Janmāṣṭamī: A gyermek Kṛṣṇa megjelenésének napja

Admin Hírek

A Holnapi napon ünnepeljük az Úr Kṛṣṇa megjelenési napját, ezt követően, szombaton pedig, Nandotsava napján Śrīla Prabhupára emlékezünk.
 
Janmāṣṭamī a Krisna-hívők számára a legfontosabb vallási ünnep, Karácsony Szentestéhez hasonlóan a hívők nagy odaadással várják és készülnek az eseményre, Kṛṣṇa születésére.
 
„A félistenek és a nagy szentek örömükben virágesőt szórtak. Az égen esőfelhők gyülekeztek és halkan, lágyan mennydörögtek, olyan hangot hallatva, akár az óceán hullámai. Ekkor az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Visṇu, aki mindenki szívének mélyében található, az éjszaka sűrű sötétségében megjelent Devakī szívéből, akár a keleti horizonton felkelő telihold.” SB 10.3.7-8.
 
A Krisna-hívők már napokkal-hetekkel korábban virágdekorációkat készítenek, sütnek, főznek, és próbálják tökéletessé tenni a napot, Kṛṣṇa és a hívők számára is, hogy minél többen tudjanak kapcsolódni az ünnep során.
 
A Kṛṣṇa név kettős jelentésű, egyrészről jelent feketét, sőt egészen pontosan korom-feketés színt, hiszen bőrének színe a kékes vihar előtti esőfelhőre emlékezteti az embert. Ebben a borzalmas aszályos időben meg tudjuk érteni, hogy micsoda enyhülést adnak az esőfelhők a földnek, éppen így ad enyhülést a matériában, az anyagban szenvedő léleknek is Kṛṣṇa érkezése, és jelenléte az életünkben.
 
Kṛṣṇa nevének másik jelentése az, hogy „Mindenkit vonzó”. Elsőként a legtöbben a Bhagavad-gītāból hallanak felőle, de sokan ismerik már játékos gyermekkori kedvteléseit is, a Kṛṣṇa Könyvből, vagy a Bhāgavatam 10. Énekéből. Kṛṣṇában mindenki mást lát, mivel minden embernek egyéni a kapcsolata Vele, mindenki számára más és más tanítása lesz elsődleges. Valaki a tökéletes és erős harcost, valaki pompája teljében uralkodó herceget, mások az egyszerű és elbűvülő tehénpásztor kisfiút látják Benne. Földi tartózkodása során végezett kedvtelései, életének stációi megnyilvánítják mind a 6 fenséget. Ő a tökéletes erő, szépség, tudás, gazdagság, hírnév és a lemondás tulajdonosa is. Ő a tökéletes tanító, a tévedhetetlen tanácsadó, a legjobb barát, a védelmező, a legszerethetőbb fiú, a legkiválóbb társ, a különleges elrendezéseket tevő, tökéletes szervező.
 
A mai kor, a Kali-yuga vagyis a vaskor súlyos nehézségeit látjuk világunkban. Az elmúlt években megtapasztaltuk a korra ígért járványokat, betegségeket, háborúkat, gazdasági válságokat, miközben hanyatlik az emberek kitartása, a morál és a szeretetlenség és a konfliktusok még a legédesebb emberi kapcsolatokba, a családba is be tudnak férkőzni, ha kaput nyitunk Kalinak. Bármennyire is zúg és zajlik a Kali kor őrülete, amely egyébként akkor kezdődött, amikor az úr Kṛṣṇa elhagyta ezt a földi világot, a lelki világban és ha megtisztítjuk azt, akkor szívünkben is Kṛṣṇa örökifjú, játékos kedvtelései uralkodnak és örökké zajlanak. Legyen szó bármilyen problémáról, bármilyen krízisről itt az anyagi világban, a színfalak mögött a játék töretlenül zajlik, nem áll meg, az örök fiatalság és örök boldogság tulajdonosa szeretetében fürdeti az egész univerzumot.
 
Nagyon nehéz meglátni mindezt a fedőrétegek mögött és nagyon nehéz egy olyan életmódot kialakítani a mai rohanó korban, amely ezt a látásmódot segíti. Kṛṣṇa azonban megadta nekünk a receptet, az „egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás elvét” átélhetjük a gyakorlatba. A földeken való környezetbarát (permakultúrás, biointenzív) gazdálkodás, a tehenek tejükért való békés, erőszakmentes tartása és védelmezése, az egyszerű és boldog, játékos életmód a legmegfelelőbb életmód az emberiség számára. Nem kellene semmi újat kitalálnunk, csak követni példáját. Akkor nem lenne gondunk a klímaválságra, energiakérdésre, gazdasági és társadalmi problémákra. Kṛṣṇa példamutató életében minden tanács benne van. Csak énekeljük az Ő Szent Nevét, merüljünk el gondolatainkkal Benne.
 
A Kṛṣṇa-hívők a holnapi napon egész napos fesztivállal ünneplik az Úr megjelenését Kṛṣṇa-völgyben. Énekkel, tánccal, előadások és művészeti produkciók tartásával, rítusok bemutatásával, a szentírások közös tanulmányozásával, olvasással emlékeznek a Legfelsőbbre. A legtöbben böjtöt tartanak majd, és az éjféli āratīt követően törik meg azt, noha a böjtöt mindenki egészségi állapota és képességei szerint végzi. Kṛṣṇa-völgy étterme azért nyitva lesz. 😉
 
Szeretettel javasoljuk, hogy ezen a napon látogassatok el hozzánk, olvassatok Kṛṣnáról szóló történeteket, énekeljétek a Hare Kṛṣṇa mantrát, hallgassatok dalokat és legalább egy kis virágot, vizet gyümölcsöt, füstölőt vagy lámpást ajánljatok Istennek.
Jaya Śrī Kṛṣṇa!
 
Fodor Kata