Már több lapszámunkban foglalkoztunk a védikus kultúra ősi iratainak megdöbbentően aktuális macskás vonatkozásaival. A tanítások az üzleti életben, az emberi kapcsolatokban és az élet számos terén egyaránt hasznos útmutatásokkal látnak el bennünket. Most ezt a felfedezőtúrát folytatjuk Fodor Kata sajtóreferens és vaisnava teológus segítségével a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségétől.
Sorozatunk korábbi részeiben egy ötezer-háromszáz éves ősi, szanszkrit eposznak, a világirodalom leghosszabb művének, a Mahabharatának a macskás részleteit elemeztük. Ezt követően a Hitopadésa idevágó motívumait kezdtük el felkutatni, amit most folytatunk. Ez a klasszikus hindu alkotás ősi történetek gyűjteménye, melyek alapvető életvezetési tanácsokkal vértezik fel az Olvasót. Meglepő, hogy a tanítások mennyire időszerűek a 21. században is. A többnyire állati karakterek tökéletes megszemélyesítői napjaink embereinek. A műből a társas viszonyokra, a kihívásokkal és életfeladatokkal való megküzdésre, a nehézségekkel való szembenézésre egyaránt találunk megoldási javaslatokat – macskafélék által tolmácsolva.
A gazdag kereskedő, a bikája, az oroszlán és a sakál
Egy gazdag és mohó kereskedő még nagyobb vagyonra vágyva megpakolta kocsiját áruval, eléfogta két bikáját és elindult Kasmír városába. Egy hatalmas erdőben járva az egyik bika eltörte a térdét, és lerogyott. A gazdája sorsára hagyta az állatot, és a következő városban vett egy másik, izmos és életerős bikát. Az idő múlásával a sérült bika felépült az erdőben. Teste erőssé, szívóssá vált, és rászokott, hogy jókedvében teli tüdőből kieressze a hangját. A vadon uralkodója, az oroszlán, akit mindenki tisztelt, egy napon leballagott a Yamuna folyó partjára, hogy szomját olthassa. Igencsak meglepődött, amikor meglátta a bikát, aki mennydörgő hangján üvöltözött a parton. Az állatok királya soha korábban nem tapasztalt hasonlót, így aztán nem merte megkockáztatni, hogy igyon a folyóból. Visszakullogott a vackára, ahol magányos aggodalmában azon töprengett, vagyon ki lehet ez az ismeretlen állat. Két sakál, a király korábbi miniszterének fiai tanakodni kezdtek az esetről, és arra a következtetésre jutottak, hogy az oroszlán, aki behúzott farokkal tért vissza, és még inni sem mert, nem érdemli meg sem a tiszteletüket, sem pedig a szolgálatukat.
- Lakatos Zsófia: 2020-ban Magyarországon az emberi kapcsolatok terén még a gazdaságinál is súlyosabb válságot élünk meg. Az emberek egymáshoz való viszonyulása nagyon megváltozott a korábbiakhoz képest, a szociális és családi hálók súlyosan sérültek, és nem a vírus miatt. A tendencia jópár éve megfigyelhető. Ez a történet a barátok szétválását is boncolgatja. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen ősi szövegben már ennyire a mai kor emberének problémáit dolgozzák fel. Van arra valamilyen magyarázat, hogyan lehetséges ez? Vannak természetesen állandó, minden korban aktuális nehézségek, de ennek ellenére ez a történet olyan, mintha ma írták volna.
Fodor Kata: A védikus szentírások alapvetően az úgynevezett kinyilatkoztatott tudás kategóriájába esnek, amely azt jelenti, hogy Istentől erednek és rendkívül magasan képzett, gyakorlatilag látnoki képességekkel rendelkező szentek jegyezték le azokat, vagy látták el magyarázataikkal.
