Az átmeneti évszakokat nem gondoljuk megterhelőnek szervezetünk számára, mert sem túl hideg sem túl nagy forróság nincs, mégis ilyenkor nagyon nehéz az időjárás változásokhoz, hirtelen jött záporokhoz, a nappal és az éjszaka közötti hőmérséklet ingadozásokhoz alkalmazkodni. A meleg, dāl típusú levelesek azért is képezik az indiai konyha alapszegmensét, mert megnyugtatják a szervezetet. Táplálóak, melegítő erővel bírnak és a dósákat, testünk alapelemeit kiegyensúlyozó hatásúak.
Jagannātha Purī channe ki dāl (vagyis sárgaborsó leves) az Úr Jagannátha egyik kedvenc étele, melyet sok Hare Krisna templomban rendszeresen készítenek, és ajánlanak fel Neki. Egyszer az egyik vendég, miután evett belőle, megjegyezte, hogy most már érti, miért mosolyog állandóan Jagannátha.
Hozzávalók: 200 g channa dāl 2 l víz 3 kávéskanál só 2 babérlevél 5 közepes paradicsom 1 evőkanál vaj 2 evőkanál ghí vagy növényi olaj 1/2 kávéskanál római kömény 1 kávéskanál friss reszelt gyömbér 1/2 kávéskanál hing 4 evőkanál kókuszreszelék 2 evőkanál barna cukor 2 evőkanál melasz – burgonyával gazdagíthatjuk…
A channa dālt – vagyis a sárgaborsót – éjszakára beáztatjuk, majd másnap egy szűrőben leszárítjuk. A vizet a sóval felforraljuk, majd hozzáadjuk a channa dālt és a babérlevelet. 30-40 percig nagy lángon főzzük, a tetején keletkező habot időről időre eltávolítjuk. Takarékra vesszük a lángot, és tovább főzzük a dālt. Közben megmossuk a paradicsomot, 8 felé vágjuk őket, és a vajjal együtt a dálba dobjuk. A ghít felforrósítjuk, és a római köményt barnára pirítjuk benne. Ekkor beleszórjuk a gyömbért, a hinget és a kókuszreszeléket is. 1-2 percig kevergetjük a tűz felett, majd az egészet a megfőtt dálba öntjük.
Belekeverjük a cukrot és a melaszt is, és további 5 percig főzzük. Elkészítési idő: 1 óra.