Az Ānanda Vṛndavan Campū-ból (Srila Kavi Karnapura írásának angol fordítása alapján, angol fordítás: Bhānu Swāmi & Subhaga Swāmi.)
Most rátérünk Bhagavān transzcendentális születési helyének és Śrī Kṛṣṇa földi megjelenésének igazságára. Egy alkalommal Bhūmi, a Föld istennője (Földanya) elviselhetetlen tehernek érezte a magukat az uralkodói rend tagjainak tettető különféle démonokat. Nyomorúságos állapotát látva a lótuszszületésű Brahmā bánatosan fohászkodott a mindenség fenntartójához, Kṣīrodakaśāyī Viṣṇuhoz: „Kérlek, szabadítsd meg Bhūmi istennőt, aki oly nagyon szenved e démoni királyok sanyargatása miatt. Egyedül Te vagy képes elűzni ezt a szörnyű terhet a Földről.”
Az Úr megjelenésének időpontja egybeesett a Legfelsőbb Személyiség két belső vágyával. Először is, az Úr le akart szállni a földre, hogy növelje Yaśodā és Nanda szerencséjét. Ezenkívül Kṛṣṇa ekkor meg akarta ízlelni a śṛṅgāra-rasát (a kedvesi szerelem édes ízét) földi kedvtelései során. E két okból jelent meg az Úr az anyagi teremtésben, Bhūlokán (a Föld-bolygón), szüleivel, barátaival és más örök kísérőivel együtt.
Kṛṣṇa földi kedvteléseinek egy másik sajátossága, hogy amikor az öröktől fogva felszabadult gopīk – például Śrīmatī Rādhārāṇī, Candrāvalī és társaik – megjelentek, velük egyidőben az úgynevezett megtestesült Śrutik is megszülettek más gopīk otthonaiban, mivel azok korábban azt a vágyat táplálták, hogy Vraja-béli gopīként szolgálhassák Śrī Kṛṣṇát. A Daṇḍakāraṇya erdejének bölcsei, amikor megpillantották az Úr Rāmacandra és Sītā-devī édes házastársi kapcsolatát (svakīya-bhāva), hasonló kapcsolatra vágytak saját Urukkal, Madana-gopālāval. Miután lelki gyakorlataikban tökéletességet értek el, elnyerték azt a szerencsés helyzetet, hogy gopīként születhessenek meg Vrindávanban. Yogamāyā, az Úr Kṛṣṇa kedvteléseinek határtalan képességű energiája láthatatlanul megjelent Gokulában, hogy mindezt elrendezze, és az Úr megbízásából más nehéz feladatokat is végrehajtson.
Nanda, Yaśodā és mások Bṛhadvanában (Mahāvanában) jelentek meg még az Úr érkezése előtt. A gopák, a gopīk és az egyéb öröktől fogva felszabadult társak az Úr után születtek meg. Végül azok láttak napvilágot Vrindávanban, akik lelki gyakorlatuk (sādhanájuk) révén tettek szert tökéletességre – nevezetesen a śruti-cārīk és a muni-cārīk.
Amint a Föld megszemélyesült istennője meghallotta Kṛṣṇa küszöbönálló megjelenésének hírét, úgy érzett, akár egy asszony, aki hosszú távollét után boldogan üdvözli férjét – és szíve korlátlan örömben merült el. Kṛṣṇa születése idején a hétköznapi emberek is megízlelhették azt a belső boldogságot, amelyet a bhakták mindörökké élveznek. Szerte a világon kedvező előjelek sokasága tűnt fel. Ahogyan Viṣṇu Pañcajanya nevű kagylókürtje is az óramutató járásával megegyezően nyílik meg, ugyanúgy minden irányban kedvező áldozati tüzek lobbantak fel. Tiszta, szelíd szellők terjesztettek frissítő hűvösséget, akár a hívek, akik nyugodt, édes és szeretetteljes viselkedésükkel mindenkit felüdítenek és megszentelnek.
Az egész légkör olyan tökéletesen megtisztult, akár egy bhakta szíve. A hívek újra békére és jólétre leltek az Úr Hari lótuszlábainak imádatában. Gyümölcsök borították az örömteli fák ágait. Ugyanakkor az irigy démonok a leépülés különféle baljós jeleit mutatták – úgymint hirtelen öregedő testet és a küszöbönálló halál tüneteit. Az égi lények kívánságindái úgy csüngtek a levegőben, mintha alig várnák, hogy gyümölcsöt teremjenek. Ebben az időben minden égtáj olyan tisztává és vidámmá vált, mint annak a bhaktának az elméje, aki elnyerte az Úr Hari kegyét. Ahogy a drágakövek, mantrák vagy orvosságok képesek eltávolítani a mérgező kórt egy ember testéből, ugyanúgy az Úr alászállása megszabadította a világot az anyagi lét szennyétől és a démonok bűnös befolyásától. A boldogság lassanként mindenki szívében felváltotta a bánatot.
