Karana és én 2002. január 5-én házasodtunk össze. Azóta rengeteg értékes tanácsot kaptam, amelyek különböző időpontokban segítettek a házasságomban. Az ajánlások közül három állta ki az idő próbáját és bizonyult különösen hasznosnak. Szeretném megosztani veletek ezeket, valamint néhány felismerést, amelyet belőlük nyertem.
- „Mindig bocsássatok meg egymásnak”
Röviddel az esküvő után a feleségemmel meglátogattuk a nagymamámat, aki akkor nyolcvankét esztendős volt, és több mint ötven éve volt házas. A nagypapám körülbelül tíz évvel korábban hunyt el. Egy este a beszélgetésünk során felidézte néhány élményét a házasságukkal kapcsolatban. Elmesélte, hogy a nagyapám elve az volt, hogy a nézeteltéréseket mindig még aznap meg kell oldani. „Ne térjünk nyugovóra haragban – mondogatta –, mindig bocsássunk meg egymásnak”. Ha úgy alszunk el, hogy nem rendeztük a vitát, az ellentét eltemetődik, a problémák felhalmozódnak és ellenséges hangulatot teremtenek. Mindig bocsássatok meg egymásnak. Senki sem tökéletes – bocsássátok meg másoknak a hibáikat, bocsássatok meg magatoknak, és lépjetek tovább.
Śrīla Rūpa Goswāmī Kṛṣṇa hatvannégy tulajdonságát írja le Bhakti-rasāmṛta-sindhu (Az odaadás nektárja) című művében. A 25. tulajdonság a „megbocsátás”. Śrīla Prabhupāda így ír: „Azt, aki elviseli ellenfele minden sértését, megbocsátónak nevezik.” (Az odaadás nektárja, 21. fejezet). A megbocsátáshoz tolerancia is szükséges. Śrī Caitanya Mahaprabhu a Śrī Śikṣāstaka harmadik versében arra tanít minket, hogy fejlesztenünk kell a tolerancia erényét.
A házastársunkkal való értelmes kapcsolat ápolása lehetőséget adhat a számunkra ennek a tulajdonságnak a fejlesztésére. Mivel a házastársunkkal minden nap szoros kapcsolatban állunk, elkerülhetetlenül előadódnak olyan helyzetek, amikor nem értünk egyet, vagy nem viszonyulunk egymáshoz ideális módon.
Ha felismerjük a saját hiányosságainkat, és hogy azok milyen hatással vannak a kommunikációs képességünkre, akkor felelősséget tudunk vállalni önmagunk előtt azokért a reakciókért is, amelyeket másokból kiváltunk. Más szavakkal, a házastársunk viselkedése gyakran azt tükrözi, ahogyan mi viselkedünk vele. Ha látjuk, hogy a saját hiányosságaink mennyiben járulnak hozzá a nézeteltéréshez, akkor könnyebben kimondjuk azt a bizonyos nehéz szót, amelyet a hamis egónk gyakran olyan nehezen tud kimondani. „Sajnálom, hogy nem hallgattalak meg rendesen”, „Sajnálom, hogy ez a helyzet ennyire megzavarta a kapcsolatunkat”, „Sajnálom, hogy így érzel. Szükségem van segítségre, hogy megértsem, mit tehetek, hogy ez megváltozzon”, „Sajnálom, hogy idáig jutottunk. Mit tehetünk, hogy megváltozzon a helyzet?”. Ez néhány példa arra, hogyan használhatjuk a bocsánatkérést egy probléma megoldásához.
A Śrīmad Bhāgavatam Kilencedik éneke tizenötödik fejezetének negyvenedik verse elmagyarázza, hogy Kṛṣṇa mennyire örül a megbocsátás gyakorlásának:
„A brāhmaṇának az a kötelessége, hogy rendelkezzen a megbocsátás tulajdonságával, amely oly ragyogó, akár a nap. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari, elégedett azokkal, akik megbocsátóak.”
