Az elégedettség egyike a niyamáknak, azaz követendő dolgoknak, amelyeket Patañjali a Jóga sūtrái második fejezetében sorol fel. Ezt az állapotot nagyon nehéz elérni. Hogyan is érhetnénk el a megelégedettség állapotát?
Az egyik mód, ha megpróbáljuk megérteni, mī áll az elégedettségünk útjában. Két ilyen akadály lehet:
1) Ha siránkozunk a visszahozhatatlan múlton, és
2) Ha aggódunk, hogy mit hoz a jövő.
Én különösen hajlamos vagyok arra, hogy a múltba révedjek és azon gondolkozzam, milyen döntéseket kellett volna hoznom azok helyett, amelyeket hoztam. Nem feltétlenül haszontalan értékelni a múltat, de ebben az esetben ez csak engedés az elme vágyának, hogy fantáziáljon arról, milyen lenne az élet egy másik világegyetemben.
Bármilyen döntést hozhattunk volna a múltban, de ahol most vagyunk, oda a tényleges döntéseink vittek. A jelenlegi helyzetünk tűnhet szerencsésnek vagy éppen szerencsétlennek. AmiAmīĀmi ma jó szerencsének számít, abból holnapra balszerencse lehet és a mai balszerencse később jó szerencsévé válhat. Nem ismerhetjük, mi minden fogja előbb-utóbb módosítani életünk röppályáját.
Érvelhetünk magunknak, hogy nincs értelme a múlton rágódni, de a logika egyedül nem segít. Úgy gyakorolhatjuk az elégedettséget, ha dolgozunk azon, hogy elfogadjuk azt, amink van, és elengedjük azt, amit elvesztettünk, vagy ami nem nekünk volt szánva.
A múlt siratásának másik oldala, hogy aggódunk a jövő miatt. Vajon megkapjuk-e, amit akarunk? Itt is arról van szó, hogy ismeretlen vizeken hajózunk. Ilyeneket szeretünk gondolni, hogy: „Bárcsak tudtam volna akkor azt, amit ma!” de ez a jövőre ugyanúgy érvényes, mint a jelenre.
Amit valóban tudunk az az, hogy bármilyen átmeneti dolog hajhászása értelmetlen dolog: lehet, hogy soha nem kapjuk meg, és ha megkapjuk, akkor meg lehet aggódni azon, hogy meg tudjuk-e tartani. Az elégedettség gyakorlása azt jelenti, hogy dolgozunk azon, hogy el tudjuk fogadni azt, amink van és meg tudjunk szabadulni attól a hajlamtól, ami arra ösztökél, hogy többet szerezzünk, mint amire szükségünk van.
Ez nem azt jelenti, hogy felejtsük el a múltat vagy ne készítsünk terveket. Akik nem tudnak emlékezni a múltra, azok arra vannak ítélve, hogy megismételjék, a jövő megjósolásának pedig az a legjobb módja, ha részt veszünk a létrehozásában. Az elégedettség nem azonos a passzivitással, hanem olyan cselekvés, amely figyelembe veszi, hogy a múlt hogyan hozta létre a jelent. Ezt a cselekvést olyan lelki értékekre kell alapozni, mint az egyszerűség, a nagylelkűség, az igazmondás. Az elégedettség azt jelenti, hogy teljesen jelen vagyunk a jelenben, és nem csüngünk a múlton vagy kapkodunk egy adott jövő után.
Az elégedettség azt jelenti, hogy valóban elfogadjuk, amink van és hálásak vagyünk érte. Azt jelenti, hogy teljesen benne vagyunk az előrehaladás folyamatában, anélkül, hogy egy bizonyos kívánt eredmény megszállottaivá válnánk. Azt is jelenti, hogy az élet nehézségei mellett is nevelgetjük a belső békénket, szerényen élünk akkor is, ha volna lehetőségünk fényűzően élni, és műnyugalom mutatása helyett őszintén gondolkozunk és érzünk.
Az elégedettség gyakorlásának gyümölcse, hogy olyan belső békére és boldogságra találunk, amely nem függ semmilyen külső körülménytől. Figyelembe véve a külső körülmények bizonytalanságát, ez egész jó dolog.
Hari–kīrtana dāsa
Dandavats.com