Néhány napja, május 26-án ünnepeltük az Úr Buddha megjelenési napját. Életéhez 4 fontos jeles nap kötődik az évben.
Gondolatok Śrīla Prabhupāda 1956-ban írt cikkével és azzal kapcsolatban, hogyan kell ma vaiṣṇavaként az Úr Buddhára gondolnunk és megérteni az Ő helyzetét.
A Back to Godhead magazin 1956. május 5-i számában tette közzé Śrīla Prabhupāda a „Az Úr Buddha: a teizmus jelképe” című cikkét. A bevezető sorokból megtudjuk, hogy a transzcendentális költő, Sri Jayadeva Ācārya imádta az Úr Buddhát. Śrīla Prabhupāda ezután idézi a költő szanszkrit nyelvű imáját Kesavához (Kṛṣṇához), az Istenség Személyisége tíz inkarnációjához, majd ezt a fordítást adja: “Ó Uram, az Istenség Személyisége, Keṣava! Minden dicsőséget Neked, mivel elfogadtad az Úr Buddha testét, aki állandóan elítélte a védikus irodalom szerinti állatáldozatok rítusait.”
A vershez adott magyarázatában Śrīla Prabhupāda írja, hogy a Védák helyenként javasolják bizonyos vallásos rítusoknál az állatáldozatokat. Ezt azzal a történettel illusztrálja, amikor az Úr Caitanya Mahāprabhu Maulana Chand Kazival, a bengáliai Navadvīpa város bírájával beszélgetett. Ez a 16. században, kétezer évvel Shakyamuni Buddha földi léte után történt. Mahāprabhu megkérdezte a Kazitól, hogy a muszlimok miért ölnek teheneket. A tudós Kazi válaszában hivatkozott arra, hogy még a Védák is javasolják a tehénáldozatot, amire az Úr Caitanya azt válaszolta, hogy a Védák ajánlásai nem ölésre vonatkoznak, hanem arra, hogy hogyan lehet egy idős tehénnek meghosszabbítani az életét egy egészséges friss test adásával. Ezt azért tették, hogy bizonyítsák a hatásos védikus mantrák erejét, amelyek – ha tökéletesen vibrálják azokat – ilyen csodákra képesek. Az Úr Caitanya azután elmagyarázta, hogy a Kali-yugában ez nem lehetséges, ezért el kell kerülni a tehenek és lovak feláldozását.
Mielőtt az Úr Buddha megjelent 2500 évvel ezelőtt, a Védáknak az állatáldozatokra vonatkozó részeivel súlyosan visszaéltek, és az áldozatok végzői, Srīla Prabhupāda szavaival élve, féktelen szélsőségekbe csaptak át.
Előrejelzett megtestesülés
Amint az a Bhagavad-gītában áll, az Istenség Legfelsőbb Személyisége akkor jelenik meg, ha látja, hogy a hamis tanításokat helyesbíteni kell, vagy amikor a vallástalanság elviselhetetlen mértéket ölt. Az Úr Kṛṣṇa ezért jelent meg mint Shakyamuni Buddha, hogy kiigazítsa a brāhmaṇáknak az áldozatokkal kapcsolatos tévtanításait.
A Buddha megtestesülését a Srīmad Bhāgavataṁ előre jelezte (1.3.24):
ataḥ kalau sampravritte
sammohāya sura-dvisham
buddho nāmnāñjana-sutaḥ
kikateshu bhavishyati
“Ezután a Kali-yuga kezdetén az Úr, mint Úr Buddha, Añjanā fia jelenik majd meg Gayā tartományban, hogy félrevezesse azokat, akik irigyek az Istenhívőkre.”