Minden élőlény teste rendkívüli szépséget és fiatalos elevenséget sugárzott. Az emberek mérhetetlenül boldognak érezték magukat, és erényes tulajdonságokat mutattak. Az egész világon szívélyesen és barátságosan bántak egymással az emberek. Mindenki szemében boldogság csillogott. A hibákat és kétségeket teljesen eloszlató Dvāpára-yuga végén elérkezett egy kedvező, szerencsés, akadályoktól mentes időpont: Bhādra hónap fogyó holdjának nyolcadik napja. Ebben az édes pillanatban megjelent az égen a Rohiṇī nakṣatra a Hold jóságos hatásaival együtt, valamint egy kedvező bolygóegyüttállás, az úgynevezett Āyuṣmān, hogy oltalmat nyújtson a szelíd lelkeknek.
Ahogyan az élőlény előjön anyja méhéből, és ahogyan a Hold megjelenik a keleti ég ölén, ugyanúgy jelent meg Yogeśvara Śrī Kṛṣṇa, a teljes gyönyör megtestesítője, hatalmas ünneplés közepette. A keleti égtáj ölében – mely olyan, akár egy gyönyörű menyasszony – a felkelő Holdhoz hasonlóan Kṛṣṇa a feltételekhez kötött lelkek iránti szeretetből és együttérzésből nyilvánította meg csodálatos megjelenésének kedvtelését.
Korábbi életeikben végzett vezekléseiknek köszönhetően Vasudeva és Devakī lehetőséget kaptak arra, hogy egy rövid időre ízlelhessék a szülői szeretet nektárját Śrī Kṛṣṇa iránt, amikor az Úr megjelent előttük Vāsudeva formájában. Ezt követően Kaṁsától való félelmében Vasudeva Gokulába vitte Vāsudeva-Kṛṣṇát. Ott a Legfelsőbb Úr Govinda alakjában jelent meg Nanda és Yaśodā előtt – örök szülei előtt, akik időtlen idők óta a legédesebb szülői szeretettel halmozzák el Őt. Viṣṇu négy jelképe (śaṅkha, cakra, gadā és padma) ékesítette kezeit és lábait. A fuvola, a virágfüzér és a Kaustubha-maṇi – noha mind jelen voltak az Ő lényében – ekkor még nem nyilvánultak meg.
Kaṁsa kegyetlenségétől tartva Vasudeva elhatározta, hogy Devakī kivételével minden feleségét Gokulába költözteti. Rohiṇīt elküldte Vrajarāja Nanda házába. Az Úr édes akaratából Yogamāyā úgy rendelkezett, hogy Devakī hetedik gyermeke (Balarāma) átkerüljön Rohiṇī méhébe. Így Balarāma még Kṛṣṇa születése előtt Vrajarāja Nanda otthonában jött a világra.
Az üdvösség megtestesítője, az Úr Hari Vrindávana királyának, Nanda Mahārājának az otthonában három okból jelent meg: hogy a magukban elégedett bölcseket odaadó szolgálatba vonja; hogy bhaktáit édes, transzcendentális kedvteléseivel örvendeztesse meg; és hogy levegye a démonok által a Földre rakott terhet. Fenséges születése idején Kṛṣṇa felfoghatatlan hatalmát használva, örökkévalóságból, boldogságból és tudásból álló testben jelent meg. A szülőszobában mindenki szívét ujjongás töltötte el, amikor megpillantották az Úr páratlan, transzcendentális alakját, amely egy szépséginda hajtására emlékeztetett.
Yaśodā anya olyan volt, mint a lelki eksztázis tava, amelyben egy ragyogó, kék lótusz jelent meg – maga a megtestesült gyönyör. Sem a szellő, sem a méhek nem élvezhették e kék lótusz illatát. Ezt a meg nem született lótuszt soha nem érintették a természet kötőerőinek hullámai. Még Brahmā sem láthatta azt – hát még az egyszerű halandók.
