Szerény körülmények és végtelen lelki gazdagság – a jubileumi Krisna-völgyi búcsún az itt élők mindennapjaiba is betekinthettünk.
Hét dollárral kezdődött
Ő Isteni Kegyelme, A. C. Bhaktivédanta Swami Prabhupáda 1965 szeptemberében hét dollárral, néhány váltás ruhával és két láda Srímad-Bhágavatammal érkezett New York kikötőjébe – nem utolsósorban pedig azzal a már-már kivitelezhetetlennek tűnő elhatározással, hogy lelki tanítómestere kérésére India határain túl is elterjessze a Krisna-tudatot. Első tanítványai a késői kapitalizmus ellen lázadó hippik közül kerültek ki, majd rövid időn belül meglepően sokan csatlakoztak a mozgalmához, immár társadalmi hovatartozástól függetlenül. Angliába „delegált” bhaktái közvetítésével összebarátkozott a Beatles tagjaival is – közülük George Harrison valóban elköteleződött a Krisna-tudat iránt, és jó néhány dalt is írt ennek szellemében. A Hare Krisna-mantrát pedig a Hairbe is sikerült „befúrni” – Isten szent neveit immár az egész világ énekelte.
Prabhupáda 1977-es eltávozásáig hétszer utazta körbe a földet, több mint nyolcvan könyvet írt, elindította a világ legnagyobb vegetáriánus segélyszervezetét, a Food for Life-ot, nem utolsósorban pedig farmközösségek létesítésével Amerikától Ausztráliáig megvalósította az egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás elvét. Ma már hatvanöt ilyen közösség működik szerte a világban, többek között egy kis zsákfalu, Somogyvámos végén is.
Fenntarthatósági projektmodellé vált
A terület egykor birkalegelőként funkcionált, ám a „forszírozott üzemmód” következtében súlyosan erodálódott. A völgybe költözőknek Sivaráma Swami vezetésével ilyen alapról indulva kellett létrehozniuk egy működő gazdaságot, lényegében menet közben beletanulva a mezőgazdaságba-állattenyésztésbe, persze gépek és vegyszerek használata nélkül. Fokozatosan újraélesztették a területet, amely egyre bőségesebb terméssel viszonozta a gondoskodást, és ma már nem mellékesen számos érzékeny növény- és állatfaj élőhelyéül is szolgál. Maga a Krisna-völgy pedig elismert fenntarthatósági projektmodellé vált. A siker kulcsa a kemény munka mellett a földanya iránti szeretet: nem kizsákmányolni akarják a környezetet, csupán köszönettel elfogadják annak adományait.
fotó: Lebovits György
Ember és állat szimbiózisa
A Krisna-tudat különösen nagyra becsüli a teheneket – a tehén szó itt tágabb értelemben használatos, mivel magában foglalja a bikákat és az ökröket is. Mi, emberek rengeteget kapunk tőlük, és itt messze nem csak a tejről van szó. Indiában még a trágyájukat is felhasználják, például kiszárítva tüzelőanyagként, illetve antibakteriális tulajdonságai révén egyfajta természetes tisztítószerként. Gyakran az ünnepeikbe is bevonják négylábú barátaikat, selyemszárit vagy dhotit adva rájuk, nyakukba virágfüzért akasztva. Maga Krisna is imádta ezeket a kedves és okos állatokat, és ha kellett, meg is védte őket. Például amikor Kálija megfertőzte mérgével a Jumaná folyó vizét, aminek következtében számos tehén elpusztult, Krisna, bár még csak néhány éves volt, kedvesen, de határozottan száműzte a kígyódémont.
A völgyben az Ő örömére a legmagasabb szinten valósul meg a tehénvédelem – ember és állat egyfajta szimbiózis alkot. A jószágok részt vesznek ugyan a gazdaság működtetésében, de csak olyan mértékben, ami számukra egészséges – a nagyüzemi tehenészetekben bevett gyakorlatnak számító kizsigerelésnek nyoma sincs. A jószágok valójában a dharmájukat – létezésük önmaguktól elválaszthatatlan lényegét – teljesíthetik így be, ami által közelebb jutnak a felszabaduláshoz, annak ellenére, hogy ezt a folyamatot ők maguk nem képesek tudatosan befolyásolni jelenlegi testükben.