A vershez fűzött magyarázatai első részében Srīla Prabhupāda a következőképpen magyaráz:
„Az Úr Buddha, az Istenség Személyiségének rendkívüli hatalommal rendelkező inkarnációja Gayā (Bihar) tartományban jelent meg Añjanā fiaként. Saját nézetét prédikálta az erőszakmentességről, s elítélte még a Védákban szentesített állatáldozatokat is. Abban az időben, amikor az Úr Buddha megjelent, az emberek ateisták voltak, s az állathúst mindennél jobban szerették. Védikus áldozatok bemutatása ürügyén gyakorlatilag mindent vágóhíddá változtattak, és az állatok mészárlása korlátlanul folyt. Az Úr Buddha az erőszaknélküliségről prédikált, megszánva a szegény állatokat. Azt hirdette, hogy nem hisz a Védák tanaiban, s azokat a kedvezőtlen pszichológiai hatásokat hangsúlyozta ki, amelyeket az állatok lemészárlása von maga után.”
A Buddhista iratok szerint Anjanā király a Koliya dinasztia tagja volt. Két fia és két leánya volt. Az egyik lányának neve Māyā volt, aki megszülte Siddhārtha Gautama (Shakyamuni) Buddhát Lumbiniban, amely ma Nepál területén fekszik. Apja neve Suddhodana volt. Gautama Buddha a megvilágosodást a Bihar állambeli Bodh Gayában érte el.
Srīla Prabhupāda folytatja:
„A Kali-korszak csekély értelemmel megáldott emberei, akik nem hittek Istenben, követték nézeteit, s így az erkölcsi elvek és az erőszaknélküliség terén tettek szert tudásra, amely az első lépés Isten megvalósításának útján. Az Úr Buddha félrevezette az ateistákat, mert azok, akik az ő elveit követték, nem hittek Istenben, de abszolút hitük volt benne, aki azonban Isten inkarnációja volt. Így vette rá a hitetleneket, hogy higgyenek Istenben, aki az Úr Buddhaként jelent meg. Ez volt az Úr Buddha kegye: a hitetlent benne hívővé változtatta.”
A buddhista filozófia istentagadónak tűnik, mivel nincs benne a Legfelsőbb Úr elfogadása. Mégis, amint az a fentiekből kitűnik, Shakyamuni Buddha valójában Kṛṣṇa inkarnációja volt. Srīla Prabhupāda ezt a kettősséget a szóban forgó vers magyarázatában (és az 1956-ban írt cikkében) a következőképpen magyarázza:
Az Úr Buddha filozófiája ateistának nevezhető, mert nem fogadja el a Legfelsőbb Urat, s mert ez a filozófiai rendszer nem fogadja el a Védák tekintélyét. Ezt azonban csupán színlelésből tette az Úr. Az Úr Buddha az Istenség inkarnációja, s így Ő a védikus tudomány eredeti megalapozója. Nem lehetséges tehát, hogy elutasítja a védikus filozófiát. Látszólag azonban mégis megtette, mert a sura-dviṣák, azaz a démonok, akik mindig irigyek az Úr bhaktáira, a Védák soraival próbálták alátámasztani a tehén- illetve állatmészárlás hitelességét. Ugyanezt teszik manapság a modern sannyāsīk. Az Úr Buddhának teljes egészében el kellett utasítania a Védák hitelességét. Csupán külsődleges dolog volt ez, s ha nem így lett volna, nem fogadnák Őt el, mint Isten inkarnációját, és Jayadeva, a költő s egyben vaiṣṇava ācārya sem imádta volna Őt transzcendentális dalaiban. Az Úr Buddha a Védák bevezető alapelveit prédikálta a kornak megfelelően (ugyanezt tette Śaṇkarācārya is), hogy megalapozza a Védák hitelességét. Ezért mind Buddha, mind Śaṇkarācārya a teizmus útját egyengette, a vaiṣṇava ācāryák pedig, különösen Śrī Caitanya Mahāprabhu, tovább vezették ezen az úton az embereket a „Vissza Istenhez” megvalósítása felé.”