Miután Yaśodā és családtagjai elaludtak a szülőszobában, Hari gyönyörűen felsírt, akár egy újszülött csecsemő. Sírása úgy zengett, mint a mahā-vākya oṁkāra, mely kedvtelései kedvező kezdetét hirdette. Az oṁkāra egy transzcendentális hangrezgés, amely egykor Brahmā szájából áradt ki. Vrindávana hölgyei, amint meghallották Kṛṣṇa édes sírását, felébredtek, és odasiettek, hogy láthassák az Urat. Páratlan, túláradó szeretetük nektárjával kenték meg az Ő testét.
Kṛṣṇa testének természetes illata olyan volt, akár a pézsma. Miután az asszonyok édes ambróziával megfürdették Kṛṣṇát, tisztának és ragyogónak látszott. Ezután illatos szantálpéppel kenték be a testét. A ház védőistensége egy, a lámpa lángjához hasonló csampaka virágot küldött be a szülőszobába, hogy hódolatát ajánlja fel a három világ eme ékességének. Kṛṣṇa parányi, gyönge levélhez hasonlatos karjainak erejével elérte, hogy a szülőszoba összes mécsese úgy ragyogjon, akár egy lótuszrügyekből font girland.
Vrindávana asszonyai úgy látták a kis Kṛṣṇát, mint egy nyíló virágot a legkiválóbb kék zafírokból, vagy mint a tamāla-fa frissen kifeslett levelét. Kṛṣṇa úgy tündökölt, akár egy friss esőfelhő, melyet a három világ szerencseistennőjének pézsma-tilakája ékesít. A legnagyobb áldás kenete rajzolódott ki a szeme körül. Jelenléte szerencsével töltötte meg a szülőszobát. Bár még csak csecsemő volt, Kṛṣṇa feje tele volt göndör hajfürtökkel. Hogy elrejtse tenyere különleges jegyeit (mint például az ösztökét, a halat és a kagylót), az Úr lágy, sziromhoz hasonló ujjacskáit lótusztenyerébe zárta. Ekkor Kṛṣṇa a hátán feküdt, csukott szemekkel.
Yaśodā anya felébredt az idős gopīk örömteli fecsegésére. Az ágy fölé hajolva megcsodálta gyönyörű fiát. Amikor azonban megpillantotta saját tükörképét Kṛṣṇa testén, azt hitte, egy másik nő áll mellette. Azt gondolva, hogy egy boszorkány vette fel az ő alakját, hogy elrabolja Kṛṣṇát, Yaśodā megriadt, és felkiáltott: „Takarodj innen! Tűnj el!” Spontán Nṛsiṁhadevához fohászkodott, hogy oltalmazza drága fiát. Kṛṣṇa bájos arcocskáját szemlélve Yaśodā szeretetteljes könnyek záporát hullatta rá, melyek úgy peregtek, akár egy nyaklánc gyöngyszemei.
Yaśodā Kṛṣṇa testét sötétkék pézsmahalmocskának látta, amely lágyabb, mint az óceán tejéből köpült vaj. Nektártól duzzadó bájos teste úgy tűnt, akár a tejhab, ám sötétkék színe miatt olyan volt, mintha e habot pézsmanedű töltené meg. Miközben Yaśodā megcsodálta fia végtelenül gyönge testecskéjét, aggodalom ébredt benne annak épségéért, és attól tartott, hogy még a saját érintése is kárt tehet ebben a törékeny kis testben.
Ahogy az ágy fölé hajolt, Yaśodā a kebléből csordogáló tejjel fürdette Kṛṣṇát. Az idős gopīk útmutatást adtak neki, hogyan ringassa ölében a csecsemőt, és miként illessze szeretettel mellbimbóját Kṛṣṇa szájába, hogy táplálja Őt. Yaśodā heves szeretete folytán a megtestesült üdvösség folyamatos tejpatakok formájában áradt kebléből. Amikor olykor tej csordult ki Kṛṣṇa bímbagyümölcs-piros ajkacskáiról arcocskájára, Yaśodā anya ruhája szegélyével letörölte. Miután fiát megszoptatta, Yaśodā csodálattal vegyes szeretettel szemlélte őt.
Úgy látta gyermeke testét, mintha káprázatos kék zafírokból állna. Szája egy vörös bimba gyümölcsre emlékeztetett, kezei és lábai pedig mintha pompás rubintok lettek volna. Kṛṣṇa körmei drága ékkövekként ragyogtak. Yaśodā ekképp arra jutott, hogy gyermeke teljesen ékkövekből áll. Ezután észrevette, hogy természetesen vöröses ajkai bandhūka virágokhoz hasonlítanak, kezei és lábai jáva virágokra emlékeztetnek, körmei pedig mallikā virágokként tündökölnek. Yaśodā ekkor így tűnődött magában: „Kṛṣṇa teste mintha teljes egészében kék lótuszokból állna. Nem úgy tűnik, mintha az én gyermekem volna.” E gondolatok után Yaśodā ámulatba merülve megdermedt.
