A Budapesten élő Īśvara Kṛṣṇa dāsa és Tárkányi Szabolcs alulról jövő kezdeményezése meglepő módon teszi próbára, miként segíthet a mesterséges intelligencia a Krisna-tudatú misszió terjesztésében. Projektjük – amely az MI-generált zenét a közösségi élet élénkítésére használja – célja, hogy inspirációt ébresszen a bhaktákban és a keresőkben, miközben rávilágít a technológia ígéreteire és buktatóira a spirituális életben.
Az inspiráció magja
„Bár vannak fenntartásaink, időnként mindketten használunk mesterséges intelligenciát a munkánk és szolgálataink során. Úgy érezzük, hogy mivel létezik – és amíg létezik –, meg kell próbálnunk ezt a fajta intelligenciát is a Legfelsőbb Intelligencia szolgálatába állítani.”
A kíváncsiságból hamar provokatív kísérlet született. Īśvara Kṛṣṇa és Szabolcs (aki tapasztalt média- és marketingszakember, és évtizedek óta szolgálja az ISKCON-t Magyarországon) MI eszközökkel szövegeket és dallamokat hoztak létre. Az eredmények megdöbbentőek voltak. A szoftver másodpercek alatt hangszerelt dalokat generált, amelyek – bár gépiesek – olykor meglepő érzelmi töltettel bírtak.
„Nagyon különleges érzés volt, hogy egy MI által létrehozott dal érzelmeket váltott ki belőlem. Reményem szerint odaadó érzelmeket” – emlékszik vissza Īśvara Kṛṣṇa. A paradoxon azonban nyilvánvaló volt: hogyan hozhat létre egy lélek nélküli gép egy odaadó célra szolgáló művet? „Őrület, hogy egy odaadó közösségi dalt a mesterséges intelligencia írjon, komponáljon és adjon elő” – ismerte el. „De akkor mire tudjuk ezt használni?”
Személyes utak és készségek
A projekt nemcsak a technológiával kapcsolatos közös aggodalmukat tükrözi, hanem kiegészítő készségeiket is. Szabolcs gyermekkora óta együtt él a zenével: kórusokban énekelt, zenekarokban játszott, mielőtt megismerte a Krisna-tudatot. Azóta tervezői és kommunikációs szakértelmét a magyarországi Krisna-tudatú hívők szolgálatában használja. „A vaisnava dalok szépsége, a mahā-mantra közös éneklése, a bhajanok és kīrtanok nagyon vonzóak számomra” – mondta.
Īśvara Kṛṣṇa pedig több mint két évtizede tanít a budapesti Bhaktivedanta Főiskolán. Kulturális antropológiai háttere, valamint és a modern tudomány és a védikus bölcsesség párbeszéde iránti érdeklődése mellett ő A természet IQ-ja című, az intelligens tervezettség mellett érvelő könyv szerzője is. Gyerekkora óta tartó zenei érdeklődése, valamint akadémiai és prédikációs tapasztalata különösen alkalmassá teszi olyan kísérletekre, amelyek innovációval ötvözik a hagyományt.
A zenei kísérlet
Az MI lehetőségeinek kipróbálása érdekében Īśvara Kṛṣṇa (szintén MI közreműködéssel) odaadásról és összefogásról szóló írt egy dalszöveget, majd megkérte Szabolcsot, hogy táplálja be ezeket egy zene-generáló programba. Szabolcs közel száz változatot hozott létre a szoftverrel, különböző stílusokban. Némelyik megindító volt, mások ügyetlenek, de akadt néhány meglepően erőteljes is.
„Ezek a programok utasításokat követve hozzák létre a ‘művet’. Lenyűgöző, de kissé ijesztő is, hogy a mesterséges intelligencia néhány perc alatt teljes, hangszerelt és szinte tökéletesen kevert zeneszámot tud előállítani” – mondja Szabolcs. Ám a technológiai bravúr ellenére mégis hiányzott valami a dalokból: az élő tudat, amely odaadást visz a hangrezgésekbe.
Egy bhakta munkatárs így véleményezte a kísérletet: ez a zene elég jó ahhoz, hogy akár el is lehessen adni – de egyúttal veszélyezteti az emberi tehetség értékét. „Ha tehetséges vagy a zenealkotásban, ma már nem tűnsz annyira értékesnek, mert az MI gyorsabban megcsinálja” – jegyezte meg. Ez a visszajelzés is megerősítette Īśvara Kṛṣṇát abban, hogy valódi zenészeknek kell visszavenniük és nemesebbé tenniük azt, amit az MI csak vázlatként képes megrajzolni.
Egy közösségi dalverseny
Ebből a felismerésből született a globális dalszerző verseny ötlete. „A feleségem javasolta, hogy az MI-t csak inspirációként, akár provokációként használjuk, hogy a zenész-bhakták ennél jobb alkotásokat hozzanak létre” – mondja Īśvara Kṛṣṇa.
