Valóban történelmi jelentőségű mérföldkőhöz ért az Ételt az Életért Alapítvány november 17-én. Alapítványunk vezetője, Szanyi-Karl Attila, Budapest 150. születésnapjának alkalmából átvehette a Budapestért díjat Karácsony Gergely főpolgármester úrtól. Szanyi-Karl Attila fiatalkora óta gyakorló Krisna-hívő lelkész, élt szerzetesként Krisna-völgyben és 1 évtizede pedig már az alapítvány vezetője. Főként a budapesti telephelyen tevékenykedik, és azért dolgozik, hogy teljesítse Sríla Prabhupáda, a Krisna-tudatos mozgalom alapítójának vágyát, hogy sehol a világon ne legyenek éhező emberek, de legalább a különféle lelki központok 15 km-es körzetében nem!
Budapestért díjat kapott az Ételt az Életért vezetője!
Szanyi-Karl Attila az egész Ételt az Életért nevében vette át ezt a díjat, és ahogy fogalmazott, ez a humanitárius program minden jelenlegi és korábbi aktív tagjának együttes érdeme. Az Ételt az Életért elválaszthatatlan része Budapestnek. Az alapítvány ugyanis csak a fővárosban naponta 2000 tál meleg ebédet oszt szét a nélkülözőknek, kiegészítő termékek kíséretében, reményt adva több ezer embertársunknak a bajban. Az igazi ünnepség pedig csak most kezdődik, idén lesz ugyanis a 35. Karácsonyi Szeretetlakoma a fővárosban. December 24-26. között, 3 napon át ismét napi 1000 adag étellel és egy gazdag ünnepi ételcsomaggal várják majd a szükségben élőket az Ételt az Életért dolgozói és önkéntesei. Az elismerést köszönjük, Szanyi-Karl Attilának sok szeretettel gratulálunk a díjhoz, példamutató, sokszor emberfeletti és áldozatos munkájához.
Köszönjük Budapest, ezután is számíthattok ránk!