Nārada Muni a védikus irodalom egyik legkiemelkedőbb bölcse, aki bejárja az egész univerzumot, hogy mindenkiben felébressze az Isten iránti szeretetet.
Nārada Munit úgy dicsőítik a védikus írások, mint a tizenkét mahājana, az örök igazságot hirdető nagy tekintélyek egyikét. Életének és tanításainak részleteiről a Nārada Purāṇa, a Padma Purāṇa valamint a Śrīmad-Bhāgavatam számos helyen beszámol. Lelki fejlettsége olyan magas fokon áll, hogy ezekben a szövegekben néha „Bhagavānnak” is nevezik, mely kifejezés többnyire csak a Legfelsőbb Úrra vonatkozik. A Bhagavad-gītāban pedig (10.26) Maga az Úr Kṛṣṇa mondja, hogy: „a félistenek bölcsei közül Nārada vagyok”.
Isten kiemelkedő képviselőjeként Nārada Munit gyakran az eredeti lelki tanítómesternek is tartják. Śrīla Prabhupāda kijelenti a Śrīmad-Bhāgavatam egyik magyarázatában: „A közvetlen lelki tanítómester Nārada Muni képviselője – nincs különbség Nārada Muni és a jelenlegi tanítómester utasításai között.” (6.5.22.) Prabhupāda ezenfelül „az odaadó szolgálat atyjaként” is utal Nāradára (6.16.26).
A Krisna-hívők „örök lelki űrutazóként” ismerik Nārada Munit, mivel a védikus irodalom úgy írja le, mint transzcendentális misztikust, aki azt a képességet kapta Kṛṣṇától, hogy bármerre utazhasson a kozmoszban, hogy eljuttassa a Hare Kṛṣṇa mahāmantrát az őszinte lelkeknek, és ösztökélje a fejlődésüket a lelki ösvényen.
Az „ösztökél” talán erős kifejezésnek tűnhet egy mennyei bölccsel kapcsolatban, de Nārada híres arról, hogy végső határaik feszegetésére kényszeríti az embereket, és rávezeti őket, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyeknek köszönhetően fejlődnek a Kṛṣṇa-tudatban.
Nārada az Úr Kṛṣṇa kedvteléseiben is ösztönző szerepet tölt be. Láthatunk erre egy példát Kṛṣṇa születésének idején. Amikor a nagy démon, Kaṁsa egy égi hangot hall, amely azt jósolja neki, hogy Devakī nyolcadik gyermeke (Kṛṣṇa) fogja megölni, Nārada az, aki elülteti azt a félelmet Kaṁsa szívébe, hogy Devakī bármelyik gyermeke az ellensége lehet, és meggyőzi, hogy ölje meg a húga összes gyermekét. Nārada azért teszi ezt, hogy felgyorsítsa Kṛṣṇa megjelentését, fokozza Kaṁsa démonikus hírnevét, és elősegítse azt, hogy Kṛṣṇa végül megölje őt, és visszaállítsa az emberi társadalomban az igazságosságot. (Mindezt az Úr titokzatos belső energiája intézte. Az Úr Kṛṣṇa később életre keltette a megölt gyermekeket.)
Egy másik példa Nārada ösztönző erejére a Rukminī hercegnővel való találkozása, mely során részletesen leírja Kṛṣṇa felülmúlhatatlan szépségét és kiváló tulajdonságait. Nārada szavainak hallatán Rukminīt elbűvöli Kṛṣṇa, és teljes meghódolással Neki adja a szívét. Így nem mehet hozzá Śiśupālához, akinek a kezét ígérték. Nārada közbeavatkozása oda vezet, hogy kibontakozhat Kṛṣṇa földi kedvteléseinek egy fontos eseménye: Śiśupāla megalázó vereséget szenved, Kṛṣṇa pedig elrabolja és feleségül veszi a hercegnőt. Rukminī szíve minden vágya teljesül, amikor szerető feleségeként szolgálhatja Kṛṣṇát a lelki világban.
Egy másik fontos történet szerint Nārada megrója Vyāsadevát, amiért a védikus irodalom összeállításakor épp a lelki tudás leglényegét hagyta ki. Elmondja Vyāsadevának, hogy ez úgy orvosolható, ha ír Kṛṣṇa nevéről, formájáról, hírnevéről és kedvteléseiről. Vyāsadeva engedelmeskedik a felszólításnak, és ennek eredményeképp születik meg a Śrīmad-Bhāgavatam, az ősi India által ránk hagyományozott szentírások legjava.
Nārada három élete
De ki is Nārada Muni, és miken ment keresztül, mielőtt a védikus hagyomány legtiszteletreméltóbb bölcsévé vált?
A Śrīmad-Bhāgavatam leírja, hogy Nārada lehetőséget kapott arra, hogy személyesen Istentől halljon, és így szerezzen magának hírnevet a védikus hagyományban. A történet az előző két életével kezdődik. Az elsőben Upabarhaṇa volt a neve, gandharva volt, vagyis énekes a mennyei bolygókon. Upabarhaṇa gyönyörű hangja és szépséges arca miatt vonzó volt a nők számára, és amolyan „aranyifjú” lett belőle, elveszítette a lelki élet iránti érdeklődését, és az anyagi létbe zuhant.