A Srímad-Bhágavatam című rendkívül fontos alapmű például kifejezetten részletes jóslatokat ad a jelen korra vonatkozóan, ami azért nagyon érdekes, mert több ezer éve jegyezték le, jóval a modern kor és az ipari forradalom előtt. Jóslatai mégis tűpontosak az ezredfordulón túl is. A legtöbb, a 12. énekben található előrejelzés már megtörtént, ezért megdöbbenve olvashatjuk a társadalmi feszültségeket, a mentális gyengülést az emberi fajban, a különféle vallástalan elvek erősödését, az ember kimenekülését a városokból a természetbe, és így tovább. Van azonban néhány kijelentés, amelyet még izgalommal figyelünk. A védikus időfelfogás szerint a társadalom az idő előrehaladtával folyamatosan degradálódik, majd egy összeomlás után ismét újrakezdődik az egész anyagi teremtés. Merthogy a védikus világkép ciklikus. Ebből az is következik, hogy a szentek, bölcsek semmi mást nem jegyeztek le, mint ami már korábbi időkben megtörtént. Valójában ismétli magát a történelem. A lejegyzett tanítások, előrejelzések azonban arra is lehetőséget kínálnak, hogy felkészüljünk és megelőzzük a különféle negatív társadalmi történéseket. Ezek a tanítások értünk, az emberiségért vannak, a kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e meghallani őket.
- Lakatos Zsófia: Egy olyan korban, amikor az emberi kapcsolatok ennyire erőtlenné váltak, és a rokonok, párok, barátok ennyire könnyen elengedik egymást, az emberek hajlamosak inkább az állatokhoz kötődni. Például a macskáikhoz. Velük érzelmileg nagyobb biztonságban érzik magukat, nem félnek tőle, hogy az állat megcsalja, elhagyja őket, illetve a szeretetük feltétel nélküli-, nem annak függvénye, hogy aktuálisan éppen mennyit keresnek, vagy milyen pozícióban dolgoznak. Hogyan látod mindezt a folyamatot és jelenséget spirituális nézőpontból?
Fodor Kata: Ez egy teljesen logikus, mégis nagyon szomorú jelenség. A macska vagy a kutyus ki tudja elégíteni az ember szükségeltségi szükségletét, vagyis azt az alapvető emberi igényt, hogy fontosnak érezze magát. Elsősorban a családok felbomlása és a családi környezet megváltozása az, ami – véleményem szerint – ezt a helyzetet eredményezi. Egyik oldalról tehát érthető, hogy az embereknek szükségünk van állatokra a szerető és nagy, többgenerációs család helyett, másik oldalról ott van az a tény, hogy embertársainkhoz, családtagjainkhoz sokkal nehezebb alkalmazkodni. Hiszen az állatok végső soron azt fogják csinálni, amit mi diktálunk nekik. Akkor mennek le üríteni az utcára, amikor mi mondjuk, imádnak bennünket, ha csak enni adunk nekik, az életüket mi szabályozzuk, tehát az állatokkal valahogy az érzelmi kapcsolataink is kontrollpozícióban vannak, míg az emberekkel ez nem működik. Elhagyhatók, megcsalhatók, magunkra hagyhatók vagyunk. Sajnos ez valóban meg is történik nagyon sok családban vagy akár házasságban, így nem csoda, hogy az emberek a négylábú hűséges barátaikhoz fordultak, de fontos lenne, hogy ne keverjük össze ezeket a kapcsolatokat.
Az embereknek szabad akaratuk van és nincsenek kiszolgáltatva nekünk, általában. Attól még törekedni kellene velük is a jó kapcsolatra. Egészséges esetben a kettő nem zárja ki egymást, a négylábúakat és persze családtagjainkat is szerethetjük egyszerre.
- Lakatos Zsófia: Spirituális megközelítésből milyen előnye és hátránya származhat valakinek abból, ha erősen kötődik egy macskához?
