Mit ad Isten?

Admin Filozófia, Hírek

„Egyszerű élet és emelkedett gondolkodás.”

(Śrīla Prabhupāda mottója)

„Mindent, amit az anyagi megnyilvánulásban látunk, az Úr teremtett, éppen ezért az univerzumban mindennek Ő az igazi tulajdonosa. A megkötött lélek az Úr irányítása alatt élvezheti az anyagi világ egy töredékét, de nem lehet önellátó. Ez az Īsopaniṣad tanítása. Az embernek elégedettnek kell lennie mindazzal, amit az univerzum Urától kap (Śrīmad-Bhāgavatam 2.4.20, magyarázat).”

Elgondolkodtató látni a nagyvárosok nyüzsgő tömegét, amint mindenki fáradságos munkát végez saját boldogulásáért egy mesterséges világban. Főleg azért, mert az eredményt – az oly vágyott boldogulást – senki nem éri el. Mindenki fut utána, de senki nem éri el.

Śrīla Prabhupāda azt javasolta a modern társadalomnak, hogy változtasson az életvitelén, térjen vissza az egyszerű élethez, amelynek alapja a földművelés és a tehénvédelem, és amely természetes gazdagságával lehetővé teszi, hogy az anyagi világ keretein belül egészségesen tartsuk testünket, békében nevelhessük gyermekeinket, ugyanakkor legyen időnk a lelki életre, az önmegvalósítás elérésére is.

Krisna-völgy – Śrīla Prabhupāda elveit követve – a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének első farm-projektje. Egy önellátásra törekvő közösség, amely arra alapozza létét, amit Kṛṣṇa közvetlenül ad, hogy fenntarthassuk életünket.

Lehet, hogy eszményinek, elérhetetlennek és idejétmúltnak tűnő vállalkozás ez a 21. század elején. Ám ha megvizsgáljuk, hogy mik az ember alapvető szükségletei, korántsem olyan elrugaszkodott az elképzelés.

Az elsődleges szükségletek: 1. élelmiszer/ivóvíz, 2. ruházat, 3. lakhatás, 4. orvoslás, 5. oktatás; és a kiegészítő szükségletek: 6. szállítás, 7. fűtés/világítás, 8. kézműves használati tárgyak, 9. művészet/kultúra, 10. védelem (Ted Jaffe: Niceties and necessities for living the good life nyomán).

Az évezredek során ezeket más és más módszerekkel elégítette ki az emberiség, de az nem változott, hogy mindig ezekre volt szükség. Az is szembetűnő, hogy az évezredek során csupán az utolsó 2-300 évben próbáltuk meg nagyon máshogy kielégíteni ezeket a szükségleteket, mint előtte, de a módszer változtatása ellenére sem lett senki boldogabb. Sőt. A modern kor az alapvető szükségletekhez további kényelmi lehetőségeket tett hozzá, amelyek idővel már szükségletekké torzultak, és amelyekért mind az egyénnek, mind a társadalomnak, mind a környezetnek igen nagy árat kell fizetnie.

„Az emberi társadalom szenvedésének oka a tisztátalan életcél, vagyis a vágy, hogy uralkodjunk az anyagi természeten. Minél inkább megpróbálja az emberi társadalom kihasználni a még kiaknázatlan anyagi tartalékokat az érzékkielégítés érdekében, annál inkább az Úr illúziókeltő anyagi energiájának csapdájába kerül, s így a világ gyötrelme ahelyett, hogy enyhülne, egyre csak fokozódik. Az embernek mindent, amire az életében szüksége van, az Úr ad meg gabona, tej, gyümölcs, fa, kő, cukor, selyem, drágakövek, pamut, só, víz, zöldségek és sok minden más formájában, elegendő mennyiségben ahhoz, hogy táplálékkal lásson el minden élőlényt és gondoskodjon nemcsak az egész emberi fajról ezen a világon, de az univerzum más bolygóin élő élőlényekről is. Az ellátó forrás teljes, és csak egy kevés erőfeszítés kell az ember részéről ahhoz, hogy a helyes csatornán keresztül részesüljön mindabból, amire szüksége van. Nincs szükség gépekre és szerszámokra, hatalmas acél gépállományra, hogy mesterségesen kényelmessé varázsoljuk az életet. Az életet sohasem lehet kellemessé tenni mesterséges úton – az egyszerű élet és az emelkedett gondolkodás az, amire szükség van (Śrīmad-Bhāgavatam 2.2.37, magyarázat).”

Az alapszükségletek közül az élelmiszer és az ivóvíz napi szükséglet, amelyre a Krisna-völgyi közösség a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet. Az eltelt húsz év alatt mára kialakult a gabona- és kásanövények, az olajnövények, a zöldségek és gyümölcsök termesztési rendszere, amely szervesen kapcsolódik a tehénvédelmi központ működéséhez (trágya, állati igavonó erő révén). Gabonából tízszeres túltermelésünk van, mézből is többszörös, míg a többi alapanyag (zöldség, gyümölcs, tej, olaj, fűszerek, gyógynövények) termelése általában fedezi a helyi fogyasztási igényeket. Saját ivóvíz nyerésére egy mélyfúrású kút ad lehetőséget, de a természetes gazdálkodás hatására lecsökkent a talaj nitrogénterhelése (műtrágyák mellőzése), és így a házaknál ásott kutakban is jó minőségű víz található.

Joggal kérdezhetnénk, hogy nem vész-e el az öncélúságban egy közösség szigetszerű önfenntartó tevékenysége? Nos, mi egy mintát szeretnénk bemutatni: hogyan lehet a tehenektől és a földtől függve, Istennel a középpontban egyszerű életet élni. Nem csak egy Krisna-völgy lehetséges. Akik ezeket az elveket el tudják fogadni, számukra adott a lehetőség. Az emberek azonban a fogyasztói kultúra hatására csak egyénekben tudnak gondolkozni. Nemhogy a közösség, a falu, de már a család sem alternatíva.

Korábban, a keresztény Magyarországon sem volt ismeretlen a falusi tájgazdálkodás. A probléma akkor kezdődik, amikor az emberek elfordulnak Istentől, mert akkor elvész a közös cél, Akiért hajlandók voltak együttműködni. Ha mindenki csak élvezni akarja a lehetőségeket, az széthúzást eredményez. Nálunk a közösségi érdek fontosabb az egyéni érdeknél, ugyanakkor a közösség gondoskodik az egyénről, és ez kölcsönös bizalom forrása. A közösség minősége az egyén részvételén múlik, a részvétel arányában pedig mindenki érzi a viszonzást a saját életében.

Pārtha dāsa

Megjelent a Vissza Istenhez Magazinban