Az egyén fiatalsága
Emberi voltunk elválaszthatatlan vágyai közé tartozik az örökkétartó fiatalság gyógyszerének felfedezése. Ragaszkodunk a fiatalságunkhoz, mert boldogság fűződik hozzá. Harmincas-negyvenes éveinket taposva azonban már nosztalgiával gondolunk vissza gyermekkorunk tündérmeséire, amelyben a hős, a jószívű deli legény varázspálcájával változtatta meseszép leányzóvá a púpos hátú, ráncos öreganyót. Nap-nap után a tükörbe nézve azonban türelmetlenek leszünk, és a megváltó herceg egyre reménytelenebb megjelenése helyett hitünket inkább a fogyasztói társadalom kézzelfogható kínálata felé fordítjuk. Kozmetikumok bőséges választéka, fitness-klubok specializált gépei, egészséges életmód-, relaxáció- és jógatanfolyamok, ráncfelvarrás és plasztikai műtétek szinte végeláthatatlan választéka ígéri számunkra a megifjodás lehetőségét. Ideig-óráig. Kipróbáljuk az egyiket, utána jön a másik, majd szakértők hada avat be minket a tudomány legújabb titkaiba. A remény mindig megmarad, és elhitetjük magunkkal, hogy a ruha teszi az embert, hogy vonzó a rúzs és a púder, a nyújtott formájú izmok és a hegyes orrú, magas sarkú tipegő. Pedig a fiatalok már megmosolyogják mindezt (az udvarisabbak persze csak a hátunk mögött), és erejük teljében biztosak abban, hogy ők megmenekülnek majd az öregedés problémájától.
A társadalom fiatalsága
Egységben az erő! – kiáltják, és a generáció összefogásával lázadnak fel az élet problémáinak régimódi megoldásaival szemben. A történelem (mint „az élet tanítómestere”) számos példával segíti és támasztja alá törekvésüket: amerikai-, francia-, angol-, ipari-, szocialista-, 48-as-, 56-os-, 68-as forradalom, és még sorolhatnánk. A ‘60-as–’70-es évek iskolásai a Forradalmi ifjúság című daloskönyvből meríthettek erőt ahhoz, hogy miközben „dalol a föld, a nagy világ, dalol az ég, s az ifjúság, dalol a hegy, s dalt zúg a tenger…, az új dal ritmusára kél nagyszerű csatára a békéért az ember”. De mi is az az „új dal”, ami a forradalmi ifjúság fegyvereként szolgál?
Történelemkönyveink tanítása szerint a forradalmak célja radikális változás bevezetése valamely politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális struktúrával vagy paradigmával szemben. Lázadás valami ellen, ami nem bizonyult tökéletesnek, azaz nem adott elégedettséget mindenki számára. E forradalmak eszméken alapulnak, s egy régi helyébe újat ígérnek. A gyakorlati megvalósítás során azonban időről időre lehull a lepel az új eszme szépségéről, és kiderül, hogy valójában nem történt más, mint az, hogy átléptünk egyik „izmusból” egy másik „izmusba”, egyik párt hatalmát felváltotta a másik párt hatalma. Hegel német filozófussal együtt gondolhatjuk azt, hogy ezek a konfliktusok szükségesek az emberi civilizáció fejlődéséhez, a kérdés csupán az, tudjuk-e, mi valójában a fejlődés célja. A történelemből ismert forradalmak legnagyobb problémája éppen az, hogy csak tagadnak, de nem nyújtanak valós alternatívát. A forradalom így mindig politikai jellegű marad, azaz a harc, a hatalom az éltető eleme. Ez az anyagi világ szakadatlan létküzdelme.
Az utolsó forradalom
Létezik azonban egy valós forradalom, a tudat forradalma. Jelszava: „nem ez a test az éned!” Az emberi életforma éppen a legkiválóbb abból a szempontból, hogy fejlődése érdekében kihasználja tudatosságának e képességét. Fel tudja ismerni ugyanis, sőt, tapasztalni tudja, hogy ő valójában egy lélek, aki egy testben lakik ugyan, de attól eltérő szubsztancia. A lélek sac-cid-ānanda , azaz örök tudással és boldogsággal teli. Tudja, hogy az egyéni lélek része a Legfelsőbb Léleknek, akit szolgál, és ettől nyeri el boldogságát. Ez a lélek természetes helyzete. Amennyiben ezt felismeri, már meg tudja fogalmazni életének a célját is: kiszabadulni az anyagi testből, és elérni a tiszta lelki formát. A Kṛṣṇa-tudat célja éppen ezért nem más, mint felébreszteni az emberek eredeti tudatát, a lelki tudatot. Megadja ennek egyszerű folyamatát is: Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare mantra éneklését. A tudat forradalma, azaz annak felismerése, hogy a lélek különbözik a testtől, hogy ez a lélek nem birtokosa semminek, mert minden Istenhez tartozik – még az egyéni lélek maga is –, megváltoztatja az emberek mentalitását saját helyzetükre és társadalmi-természeti környezetükre vonatkozóan. Az egyén szintjén végbemenő mentális változást természetszerűen és automatikusan követi a társadalmi struktúra változása, amely hasonlóképpen elveszti hatalmi ambícióit, és megelégszik a közösségi igények Isten törvényei szerinti szolgálatával. Egyén és társadalom célja ily módon közössé válik: elérni a tiszta lélek birodalmát, elérni Kṛṣṇāt Kṛṣṇa, az egyetlen valós autoritás szolgálatát.
Tad-vāg-visargo janatāgha-viplavo – írja a Śrīmad Bhāgavatam (1.5.11): az a kreativitás, amely megpróbálja megérteni az Isten-tudatot, forradalmat hoz az emberek életébe. E forradalmat Caitanya Mahāprabhu indította el ötszáz évvel ezelőtt, és mivel lelki kultúrára épül, hazája sajátságos szokásaitól függetlenül bárki részese lehet e mozgalomnak. A Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével bárki megtisztíthatja tudatát, és visszanyerheti tiszta lelki azonosságát.
A tudat forradalma a lélek forradalma, és egyben az utolsó forradalom is, hiszen résztvevői, az önmegvalósítás útját járva, elérik a legmagasabb rendű tökéletességet. Tudása és boldogsága révén a lélek elnyeri az örök fiatalságot, így elégedetté válik, és nem lázad többé.
Asta Sakhi Devī Dāsī