Ezen a napon szerte a világon Kṛṣṇa-hívők százezrei emlékeznek meg a páratlan jellemű, és minden nehézséget kiálló tanítómesterről. Indiában, a hinduizmus világvallásának fészkében, a védikus tudás átadásának mondhatni kőbe vésett hagyománya van. Bármilyen szakma vagy tudomány, de még a művészetek elsajátítása is tanítóról tanítványra száll, történik, de kiemelten igaz ez a metafizikai kérdéseket feszegető lelki tudásra, ahol egy lelki tanítómestert hosszan és kitartóan kell hallgatni és követni ahhoz, hogy megérthessük pontosan a tanítások lényegét, mert nem egy egyszerű hétköznapi tudásról van szó.
Indiában évezredek óta lehetőség van „leülni egy guru mellé” és megkapni ezt a filozófiai tudást, ugyanakkor a nyugat számára sokáig rejtve maradt a tanítások lényege. A szanszkrit nyelv olvasásának nehézségei, a tradíció alapos ismerete hiányzott ahhoz, hogy a filozófusok mélyebben is megértsék a Védák tanításainak lényegét. A kulturális szakadék Kelet és Nyugat között egyszerűen nem tette lehetővé, hogy az olykor sajátos indiai hagyományokat megfelelően értelmezzük és tudományos precizitást feltételezzünk benne. A magyar utazók és kutatók ugyan élen jártak ennek megfejtésében, hiszen olyan keletkutatókkal büszkélkedhetünk mint Stein Aurél, Baktay Ervin, Hopp Ferenc vagy Kőrösi Csoma, de ahhoz, hogy szélesebb rétegeket is elérjen a védikus bölcsesség nyugaton, arra volt szükség, hogy ezeket a szent könyveket lefordítsák angolra.
Śrīla Prabhupāda 1896. szeptember 1-én, azaz 125 éve született, Nandotsava napján, vagyis Kṛṣṇa születésnapját követően. Már húszas éveiben megismerkedett lelki tanítómesterével és a családi teendők mellett, így pl. patikájának működtetése mellett, elkezdett előadásokat hallgatni a védikus filozófiáról. Édesapjától örökölte az intenzív lelkesedést a lelki tudomány iránt. Gyermekkorától követte a védikus elveket életmódjában, kiválóan zenélt, énekelt, mṛdaṅgázott, de amivel kitűnt társai közül, hogy kiválóan beszélt angolul és nagyon elszánt volt minden törekvésében.
Lelki tanītómestere ezért azzal bízta meg, hogy fordítson és vigye el a nyugatra is a Bhāgavata Purāṇa lényegét, vagyis a Védák esszenciáját. Tanítómestere, Sarasvatī Thākura és annak édesapja, Bhaktivinoda Thākura Bengálból juttatták el ezt a tudást India legnagyobb részére, Śrīla Prabhupāda pedig világszerte folytathatta tovább a missziót. Prabhupāda a családi életét kiteljesítve, megvárván gyermekei felnövekedését lépett a lemondott életrendbe és hagyta hátra az anyagi kényelmet. Ekkoriban költözött Vṛndāvanába és kezdte meg a Vissza Istenhez Magazin szerkesztését. Egyedül írta, szerkesztette vitte a nyomdába munkáját, és ő maga adta el a magazinokat. Szent helyen élt, intenzív lelki gyakorlatokat folytatott és mivel minden pénzét és erejét a filozófia terjesztésébe ölte, naponta csak egyszer evett…
Śrīla Prabhupāda az édesapjától kapta örökül a vaiṣṇava hagyományt. Tanítómestere Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī elfogadta tanítványának, és így hivatalosan is beléphetett az évezredek óta töretlenül alászálló Brahmā-Mādhva gauḍīya sampradāyába, vagyis tanítványi láncolatba.
De mi van velünk, nyugati emberekkel? Velünk magyarokkal, európaiakkal, amerikaiakkal, oroszokkal, és akár azokkal az indiaiakkal, akik bár egy szent földön élnek, a nyugatról betörő fogyasztói szokások és a rohanó életmód hatására eltávolodtak saját hagyományaiktól? Nekünk Śrīla Prabhupāda a kapu, a híd a védikus tudáshoz. Az ő áldozatai, az ő törekvései, az ő utasításai.
Ha ő az 50-es években a családi élet kényelmét és boldogságát választja, ma valószínűleg nem ismernénk a Kṛṣṇa-tudat tanításait nyugaton. Ha ő nem hozza meg azokat a súlyos áldozatokat és lemondásokat életében, amelyek sikerre vezették, ha nem tolerálja Brooklyn körülményeit, a drogfüggőket és csalókat maga körül, akkor ma Indiában talán minden ugyanolyan lenne… de itt nyugaton, itt talán még ma sem ismernénk a védikus tanítások lényegét.
A Kṛṣṇa-hívők azért érzékenyülnek el a mai napon, mert ezekre a próbatételekre emlékeznek, amelyet Śrīla Prabhupāda a jövő érdekében hozott. Nélküle ma kevésbé élnénk az erőszakmentességet, nem ismernénk az elme nyugalmát hozó mantrameditációt, a különféle függőségi problémákban elterelést segítő alternatív mantrameditációs módszereket. Nem lennének itt ezek a gyönyörű ünnepek, a Dīpāvalī, Kṛṣṇa születésnapja, a lángajánlás. Nem lenne jelen az életünkben az a lelki tanítás, amely célt és értelmet ad a lélek számára az anyagi élet hiábavaló értelmetlenségével szemben.
A hívők ezen a napon online ünnepség keretében emlékeznek lelki tanítómesterükre, november 18-án pedig egész napos konferenciát szentelnek Prabhupāda életének és munkásságának a Létkérdés Konferencia keretében, amely ingyenes.