Érdekes módon Srīla Prabhupāda hozzáteszi a magyarázatban:
„Örömünkre szolgál, hogy az emberek érdeklődnek az Úr Buddha erőszakmentes mozgalma iránt. De komolyan veszik-e ezt, s lezárják-e végleg a vágóhidakat? Ha nem, akkor nincs értelme az ahiṁsā kultuszának.”
Természetesen a buddhizmusnak több iskolája létezik. A három fő iskola a Mahayana (Nagy Szekér), a Theravāda (avagy Hinayāna), a Vajrayāna (tibeti, Himalája-beli, amely része a szélesebb értelemben vett Mahāyāna csoportnak). A három fő iskolán belül számos alirányzat van. A buddhista kánon összetett, hatalmas és ismertetése meghaladná e rövid cikk kereteit.
A buddhisták és a húsevés
A buddhizmus különböző iskolái eltérően gondolkoznak a húsevésről, közöttük a Mahāyana buddhisták utasítják el a leghatározottabban, és teljesen a vaisnava elvekkel összhangban vannak. Noha olyan országokban is vannak vágóhidak, ahol jelentős buddhista népesség van, hiba lenne ezt a buddhisták nyakába varrni, mivel nincsenek külön a buddhistáknak létesült vágóhidak, hiszen egy gyakorló buddhista nem okozhatja egy állatnak sem a halálát. Ez világosan áll Buddha tanításaiban. Mondhatjuk ugyanakkor, hogy azok a buddhisták, akik esznek húst, indokolhatatlanul és megbocsáthatatlanul elbújnak olyan szabályok mögött, amelyek a „közvetlen” felelősséget tiltják az állatok haláláért, hiszen azzal, hogy keresletet támasztanak a megölt állatok húsa iránt, ami nem elfogadható a buddhizmus egyetlen irányzata szerint sem.
Mészárlás a vallás nevében
Tragikus módon meg kell emlékeznünk arról, hogy egyes országok, közöttük még Nepál is, ami a Buddha szülőhelye, kitartanak az állatok lemészárlása mellett a vallásgyakorlás égisze alatt. Amikor Nepálban éltem (2008–2011), az újsághírek szerint ötmillió hindu vett részt mind Indiából, mind Nepálból a 2009. évi Gadhimai fesztivál keretében végzett barbár állatmészárlásban. Ezt a fesztivált ötévenként tartják Bariyarpurban, amely az indiai határ közelében fekszik. Ennek során több, mint húszezer vízibivalyt áldoztak fel csak az első napon. Az olvasó elképzelheti, milyen szívszorító, szörnyűséges, pokoli jelenet volt ez.
Abban az évben becslések szerint 250,000 állatot áldoztak fel az elképzelhető legszörnyűségesebb körülmények között. Számos állatjog-aktivista az egész világon (hinduk Indiából, de sokan mások is, nem feltétlenül valamilyen vallás nevében) kampányolt ez ellen a szörnytett ellen, mégis 2014-ben ismét sor került rá, ötezer vízibivaly és százezer szárnyas és más állat lemészárlásával, többszázezer hindu részvételével a határ mindkét oldaláról. 2015-ben a fesztivált felügyelő hatóság úgy nyilatkozott, hogy a jövőben nem fogják ezeket az állatáldozatokat végezni. Csak remélhetjük és imádkozhatunk azért, hogy ez így legyen, mivel ezek az atrocitások éppen azok, amelyek megszűntetéséért Shakyamuni Buddha fellépett.
Ezek szerit továbbra is nagy szükség van arra, hogy a buddhisták és a vaisnavák (Krisna-hívők) egyöntetűen továbbra is prédikálják az erőszakmentességet, aminek az állatokra is ki kell terjednie, és ennek megfelelően propagálják a szigorúan vegetáriánus étrendet.