Fodor Kata: Az állatokhoz való erőteljes kötődés teljesen érthető jelenség, és ha ez egészséges mértékben történik, akkor rendben is van. Amikor azonban valaki túlzottan szeretgeti az állatait, lehet, hogy éppen embertársaitól lenne szüksége szeretetre. Az állatok lehetnek házastárs, vagy gyermek-pótlékok, és nagyon jó lehet a házikedvenceket egyedül maradt idős személyek lelki segítésénél is használni. De normális esetben az időseknek nem kellene egyedül maradniuk. Az, amikor úgy gondoljuk, hogy a nagyit vagy a dédit magára lehet hagyni egy lakásban a tacskóval vagy a cicussal, az önbecsapás. Valóban, az állatok mindent megtesznek majd, hogy a néni vagy bácsi ne érezze egyedül magát, de lehet, hogy kissé rájuk hárítjuk a törődés, a gondoskodás felelősségét.
Amikor valaki a kelleténél jobban ragaszkodik az állatokhoz, akkor folyamatosan kiszolgál egy állatot. Tisztítja a kis dobozát, leviszi sétálni, szeretgeti, simogatja. Ha mindez úgy történik, hogy közben az illetőnek nincs ideje az élet magasabb rendű céljával, Istennel és a lelki-vallásos folyamatok gyakorlásával foglalkozni, akkor sajnos – bár ezek nagyon kedves törekvések – az illető spirituális értelemben elvesztegeti az életét. A hangsúly itt a mértéken van, és azon, hogy minek szenteljük az életünket, az időnket. Hogyha az életünket a spirituális önkeresésnek szenteljük, akkor annak végén nagyon könnyen gondolunk majd Istenre és térhetünk haza hozzá, hogy kiszállhassunk a folyamatos újjászületés végtelen körforgásából. Ha viszont az életünket a cicáknak szenteltük, akkor lehet, hogy még a test elhagyásának pillanatában is az ő sorsuk miatt aggódunk, miközben ezek a négylábú kedvencek valójában az ember nélkül is képesek lennének megélni. Hatalmas ereje van annak, hogy mire gondolunk a test elhagyásának pillanatában. Ha az állatainkra, akkor a védikus szentírások szerint, a figyelmi fókusz által nagyon könnyen kerülünk mi magunk is állati testbe következő életünk során. Tehát azzal kell megtölteni az életünket, amit el szeretnénk érni, amivé válni szeretnénk. Mert az életünk végén csak másodpercek állnak a rendelkezésünkre, hogy tudatosan valamerre irányítsuk a figyelmünket. Ez a figyelem pedig – ha ki akarjuk használni az emberi születésünk különleges adottságát – Isten felé kéne, hogy irányuljon. Mi, Krisna-hívők úgy tekintünk magunkra, hogy Isten szolgái vagyunk. Ha így teszünk, és az életünk is ezt példázza, de közben törődünk a kis négylábú barátainkkal, az egy nagyon szép, jóságos dolog. Ha viszont Isten helyett fanatikus mértékben az állatok szolgálóivá válunk, akkor spirituális értelemben biztosan tévúton járunk. Az állat legyen társ, ne pedig az életünk célja. Ezt nem szabad összekeverni.
- Lakatos Zsófia: Abban az esetben, ha az állattal való kapcsolat a jóság kötőerejébe tartozik, azaz az ember megél egy szeretetteljes köteléket, akkor az spirituálisan eredményezhet pozitívumokat? Akár az emberre nézve, akár az állatra? Lehet például pozitív karmikus visszahatása annak, ha felemel egy állatot valaki azzal, hogy magához veszi és gondoskodik róla?
Fodor Kata: Természetesen igen. Ha magunkhoz veszünk vagy megmentünk egy állatot egy kitaszított helyzetből, az egy nagyon szép feladat. Ha viszont egyik állatot a másik után vásároljuk, tartjuk és ráadásul hússal etetjük, akkor ezt a karmatisztítást, felemelést már nem borítékolhatjuk, sőt. A hús adagolásával a gazdi igazából karmát termel önmaga számára, hiszen részesévé válik egy másik ártatlan élőlény (marha, sertés vagy csirke) elpusztításának azáltal, hogy fizet érte. Ilyen szempontból egy állatot megmenteni, vagy tenyésztett állatokat rendszeresen megvásárolni házikedvencnek, filozófiai szempontból két teljesen különböző dolog. Érteni kell a célokat és a szándékot a tetteink mögött.