Egyszer Upabarhaṇa részt vett egy ünnepségen, amit a prajāpatik, az univerzum benépesítéséért felelős, magasabb bolygókon élő ősatyák rendeztek. Miközben folyt a saṅkīrtana, az Úr szent neveinek közös éneklése, Upabarhaṇa a félisteneket dicsőítette. A jelenlévő bhakták ezt nagy sértésnek tekintették, mivel a saṅkīrtana egyetlen célja a Legfelsőbb Úr dicsőítése lehet. A bhakták ezért megátkozták Upabarhaṇát, hogy következő életében śūdraként szülessen meg, minden szépséget nélkülözve. Szerencsére, ha egy szent megáld vagy megátkoz valakit, az eredmény ugyanaz: az illető mindenképp fejlődni fog az istentudatosság útján.
Végül ez történt Upabarhaṇával, vagyis Nāradával is. Egy cselédlány fiaként született meg, aki vonzódott az odaadó szolgálathoz, és sikerült szolgálnia az Úr tiszta bhaktáit.
Nārada jámbor édesanyja abban a szerencsében részesült, hogy vándorszerzeteseket szolgálhatott, így az ötéves Nārada is megkapta ugyanezt a lehetőséget. Sőt, a szerzetesek ételmaradékát (prasādamját) is elfogyaszthatta, és hallgathatta, ahogy transzcendentális témákról beszélgetnek. A Bhāgavatam azt írja, hogy elsősorban ennek a két dolognak köszönhető, hogy Nārada előrehaladhatott a lelki életében.
A vándorszerzetesek semmi hibát nem találtak a kisfiúban. Úgy tűnt, nem érdekli a játék, ahogy más fiúkat, soha nem rosszalkodott, és nem beszélt többet a szükségesnél. Ezért aztán a bölcsek elárasztották áldásaikkal. Nārada gyökeres változáson ment keresztül, és mámoros boldogsággal töltötte el az istentudat. Éjjel-nappal meditált, majd az édesanyja halála után elhagyta az otthonát, és maga is vándorszerzetessé vált.
Utazásai során Nārada megtanulta, hogy minden pillanatát a lelki önmegvalósításnak szentelje. Egy nap, amikor meditált, az Úr megjelent a szívében, és megláthatta Isten formáját. A szeretet könnyei áradtak a szeméből, ahogy az Úr gyönyörű alakját szemlélte. Az Úr ezután eltűnt a szemei elől.
A Bhāgavatam leírja, hogy Nārada milyen bánattól lesújtott állapotba került ezután, de bármennyire próbálkozott is, többé nem tudta felidézni az Úr látványát. Megértette, hogy az Úr nem engedelmeskedik a hívásunknak. A saját édes akaratából jelenik meg előttünk, és ha úgy dönt, hogy elrejtőzik, akkor semennyi meditáció és ima nem kényszerítheti, hogy megmutassa szépséges formáját. Ahogy Śrīla Bhaktisiddhanta Sarasvati Ṭhākura, Śrīla Prabdhupāda lelki tanítómestere mondta: „Ne azt kérd, hogy láthasd az Urat, hanem cselekedj úgy, hogy az Úr látni akarjon téged.”
Nārada ezután meghallotta az Úr hangját, aki azt mondta neki, hogy addig nem lehet látni Istent, amíg az ember teljesen meg nem tisztult. Az Úr még valamit elmondott Nāradának: kedvességből fedte fel előtte a formáját, és azért, hogy fokozza az Iránta érzett vágyakozását.
Az Úr csele be is vált. Nārada ettől fogva még intenzívebben meditált az Úr formáján. A lelkét betöltötte az, hogy Kṛṣṇa dicsőségéről halljon és énekeljen, és megfeledkezett a körülötte lévő világról. És amikor elérkezett a halála pillanata, készen állt. „Minden anyagi szennyeződéstől tökéletesen megszabadulva úgy találkoztam a halállal, mint ahogyan a villám és a fény jelenik meg egyazon időben.” – mondta tanítványának, Vyāsadevának (1.6.27).
Az átmenet simán megtörtént, és amikor az anyagi világ ismét megteremtődött (mert az anyagi kozmosz ciklikusan nyilvánul meg újra meg újra), Nārada újból megszületett a teremtő, Brahma szívéből, legkedvesebb fiaként. Ebben a formájában Nārada valóban elérte a tökéletességet. A Bhāgavatam elmondja, hogy a születése nem kényszerűségből történt, ahogy a legtöbben megszületnek az anyagi világban, hanem teljesen önkéntesen: csak azért jött a világra, hogy segítse az Úr misszióját. A Bhāgavatam azt is elmondja, hogy a teste transzcendentális és halhatatlan lett, mint az Úré, és nem volt különbség a teste és az azt megelevenítő lélekszikra között.