Amint lehetőséget látunk a megbocsátás gyakorlására, meg kell azt tennünk. Kṛṣṇa a szívünkön keresztül segít nekünk felismerni, hogyan járulunk hozzá a problémához. Őszinteségre van szükség ahhoz, hogy elismerjük és meghalljuk ezt az igazságot az adott pillanatban. Tolerálnunk kell a hamis egónkat, bátornak kell lennünk, és értelmesen kell használnunk a „sajnálom” szót. Ha megteremtjük életünkben a megbocsátás kultúráját, Kṛṣṇa elégedett lesz, és a házastársi kapcsolatunk virágzani fog.
- „Legyetek a legjobb barátok”
Az eljegyzésünk idején a feleségemnek és nekem volt alkalmunk találkozni guru-maharājánkkal, aki rámutatott, hogy a legjobb barátoknak kell lennünk. A legjobb barátok szívből a legjobbat kívánják egymásnak. A legjobbat akarják a másiknak, és ott vannak egymás mellett, hogy támogassák egymást a végső cél elérésében, a Kṛṣṇának végzett kedvező odaadó szolgálatban. A spirituális kapcsolat a Kṛṣṇa-tudat filozófiájának ismeretén alapul. Ennek a megértésnek a lényege, hogy tudjuk, hogy örök lelkek vagyunk, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szerves részei, és hogy az élet célja a Kṛṣṇa-prema (a Kṛṣṇa iránti szeretet).
Śrīla Prabhupāda így ír Az odaadás nektárjában: „Ezt a Bhagavad-gītāban maga az Úr is megerősíti: »Engem csakis az osztatlan odaadó szolgálat révén lehet igazán megérteni.”« Amikor az Úr tanítani kezdi Arjunát a Gītā tudományára, így szól hozzá: „»Mivel a bhaktám vagy, feltárom előtted ezeket a titkokat«” A védikus tudás végső soron azt jelenti, hogy megértjük a Legfelsőbb Urat, az odaadó szolgálat pedig az az út, amelyet követve beléphetünk a birodalmába. Ezzel minden hiteles szentírás egyetért. (14. fejezet, „Az odaadáshoz szükséges tulajdonságok”)
Ha a házastársunkra Kṛṣṇa szolgájaként tekintünk, és megértjük, hogy életük célja Kṛṣṇa megörvendeztetése, és nem egy Istentől elkülönült személynek látjuk, akinek célja a saját szükségletei kielégítése, akkor ez egy lényeges lelki megértés gyakorlati megvalósítása. A feleségem vagy a férjem Kṛṣṇa örök szolgája, aki megpróbálja újraéleszteni elveszett kapcsolatát Vele. Ez a filozófiai megértés a gyakorlatban is alkalmazható a házasságban. Megkérdezhetjük magunktól: hogyan támogathatom és ösztönözhetem partnerem odaadó hangulatát és szolgálatát? Mit tehetek, hogy támogassam a sādhanáját és szolgálatát? Fontos, hogy megbeszéljük egymás spirituális igényeit és törekvéseit, és támogassuk egymást azok megvalósításában.
Az otthonunkban és annak környékén végzett közvetlen odaadó tevékenységeken kívül az is fontos, hogy a párok támogassák egymást. Időt szánni egymás meghallgatására, a tapasztalatok megosztására és minél többet együtt lenni – ezek mind fontos elemei egy értelmes barátság ápolásának. Azok a párok, akik más prioritások miatt feláldozzák az együtt töltött időt – legyenek azok odaadó tevékenységek vagy mások –, lassanként valószínűleg eltávolodnak egymástól, ami aztán mindenféle problémához vezethet. A kapcsolatok fenntartása időt és erőfeszítést igényel, és a házastársunkkal való értelmes, Kṛṣṇa-tudatos kapcsolat ápolása szolgálat. Ha időt fektetünk a kapcsolatunkba, azzal közvetlenül hozzájárulunk a Kṛṣṇa-tudatos közösség stabilitásának megteremtéséhez és fenntartásához is. Ellenkező esetben a házasságukban nem elégedett férfiak és nők valószínűleg a házasságon kívül próbálják majd kielégíteni a szükségleteiket, ami sok zavart és boldogtalanságot okoz a társadalomban. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom fenntartása, terjeszkedése és fejlődése nagyban függ a családosoktól, akik mint társadalmi csoportot a mozgalmunk legnagyobb részét alkotják. Ostobaság lenne, ha egy családos feláldozná a partnerével való kapcsolatának minőségét az odaadó szolgálat nevében.