- Lakatos Zsófia: A tanmese külön érdekessége, hogy az elején a bika eltöri az egyik lábát. A védikus világban a bika a vallás szimbóluma, és négy lába a vallás négy alappillérét jelképezte: a lemondást, a kegyet, az igazmondást és a tisztaságot. Ebből a nézőpontból vizsgálva miként értelmezhető a fenti motívum?
Fodor Kata: Igen, valóban a bika a dharma, a vallásos elvek szimbóluma. Azt mondják, a jelenlegi Kali-korban a vallás utolsó lába az igazmondás. Hazudni azért veszélyes, mert azzal a vallásos gyakorlataink utolsó menedékét is tönkretehetjük, vagyis a jellemünket nagyon könnyen lerombolhatjuk általa. A fenti példában ez a négy elv nem feltétlenül jelenik meg, azonban az igen, hogy a tehén és a bika, vagyis a szarvasmarhafélék szent állatnak minősülnek a védikus kultúrában. Az, hogy egy kereskedő hasznot akar húzni magának, de olyan áron, hogy közben nem vigyáz a rábízott állatra, gyakorlatilag kizsigereli, majd az erdő közepén kidobja az állatot – amelyet sokszor hallhatunk cicákkal, kutyusokkal kapcsolatban is napjainkban –, borzalmas jelenség. Ez színtiszta erőszak és visszaélés az állattal szemben. Hasonlóan működik sajnos a tejipar is, ahol a teheneknek fizikai szenvedést okoznak, amikor a fejőgépekre rakják őket, hogy tejet nyerjenek belőlük. Amikor pedig már „kiszolgáltak”, és megérdemelnének egy kis pihenést, akkor azonnal levágják őket a húsukért, hogy egyetlen napig se kelljen őket feleslegesen fenntartani, vagyis úgy, hogy nem hoznak hasznot a gazdának. Ez miféle mentalitás? Ez lelketlen kizsákmányolás. Ugyanez történik a bikával a történetben. Amikor nem jól húzza a szekeret, vagy eltöri a lábát, akkor a gazdája megválik tőle.
Ezek a mesék nem csupán az állatokról szólnak. Különösen a mai korra jellemző, hogy az emberek addig használják társaikat, amíg hasznuk van belőlük -, legyen az akár fajtársuk, akár egy állat. A házasságok gyakran addig működnek, amíg az egyik vagy másik fél kényelmesnek találja. Amíg a feleség csinos, amíg a férj eltartja, stb. Igaz lehet ez a munkahelyekre is, hogy amíg az alkalmazott kiválóan teljesít, addig fenntartják, majd idővel fiatalabbra cserélik, akinek még nincs családja, nem beteges, vagy nem kell neki annyit fizetni. Ez a fajta kihasználó, érdek-mentalitás az, amitől rengetegen szenvednek a világban, mégis a legtöbben maguk is így cselekszenek embertársaikkal. Ez nagyon súlyos bűnnek számít a védikus kultúrában. Amennyire csak lehet, meg kell szabadulni ettől az egoista hozzáállástól, amely által jogot formálunk mások kihasználására.
- Lakatos Zsófia: A Rig-védában Indra isten jelenik meg bika alakban, illetve Síva isten fehér bikája, Nandi az igazság és az erő megszemélyesítője. A bika tehát bárhonnan is nézzük, igen jelentékeny szereplője a védikus kultúrának. Mondhatni, versenyképes ellenpárja az állatok királyának. Mit szimbolizál a történetben az oroszlán?