A tiszta odaadás tanítója
Így tehát Nāradát tökéletes bhaktának tekintik. Tanításai, melyek a Śrīmad-Bhāgavatam több helyén elhangzanak, éppúgy mint a Nārada-bhakti sūtrában vagy a Nārada-pañcarātrában, példamutatóak minden lélek számára, aki a tiszta odaadás ösvényén halad. Ezek a tanítások megtestesítik az önzetlen odaadó szolgálat lényegét.
Az Úr Kṛṣṇa, mivel hálás volt Nārada odaadásáért és szeretetéért, egyszer megkérdezte tőle: – Én mivel tudnálak szolgálni téged? – Engem nem érdekel, hol vagyok – felelte Nārada –, csak azért imádkozom, hogy lehetőségem legyen folyamatosan lótuszlábadra gondolni.
Ez az egyhegyű eltökéltség az, ami Nāradát tökéletes tanítómesterré teszi, és sok bölcs lelt menedékre a lábainál. Ő Valmiki (a Rāmayana szerzőjének) tanítómestere, Prahlāda Mahārājáé, Dhruva Mahārājáé, a Pracetáké, Citraketu királyé, és még sok más kiemelkedő személyiségé a védikus történelemben. És ami a legfontosabb, ő Vyāsadeva lelki tanítómestere is, akit gyakran minden guru mintaképének tartanak. Ezért Nārada a guruk guruja.
A transzcendentális utazó zenész
Nārada tökéletes brahmacāri, cölibátusban él, és egyetlen célja az Úrnak végzett odaadó szolgálat. A Linga Purāṇa elbeszélése szerint Kṛṣṇa megajándékozta egy vīṇa nevű húros hangszerrel, melyen Nārada állandóan játszik, miközben az univerzumot járja. Mivel a vīṇa az Úr személyes ajándéka, ezért nem különbözik Tőle. Így tehát Nārada magát az Urat viszi magával, miközben az anyagi kozmoszban utazik, a szent nevet terjeszti a bhaktáknak, és lelki áldásaival segít mindenkinek, aki szükséget szenved.
„Mivel Nārada zenész, aki az univerzumot járva felvilágosítja az embereket a Kṛṣṇa-tudatról, nem véletlen, hogy amikor az Úr Kṛṣṇa ötszáz évvel ezelőtt megjelent az Úr Caitanya formájában, Nārada Śrīvāsa Ṭhākura alakját öltötte magára. Az ő udvarában, Śrīvāsa Anganban vette kezdetét a Földön a csupa ének és tánc saṅkīrtana-mozgalom. Így mind Nāradaként, mind Śrīvasaként elsősorban a mahāmantra éneklésére használta fel a zenét: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.”
(Satyarāja Dāsa – Śrīla Prabhupāda tanítványa, a Vissza Istenhez magazin rendszeres szerzője, több könyvet írt a Kṛṣṇa-tudatról, feleségével New Yorkban él.)
Nārada gopīvá változik
A Nārada Purāṇa (2.80.9-32.), a Skanda Purāṇa (2.6.2-3.) valamint a Padma Purāṇa (4.75.25-46.) szerint amikor Nārada először meghallotta, hogy az Úr Kṛṣṇa megjelent Vṛndāvanában, bejárta Vṛndāvana tizenkét erdejét, keresvén szeretett Ura nyomait. Töviről-hegyire átkutatta a titkos lugasokat, ahol Kṛṣṇa találkozni szokott tehénpásztor barátnőivel, a gopīkkal. Ám hiába, nem találta semmi nyomát Kṛṣṇa jelenlétének.
Vṛndā Devī, egy kiemelkedő gopī, aki segít elrendezni Kṛṣṇa találkozását a barátnőivel, megjelent Nārada előtt, és elmondta neki, hogy ahhoz, hogy ilyen ezoterikus kedvtelések szemtanúja legyen, magára kell öltenie egy szeretetteljes gopī hangulatát és alakját. Ez csak a legfejlettebb lelki gyakorlók számára lehetséges, Vṛndā Devī elmondta Nāradának, hogy ő egy ilyen lélek, és a gopīvá változását azzal segítheti elő, ha megfürdik a közelben található Kusum Sarovara nevű tóban.
Nārada így is tett, és miután fürdőt vett, egy Nāradī nevű gopī formájában lépett ki a vízből. Így új szemekkel láthatta Vrndāvanát, és beléphetett Kṛṣṇa és a tehénpásztorlányok kedvteléseibe.
Később Vṛndā devī arra utasította, hogy fürödjön meg egy másik tóban – amit később Nārada-kunda néven ismertek –, majd ezután ismét visszanyerte férfi-alakját.
A Nārada purāṇa azt írja, hogy ebből a történetből az a tanulság, hogy még egy ilyen hatalmas bölcsnek, mint Nārada is, egy gopī elmélyült hangulatában kell meditálnia Vṛndāvanán, hogy elnyerhesse a prema, a Kṛṣṇa iránti szeretet legmagasabb fokát. Az ilyen meditáció csak a legfejlettebb bhakták számára lehetséges.