A verseny felkéri az ISKCON szerte a világon élő zenészeit, hogy komponálják meg és küldjék be saját közösségi dalaikat, kiindulópontként vagy inspirációként használva az MI által létrehozott változatokat. A verseny szabályai angol nyelvű művek létrehozására bátorítanak, de hagyományos szanszkrit vagy bengáli elemek is felbukkanhatnak. A dalokat 2025 végén teszik közzé, a bhakták pedig online szavazhatnak majd a kedvencükre.
„Egy közösségi dal erősíti az ISKCON-tagok közötti köteléket, lokálisan és világszerte egyaránt. A dalszövegek részletes magyarázatával pedig a Krisna-tudat egész filozófiáját be lehet mutatni az érdeklődőknek” – magyarázza a pályázat két kiírója.
A győztes dalt – és persze minden más erőteljes pályaművet – vasárnapi programokon, fesztiválokon és nyilvános rendezvényeken is elő lehet adni. Még fontosabb azonban, hogy a dalok hidat képezzen azok felé, akik még nem ismerik a hagyományos kīrtant. „Mások számára, akik nem bhakták, a hagyományos vaisnava dalok első hallásra gyakran nem könnyen érthetőek, ezért nem tudnak kapcsolódni a szanszkrithoz, a bengálihoz” – mondja Īśvara Kṛṣṇa. „Ezért javasoltuk, hogy ezek a dalok főként angolul íródjanak.”
Hagyomány és innováció
A páros hangsúlyozta, hogy projektjük semmilyen módon nem helyettesíti az ISKCON központi gyakorlatát: a harināma-saṅkīrtanát. „A hagyomány megőrzése és a modern világhoz való alkalmazkodás örök kihívás a vaisnavák és minden más vallás számára” – erősítették meg.
„Templomaink a hagyományos bhajanok és kīrtanok oázisai” – folytatták. „Ugyanakkor George Harrison szolgálata óta láthatjuk, hogy a kreatív zenei adaptációk nagymértékben elősegíthetik a Krisna-tudat tanításainak és Krisna neveinek a terjedését.”
Számukra a modern odaadó zenék „második frontja” úgy teszi lehetővé az ISKCON megközelítését, hogy közben hű marad annak alapelveihez. „Ha elkerüljük a rossz befolyásokat, olyan zenei műveket hozhatunk létre, amelyek méltón képviselik a vaisnava hagyományt” – mondják. Reményeik szerint a közösségi dal-projekt ezt az egyensúlyt fogja megtestesíteni.
Előretekintés
Miközben egyesek arról álmodnak, hogy egy ilyen verseny akár évente is megismétlődhetne, Īśvara Kṛṣṇa inkább az ISKCON 2026-os 60. évfordulójához köti az eseményt. „Ha a nemzetközi közösség elfogadja a győztes alkotást, és lesz egy közös dalunk, ami kifejezi a nézőpontunkat, az nagy sikernek tekinthető” – mondja. „Ez lehet a szeretetünk egyik kifejezési módja Śrīla Prabhupāda, az ISKCON és Krisna felé.”
Ám végső soron ennél egyszerűbben méri a sikert. „A legnagyobb eredmény az, ha a bhakták és az érdeklődők inspirációt kapnak arra, hogy gyakrabban énekeljék a Hare Krisnát” – mondja Īśvara Kṛṣṇa. „Ez az első lépés a prédikációban: hidat képezni a nem-bhakták és a bhakták között. Ha a dalok hatására valaki inspirációt érez, hogy többször énekelje a mahā-mantrát, akkor már hasznos volt a kezdeményezésünk.”
Egyelőre meghirdetik a versenyt, megosztják az MI által generált prototípusokat a nemzetközi közösséggel, és várják a pályaműveket. Meghatározásuk szerint ez a dalverseny nem más, mint „egy szerény kísérlet”. De olyan, amelyben benne rejlik az a lehetőség, a technológiát, az MI által adott inspirációt és az odaadást egyetlen, emberi hangon előadott dalba fonja össze, amely aztán az egész világon visszhangozhat.
Azok a bhakták, akik részt kívánnak venni a Bhakti Dalversenyben, már most felkereshetik a hivatalos weboldalt, ahol minden információ elérhető a versenyről. A pályaművek közvetlenül beküldhetők az online űrlapon keresztül, az inspirációként szolgáló MI-dalok pedig meghallgathatók. További kérdések esetére az e-mail cím: [email protected].
Átmatattva Dásza
Az ISKCON News-ban 2025. szeptember 5-én megjelent cikk magyar fordítása.
Az eredeti cikk linkje:
https://iskconnews.org/bhakti-song-contest-using-ai-and-music-for-krishna-conscious-outreach/