Miért kék színű Kṛṣṇa?

Gyakran kérdezik vendégeink, a Kṛṣṇa-tudat iránt érdeklődők, hogy miért kék színű Kṛṣṇa, vagy oltárainkon miért fekete márványszínnel jelenítjük Őt meg.

Az első és legfontosabb megérteni, hogy Kṛṣṇa színének, bőre árnyalatának nincs közvetlen oka, egyszerűen ez az Úr kedvére való. A “kṛṣṇa” szó maga egyébként két jelentéssel is bír, az egyik a “fekete”, a másik jelentése pedig, hogy: “mindenkit vonzó”. Ez a mindenkit vonzó, különleges tulajdonság az, ami a legtökéletesebben leírja Isten fenségét.

Kṛṣṇa ugyanakkor nem teljesen fekete, syāma, azaz ébenfeketés-lilás-kék, vagy még inkább nīlotpala-dala, azaz olyan, akár a kékszirmú lótusz, amelynek egyébként kisebb hófehér szirmai is vannak.

Egyes feltételezések szerint Kṛṣṇa éjkék színe az univerzum végtelenségére utal, amely örökké benne helyezkedik el, a csillagokkal és a galaxisokkal, hiszen Ő mindennek a forrása és eredete.

Ugyanakkor Kṛṣṇát esőfelhő-kékként is jellemzik. A nyári forróságban, különösen Indiában, nincs üdítőbb enyhülés, mint egy kiadós zápor, amely kék-fekete fellegekkel érkezik. Ráadásul az esőfelhők gyülekezésekor, úgy, ahogy minden alkonyatkor, a pávák is énekelni, “kiáltani” kezdenek, a pávatollban rejlő kék-fekete árnyalatok és maga a páva szintén Kṛṣṇa szimbóluma és az egyik legkedvesebb állata. A Legfelsőbbet gyakran ábrázolják hajában pávatollal, kifejezve különleges ékességét.

Egyes elképzelések szerint Kṛṣṇa kékes-fekete színét akkor szerezte, amikor gyermekként Kāliya kígyóval harcolt, hogy megmentse kis barátait, a tehénpásztorfiúkat. A kígyó egy időre magával rántotta a mélységbe és mérge színezte el Őt kékre, amely azonban nem árthatott neki.

Éppen úgy, ahogy az Úr Śivát kéktorkúnak nevezik a méregóceán felkortyolása miatt, amely azonban nem okozott veszélyt számára.

A legfontosabb azonban mégis az, hogy Kṛṣṇa színe azért esőfelhő-kék, mert ez a hűsítő árnyalat az Ő kedvére való.