- „Légy kedves”
Két kis szó, amely sok jelentést hordoz: „Légy kedves”. 2013-ban, amikor Māyāpurban jártam, szerencsém volt egy vendégházban megszállni, ahol Őkegyelme Kripamoya Prabhu (ACBSP) volt a szomszédom. Egy rövid folyosói beszélgetés során említette, hogy a gṛhasta āśramában való boldogulás alapvetően a kedvességre vezethető vissza.
A śāstrában számos utasítást találunk más élőlények iránti kedvesség ápolásáról. Śrīla Prabhupāda gyakran idézett egy mondatot Śrīla Raghunātha dāsa Goswāmī Vilāpa-kusumāñjali című művének 6. verséből, amely leírja a bhakták jellemzőit.
Para-duḥkha-duḥkhī kṛpāmbudhir yaḥ
„A vaiṣṇava nagyon kedves és irgalmas, mert együttérez másokkal.
(Előadás a Bhg. 2.15 verséről — Hyderabad, 1972. november 21.)
A bhakták (sādhuk) tulajdonságait leírva a Śrīmad Bhāgavatam 3.25.21 így fogalmaz:
„Egy sādhura az jellemző, hogy türelmes, kegyes és barátságos minden élőlénnyel szemben. Nincsenek ellenségei, békés, engedelmeskedik a szentírásoknak, s minden tulajdonsága fenséges.”
A fent leírt tulajdonságok elérendő célt jelentenek a gyakorlóknak. Kṛṣṇa lehetőséget biztosít arra, hogy a családtagjainkkal való kapcsolataink ápolásával fejlesszük ezeket a tulajdonságokat. Férjünk vagy feleségünk valószínűleg az Úrnak az a bhaktája, akivel a legtöbb időt töltjük, és ezért az a személy, aki bárki másnál jobban ismeri erősségeinket és gyengeségeinket. Egymás támogatása a lelki életben azt jelenti, hogy szükség esetén segítséget, bátorítást és útmutatást nyújtunk egymásnak. Ehhez tolerancia szükséges, fel kell áldoznunk időnket, energiánkat és vágyainkat, hogy ott lehessünk a házastársunk és gyermekeink mellett. Alacsonyabb rendű természetünket, amely gyakran arra késztet minket, hogy irányítókká és élvezőkké váljunk, tolerálnunk kell, hogy a magasabb cél érdekében cselekedjünk, vagyis hogy örömet szerezzünk Kṛṣṇa bhaktáinak – kezdve azokkal, akikkel együtt élünk. Ha tévesen azt gondoljuk, hogy házastársunk létezésének célja a mi saját kielégülésünk, akkor biztosan frusztráltak leszünk. A frusztrációból pedig harag fakad. Feladva ezt a fajta hamis mentalitást, meg kell tanulnunk azt, hogy minden élőlény Kṛṣṇa szerves része, és partnerünkhöz inkább a szolgájukként, mint urukként kell viszonyulnunk. Valaki azt gondolhatja, hogy az ilyen szolgáló mentalitás csak a fejlett bhakták felé irányulhat, és hogy a házastársa kezdő bhakta, és nem érdemli meg az ilyen szolgálatot. Ám ez a fajta mentalitás nem túl kedves Kṛṣṇának, aki minden parányi részét szereti. Egymás támogatása magában foglalja mind a lelki, mind az anyagi szükségletek kielégítését, Kṛṣṇa szolgálatának kedvező módon. A bhakták anyagi szükségleteinek kielégítése úgy, hogy az kedvező legyen a lelki életük fejlődésének, a gṛhasta-āśrama szolgálatának alapvető és fontos része. A tág látókör (amely abból fakad, hogy mindent Kṛṣṇához viszonyítva látunk) illetve a hosszú távú látásmód (a tiszta odaadó szolgálat céljának szem előtt tartása) folyamatos ápolására van szükség annak érdekében, hogy életteli kapcsolatot tudjunk fenntartani a Kṛṣṇa-tudatban – ezt a folyamatos ápolást pedig a bhaktákkal való rendszeres társulás és Śrīla Prabhupāda könyveinek olvasása ösztönzi.
Dharma-setu Dāsa