Egyéb kedvező hatások
Szinte lehetetlen tagadni, hogy a Buddha sokban hozzájárult a vallásgyakorláshoz az egész világon, és ennek hatása ma is érzékelhető. Elsősorban Neki köszönhető, hogy az állatáldozatok nagymértékben visszaszorultak, sőt sok helyen betiltásra kerültek. Az erőszakmentesség, a jótékonyság, a szeretet és törődés beépült az emberek hitébe és az önző vágyak nagymértékben csökkentek.
Az Úr Buddha létrehozta a nőtlenségben élő szerzetesek rendjét, ami begyűrűzött a többi indai vallásba is. Még Shakyamuni Buddha előtt 50-100 évvel már voltak remeteközösségek, amelyeket akár asramoknak is tekinthetünk, de az emlékek szerint sok olyan csoport volt, amely nem követett egy egységes (monasztikus) közösségi szabályrendszert (regulát). Állítható, hogy az első igazi monasztikus közösségeket a jainisták hozták létre, ilyenek voltak pl. Mahavira követői a 6. században. Mégis úgy tűnik, hogy az ilyen szigorú monasztikus szabályokat és gyakorlatokat követő közösségek virágzása a buddhista szerzetesrendek létrehozásának köszönhető.
Záró gondolatként érdemes idézni néhány mondatot Srīla Prabhupādának a Srīmad-Bhāgavatam 2.7.37. verséhez fűzött magyarázatából:
„Az Úr Buddha akkor jelenik meg, amikor az emberek rendkívül materialistákká válnak, s a legalapvetőbb vallásos elvekről prédikál nekik. Az ahiṁsā önmagában nem vallásos előírás, de egyike az igazán vallásos ember legfontosabb jellemzőinek. Ez a vallás a józan gondolkodáson alapszik: azt tanítja, hogy az ember ne okozzon szenvedést egyetlen állatnak és egyetlen más élőlénynek sem, mert az erőszakos tett végül hasonló szenvedést okoz elkövetőjének is. Ám mielőtt valaki az erőszakmentesség elvét megvalósítaná, két másik elvet is követnie kell: alázatosnak kell lennie és meg kell szabadulnia a büszkeségtől. E tulajdonságok nélkül senki sem érheti el, hogy nem okoz többé szenvedést egyetlen élőlénynek sem, és nem követ el semmilyen erőszakos tettet.
Mindannyiunk kötelessége tehát, hogy őszintén vizsgáljuk magunkat, és őszintén és mélyen alázatosak és büszkeségtől mentesek legyünk, legyen bármilyen az élethelyzetünk. Ezeket a kulcsfontosságú értékeket mind a buddhistáknak, mind a vaisnaváknak követniük kell. Mint vaisnavák azt mondhatjuk, hogy ezek lépcsőfokok az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Kṛṣṇa boldogságot hozó megismerése felé vezető úton. Ha életünket teljes szívünkből, alázatosan, egótól és büszkeségtől mentesen az Ő szolgálatába állítjuk, akkor döbbenetes és csodálatos személyes kapcsolatot építhetünk ki Vele.
Az Úr Buddha személyének témája, és az, hogy mi, vaisnavák hogyan viszonyuljunk hozzá, rendkívül mély és összetett téma. A buddhista tanítások összetettsége és mélysége nem is teszi lehetővé, hogy egy ilyen rövid cikk keretében elemezzük. Legyen annyi elegendő, hogy az Úr Buddha, mint az Úr Viṣṇu inkarnációja 2500 évvel ezelőtt jelentős szerepet játszott India vallási gondolkodásának megreformálásában, aminek hatása az egész világra kiterjedt. Ha úgy tekintjük őt, hogy ő Kṛṣṇa egy inkarnációja, aki misztikus és összetett módon dolgozott azon, hogy helyreállítsa a védikus tanítások értelmét úgy, hogy látszólag cáfolta azokat, akkor csak ámulhatunk azon, hogy milyen csodálatosak az Úr hihetetlenül csodálatos útjai.
A Back to Godhead (Vissza Istenhez) magazinból
Írta: Mayapur-shashi Dasa