A Krisna-völgy persze jóval több ökofalunál – szent hely, ahol a mindennapok a lelkiség jegyében telnek. A közösségben otthonra talált szerzetesek és szerzetesjelöltek egyszerű és takarékos életet élnek, ami nagymértékben elősegíti az Istennel való kapcsolat felélesztését és elmélyítését, illetve a Neki végzett odaadó szolgálatot, ami által a lélek – azaz az önvaló, aki valójában vagyunk – kikerülhet a születés és halál körforgásából, és visszatérhet eredeti otthonába, ami nem más, mint a transzcendentális birodalom.
Az egyszerűség persze lemondással is jár: eleve kizárja például az elektromos háztartási eszközök, mint a hűtőszekrény vagy a mosógép használatát. A főzés és a fűtés fatüzeléssel történik. Számítógép, telefon ésszerű határok közt igénybe vehető, viszont senki sem tévézik – ez csak rabolná az értékes időt, és megbolygatná azt a fajta békességet, ami nélkül a lelkiség elképzelhetetlen. A technika fejlődésével amúgy is egyre veszítünk belső értékeinkből – ha előbbit legalább részben mellőzzük, a negatív folyamat visszafordíthatóvá válik. A modern kor által nyújtott látszólagos kényelemnek pedig nagy ára lehet, hiszen folyamatosan „menedzselni” kell az azt biztosító eszközöket és körülményeket – ha így nézzük, már nem is tűnik olyan nyomasztónak mondjuk a full HD hiánya.
Az itt élők számára a nap fél ötkor kezdődik az istentisztelettel, a reggelit követően pedig hozzá is látnak a feladataihoz – a völgyben is megvalósított indiai társadalmi rendszernek, a varnásramának köszönhetően mindenki olyan munkát végez, ami a rendjének, ezáltal karmájának és képességeinek leginkább megfelel. Az esték olvasással, esetleg egy kis szomszédolással telnek, és a családok is ilyenkor tudnak együtt lenni.
fotó: Benkő Cher Vivien
Játszva tanulnak bele a felnőtt életbe
Mivel a szerzetesek többsége házas, gyerekek is élnek itt. Ők az önfenntartó óvodába és iskolába járnak, ahol a sztenderd anyagon túl „extrákat” is kapnak. Olyan védikus történeteket ismernek meg, amelyek manapság is érvényes üzenetet közvetítenek. Egyes verseket szanszkritul is tudniuk kell – ez a rendkívül logikus nyelv egyébként fejleszti a koncentrációs képességet és a memóriát, így általában is megkönnyíti a tanulást. Több tárgyuk az önfenntartással kapcsolatos, az iskola tankertjében pedig a gyakorlatban sajátítják el a zöldség- és gyümölcstermesztés alapjait.
A tanárok eleve személyre szabottan foglalkoznak a gyerkőcökkel: olyasmiben erősítik őket, amiben láthatóan ügyesebbek, és amiben később is jobban boldogulhatnak. Vannak inkább lányoknak és inkább fiúknak való tevékenységek – nem kizárt persze az sem, hogy egy lány fakardozzon, és egy fiú is készíthet virágfüzért. A középiskolás korúak pedig már a közösségi szolgálatban is részt vesznek, persze csak egy-két óra erejéig – voltaképpen játszva, szinte észrevétlenül tanulnak bele a felnőtt létbe.
Közös spirituális alap
Manapság szinte divat különféle önellátó-önfenntartó közösségek gründolni, ám ezek jellemzően rövid időn belül fel is bomlanak. Az, hogy a Krisna-völgy immár negyed százada működik, Fodor Kata sajtóreferens elmondása szerint a közös spirituális alapnak köszönhető, ami nem más, mint az indiai védikus kultúra.
A legfőbb céljuknak Krisna szolgálatát tekintik, ám ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a jóság minőségében kell élniük az életüket, amibe számos általános érték is beletartozik – olyanok, amikben egyébként a világ nagy hiányt szenved. Tudatosan nevelik magukat kedvességre, együttérzésre, segítőkészségre. Hasonlóan fontos elv az ahimszá, azaz a nem-ártás – nemcsak az emberekre, hanem valamennyi élőlényre vonatkozóan –, illetve a tisztaság, amibe a már említett szerény körülmények is beletartoznak. Mindenki a maga természetének megfelelően, a többiek támogatását élvezve léphet egyre és egyre előrébb a transzcendentális úton. A Krisna-völgyet még a jubileumi búcsú forgatagában is olyan békesség és derű hatja át, ami talán sehol máshol nem tapasztalható. Az anyagi javakhoz legkevésbé sem ragaszkodó lakói pedig mindannyiunknál gazdagabbak.
Mezei Katalin
