Vallás, álszentség és képmutatás. Bort iszik és vizet prédikál. Báránybőrbe bújt farkas. Hívő a templomban, de azon kívül… A képmutatás és az álszentség törvényszerűen része a vallásnak? Vagy lehet, hogy ez is csupán egy emberi gyengeség, ami némelyeknél erősebben, másoknál gyengébben van jelen? Vallási tanítók a képmutatásról és az álszentségről.
Ferenc pápa a napokban a képmutató, álszent emberekre hívta fel a figyelmet, akik: „mást mondanak, mint amit tesznek és így kettős életet élnek”. Sajnos a sajtóban sok helyen kivették a kontextusból és elferdítették a pápa szavait, ezért mi most idemásoljuk, a pápa beszédéről szóló autentikus forrást, a Vatikáni Rádió beszámolójának linkjét (angol nyelvű – a szerk.). Egy azonban tény: nagyon sok embernek van hasonló tapasztalata, sokan nem értik és nem szeretik, hogy vannak olyanok, akik vasárnap a templomban hívőként viselkednek, de a templomon kívül szidják például a szomszédjukat, a rokonaikat, netán lopnak, csalnak, hazudnak, vagy épp a vallásukkal nem összeegyeztethető életet élnek a cselekedeteikben. Persze másokat megítélni borzasztóan könnyű, de ha az ember magába néz, akkor azért érdemes meglátni azt is, hogy ki, mikor, milyen helyzetben villantotta fel fényesebb orcáját, ezzel akár elfedve a valódi gondolatait, érzéseit. Most az álszentségről, vagyis a vallási értelemben vett legerősebb képmutatásról kérdeztük a vallások tanítóit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye a Ferenc pápa legutóbbi beszédéről, amelyben az álszent emberekre hívta fel a figyelmet, akik „mást mondanak, mint amit tesznek és így kettős életet élnek”? Mi a véleménye az álszenteskedésről? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő.
Ferenc pápa véleménye az Isten szolgálatában álló és felé törekvő hívőkkel kapcsolatosan nyílt állásfoglalás az igazság szeretete és a hamisság elutasítása ellen. A tettek beszélnek. A védikus szentírások, amilyen például a Srímad-Bhágavatam kijelentik, hogy a vallásos élet négy alappillére közül az egyik, az “igazmondás”. Igazat mondani azt is jelenti, hogy őszinték vagyunk, hiszen az őszinteségünk tükrében tudjuk látni saját magunkat a hibáinkkal és erényeinkkel együtt, amit hajlandóak vagyunk mások előtt is vállalni. A hívő ember életében kulcsfontosságú a lelki előrehaladáshoz az őszinte hozzáállás, nehogy szerepeket játsszon el külsőleg miközben belülről nem hajlandó változni és megtartja anyagias-világi ragaszkodásait. Ideális vallásgyakorlóként soha ne mutassa valaki többnek magát (tetszelgés / csalás) annál, mint ami az Istennnel való kapcsolata által mások számára is nyilvánvalóan észrevehető.
Az Istent valóban keresők szeretni fogják az ilyen embert, míg a képmutatók bírálják (ez jó jel). Bízzon Istenben és imádkozzon Hozzá, hogy mindig összhangban tudjon maradni Vele és Neki tetsző legyen az élete – ezzel a mentalitással sikerül fokozatosan megszabadulnia a lélek csapdáitól és fel tudja ismerni korlátait, amit ezek után el tud engedni Krisna kegyelméből. A vallásos élet szent életre való felhívás, amit jól példáznak azon szentek, akiknek életét csodák is kísérik. Az ő életútjukat, példájukat, tanításaikat követve és áldásaikat kérve az alázat kincsében gyarapodva meg lehet szabadulni a “kettős élet” buktatójától.
Tornóczky Gusztáv József
hindu/vaisnava (Krisna-hívő) tanító, jógaoktató