Fodor Kata: A fenti történetben az oroszlán egyértelműen egy hamis vezető képét formálja meg. Ha csak ezt a mesét ismerjük, akkor gondolkodóba esünk az oroszlán szerepén, de ha ismerjük a védikus írások legfontosabb alkotását, a Bhágavata Puránát (Srímad-Bhágavatam), akkor tudjuk, hogy a jelenlegi vaskor, a Kali kezdetekor a vallás egy bika képében jelenik meg és éppen bántalmazzák őt. A történeti időszakok közül egyes egyedül a háborúkat, nézeteltéréseket hozó Kali-vaskorban, napjainkban történhet az meg, hogy egy szent állatot bántalmaznak. Az oroszlánt az állatok királyaként mutatja be a történet, de hol volt ő, amikor bántalmazták a bikát? Sehol. Sőt, igazából az oroszlánnak furcsa is, amikor a bika erőre kap. Ő megszokta már, mint egy uralkodó, hogy a legtöbb állat a birodalmában gyenge, bántalmazott, elnyomott. Nem jut eszébe kiállni az elnyomottakért, címe névleges. Nem védelmezi meg az alattvalóit, nem gondoskodik róluk. A felelősségének elmulasztása miatti személyes karmája hamar utoléri a sakálok képében, akik azonnal letaszítják a trónról, nem adnak többé neki tiszteletet. Az oroszlánnak inába száll a bátorsága. Ez sajnos igaz lehet a mostani társadalmunk vezetőire is, akik csak látszólagosan egy ország vagy közösség „királyai”, de valójában nem rendelkeznek a védelmező király, vezető eszményi tulajdonságaival.
- Lakatos Zsófia: Az oroszlán és a bika egyben az asztrológiai évkör állatai is. Itt egy történetbe vannak ágyazva, összeboronálták őket. Mit üzen ez az Olvasónak?
Fodor Kata: Igen, ők a négy nemes állat tagjai a Bibliában, illetve az asztrológiai állatövi jegykör, a zodiákus szilárd állatai közül is kettő. (A Skorpió és a Vízöntő – vagyis az ember jegye mellett, a történetben megjelenik ő is, a kocsisként, a sakál pedig a Skorpió egyik szimbolikus állata).
Ez a négy fő, szilárd jegy az égbolt négy pilléreként ismert az asztrológiában, éppen úgy, ahogy a vallásnak, a dharmának is négy elve, az őt szimbolizáló bikának is négy lába van. A négy nemes elvre, a tisztaságra, az igazmondásra, a kegyességre és a lemondásra utalhat. Ezenkívül viszont ez a két állatfaj természetes látvány Indiában, így a legvalószínűbb, hogy a természeti környezet vonja bele őket a mesébe.
- Lakatos Zsófia: Krisna legjelentősebb testet öltéseinek egyike is oroszlán. Ezzel összekapcsolható valamilyen módon a tanmese sörényese?
Fodor Kata: Krisnának egy fontos védelmező formája az Úr Nriszimhadéva, vagyis az ember-oroszlán formája. Az Úr Nriszimhadéva akkor jelenik meg, amikor egy álnok, démonikus mentalitású személy megpróbálja megölni a saját, öt éves kisfiát, aki egyébként Krisna kiváló híve. A haragos és egyben védelmező Isten-forma egy oszlopból lép elő, és elpusztítja a támadót. A Krisna-hívők, amikor bajban vannak, mindig erre a történetre emlékeznek és imáikkal dicsőítik az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ezt a védelmező formáját. Az olyan keserves időszakokban, mint a mostani a koronavírus járvány miatt, kifejezetten sokszor fohászkodnak hozzá. Az oroszlán ebben a mesében véleményem szerint nem kapcsolódik hozzá, vagyis éppen az Ő ellentéte. Talán csak abban egyeznek, hogy mindkét esetben erőállatról van szó, ahogy Durgá istennő hátasállataként is a hatalmat és erőt fejezi ki az oroszlán. De mit ér az oroszlán-test, az erő és hatalom külsőleg, hogyha azt nem használjuk a nálunk gyengébbek megvédelmezésére?
- Lakatos Zsófia: A történetben az oroszlán királyhoz méltatlan módon megijed a bikától, és meghátrál. Attól a bikától, aki korábban igen elesett volt sérülten. A sörényes elveszíti alattvalói tiszteletét, és magára marad. Az oroszlán, az állatok királya, mint világi hatalom tulajdonképpen alulmarad a bikával szemben, ami a vallás szimbóluma. Mit üzen mindez a ma emberének?
