Ma van Pānihāṭi Ciḍa Dahi ünnepe, vagyis a joghurtos törtrizs fesztivál napja. De az ételek mögött kicsit mélyebb tanítás húzódik meg.
Śrīla Raghunata Dāsa Goswami, Vrṇdāvana kiemelkedő tanítóinak egyike nagyon fiatalon találkozott az Úr Nityānandával, Caitanya Örök Tárṣával. Már igen fiatalon elhatározta, hogy az Úr Caitanya (Kṛṣṇa) követője lesz és a szentek életét fogja élni. Nityānanda Prabhu azonban visszautasította ez irányú kérését, és azt tanácsolta neki még egy ideig maradjon otthon, végezze a családosok kötelességeit, élje mindennapos életét, természetesen a Krisna-tudatos tanításokat követve. Hiszen ez is a fontos, mindennapi élet része, és így mutasson példát.
Raghunātha Dāsa Gosvāmi 2 esztendőt várt, míg az Úr Nityānanda visszatért Vṛndāvanából, majd Purīból és Pānihāṭiban a Gangesz mentén állomásozott. A különféle szentek itt kereshették fel és töltöttek Vele időt. Raghunātha Dāsa is meglátogatta az Úr Nityānandát, aki áldásaiban is részesült, révén Nityānanda Prabhu Raghunātha fejére tette lótuszlábát, viccesen büntetésként tálalva ezt a felajánlást, amiért Raghunātha hosszan rejtőzött a fák mögött és nem járult azonnal színe elé. Mivel módos családból származott, arra kérte Raghunāthát, hogy vendégelje meg híveit édességekkel, édes tört rizzsel. Mivel ekkor tájt már nagy forróság van Indiában, a monszunelőtti utolsó hetekben járunk, az egyik fő fogás a hűtő hatású joghurtos édes rizs banánnal, ami könnyű és mindenki kedvence. De még édesebb ezt az Úr Szent Nevét énekelve, emelkedett lelki személyek társaságában elfogyasztani.
Raghunatah Dāsa eleget tett a kérésnek. Olyan sokan gyűltek össze a vaiṣṇava szentek a Gangesz mentén Pānihāṭiban, hogy csak 20 ember kellett a vendégek folyamatos kiszolgálásához. A finomságok hatalmas agyagedényben főttek, és ebben is kerültek lehűtésre, így még zamatosabbá váltak. A fesztivált, amely az édességek fogyasztása mellett természetesen a Szent Név énekléséről, nektárjáról is szólt, az Úr Caitanya Mahāprabhu is meglátogatta, Kṛṣṇa 15. századi megjelenési formája.
Pānihāṭi Ciḍa Dahi alkalmából legalább kétféle, de legtöbbször 3-6 különböző rizsfélét ajánlanak fel az Úrnak és a kedves vendégeknek.
A meleg tejes édesrizst. Joghurtos hűs törtrizst, banánnal és kámforral. Valamint olyan hűs édesrizst, amely sűrített tejjel készül.