Fodor Kata: A védikus társadalmi rendszerben négy varnát, azaz négy rendet különböztettek meg. Ma ezt a rendszert elferdítve kasztrendszerként ismerjük. Az eredeti rendszer azonban képesség-alapú volt, és egy nagyon tiszta, nemes társadalmi rendszert alkotott. Ebben a legmagasabb szinten a bráhmanák, vagyis a papok, tanítók állnak. Ők azok, akik felügyelik és bemutatják a rítusokat a különböző ünnepek alkalmából, megtartják a legfontosabb ceremóniákat, és akik a vezetőknek is tanácsot adnak. A vezetők, a ksatriják rendjének legfontosabb feladata a bráhmanák védelme és minden más csak utána következik. Azzal, hogy az oroszlán épp ezt mulasztja el, a legfontosabb feladatát hibázza el. A vallás elvei időről időre hanyatlanak és eltűnnek, szinte láthatatlanná válnak bizonyos korokban, de Krisna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége kijelenti a Bhagavad-gítában: hogyha a vallás elvei meginognak, alászáll Ő maga és helyreállítja azt.
A vallás elvei alatt pedig itt ne a templomi vallásosságot, hanem az alapvető etikai elveket értsük. Az emberi erkölcsöt. Bár lehet, hogy a bika átmenetileg lesántul, de később megerősödve fogja hallatni a hangját és a hamis, csaló személyek akkor majd elveszítik minden tekintélyüket. A vallás bikája lehetséges, hogy megsérül, ám elpusztítani nem lehet.
- Lakatos Zsófia: Mit tanulhat 2020-ban egy nyugati ember az oroszlán és a bika tanmeséjéből?
Fodor Kata: A fenti összes kérdés mély tanítást rejt. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az oroszlán és bika meséje egy nagyon szép történet arról, hogyan működik a karma törvénye. Ha valami a kötelességünk, és minden képességünk megvan hozzá, mégsem végezzük azt el, akkor hibát követünk el, amiért visszahatás, karma jár nekünk. A bika látszólag gyengébb állat, mint az oroszlán, de ez csupán külső tényező. A bika itt a vallás, a dharma szimbóluma, ami elpusztíthatatlan, az oroszlán rangja viszont névleges és időleges, ő a sakálok elismerésétől függ, ezért bár a külső megtévesztő lehet, valójában tudnunk kell, hogy nem a külső testi jegyeink, hanem a belső jellemünk határoz meg bennünket. A mai korban pedig lehet, hogy valaki vezérnek, irányadónak, oroszlánnak tűnik látszólag, ám ha a jelleme nem példázza ezt, akkor nem jósolhatunk hosszú jövőt neki a királyi szerepben. Az ember jelentősége is elgondolkodtató a történetben, nagyjából olyan, amit ma is láthatunk. A legtöbben a saját céljaik hajszolása közben egyszerűen kihasználják, majd magukra hagyja az élőlényeket. Ez az emberi nemtörődömség pedig a természeti környezet pusztulásának egyik legfőbb oka. Az ember gyakorlatilag átgurul a mesén, két mondatban. Éppen így gurul, gyalogol át az emberiség napjainkban az anyatermészeten és az állatvilág elesett élőlényein. Bár a mese nem tér ki rá, de az oroszlán példájából sejthetjük, hogy az emberre tettéért hasonlóan „szép” jövő vár.
A cikk létrejöttéhez nyújtott segítségéért köszönetemet fejezem ki Szilaj Péternének, a Társadalmi Kapcsolatok és Sajtóiroda vezetőjének, Premamoy Dásznak, valamint Simon Mihálynak, aki volt szíves rendelkezésemre bocsátani iratait, amiket a munkámhoz használhattam.
Szerkesztő: Lakatos Zsófia
(Megjelent a Macskamánia magazinban)
A Hitopadesa elnevezésű kiadványt a [email protected] emailcímen át lehetséges megrendelni!