Kṛṣṇa mellkasának jobb oldalán lévő gyönyörű, puha göndör pihék a lótuszt övező zsenge száracskákhoz hasonlítottak. Amikor meglátta a Śrīvatsa-jegyet fia mellkasán, Yaśodā azt hitte, hogy az korábban a szájából kifolyt anyatej maradéka. Megpróbálta eredménytelenül eltávolítani ezeket a „tejfoltokat” ruhája szélével. A csodálattól eltelve úgy vélte, hogy ez bizonyára egy nagy személyiség jele. Amikor megpillantotta a bal oldalon lévő Lakṣmī-jegyet (egy apró arany vonalat) Kṛṣṇa mellkasán, Yaśodā azt hitte, hogy egy kicsiny sárga madár fészkelte be magát a tamāla-fa levelei közé. Vajon ez egy villámcsík, amely egy viharfelhőn pihen? Vagy talán egy aranyszínű sáv, amely egy fekete próbakő erezetét rajzolja meg? Kṛṣṇa finom, levélhez hasonló kezecskéi és lábacskái – melyek a kelő nap fényében rózsaszínen ragyogtak – úgy tűntek, akár lótuszvirágok fürtjei, amint a Yamunā vizében lebegnek.
Yaśodā olykor úgy látta Kṛṣṇa sötétkék, göndör hajfürtjeit, mintha poszméhek zsongó raja venné körül az arcát. A túl sok mézédes nektártól megrészegült méhek csak lebegtek a levegőben. Sűrű, kék haja az éjszaka sötétjére emlékeztetett. Kṛṣṇa két lótuszszerű szeme egy pár kék lótuszrügynek tetszett. Orcái úgy festettek, mint két hatalmas buborék, melyek cseppfolyós kék zafírok tavában lebegnek. Vonzó fülecskéi olyanok voltak, akár egy pár frissen kifeslett levél egy kék inda hajtásain.
Kṛṣṇa sötét orrocskájának hegye egy facsemete hajtására emlékeztetett, orrlyukai pedig olyanok voltak, mint apró buborékok a Napisten leányának, Yamunānak vizében. Ajkai egy pár piros jáva virágbimbóra hasonlítottak. Álla egy pár érett, vörös jámbu gyümölccsel vetekedett. Fia rendkívüli szépségének látványa beteljesítette Yaśodā szemeinek küldetését, és az eksztázis óceánjába merítette őt.
A falubeli idős hölgyek így szóltak Vrajarāja Nandához: „Ó, legszerencsésebb férfi, fiad született!” Nanda Mahārāja korábban szívében mély bánatot érzett amiatt, hogy oly régóta nem született gyermeke. Szíve akár egy kis tó volt, amely egy hosszú, forró nyár során teljesen kiszáradt. Ám amikor Nanda Mahārāja meghallotta fia születésének hírét, úgy érezte, mintha szíve kiszáradt tavacskáját hirtelen nektáreső áztatta volna fel. Kṛṣṇa lágy hangocskájának hallatán minden bánata és keserve elszállt. Nanda most a boldogság záporában fürdött, a nektár óceánjában úszott, és úgy érezte, a mennyei Gangesz örömteli árja öleli át.
Alig várva, hogy megláthassa fiát, Nanda teste megborzongott a csodálattól, és az eksztázis hullámai futottak végig rajta, ahogy odakint állt a szülőszoba előtt. Mivel tömérdek jámbor tettet halmozott fel, úgy tűnt, Vrindávana királya most kezet fog a jámborság megszemélyesítőjével. Yogamāyā türelmetlenül várakozva a háttérben arra ösztönözte Nanda Mahārāját, hogy lépjen be a szülőszobába. Nanda berohant, hogy láthassa fiát, a sűrített üdvösség megtestesült magját. Úgy látszott, a három világ minden áldása most Kṛṣṇában lakozik, Aki mindeneknek eredeti forrása. Nanda tökéletesen elragadónak látta kisfiát. A Kṛṣṇa szeme köré húzott kājal (fekete szemfesték) úgy festett, mintha egy fekete szépséginda rajzolata volna. Śrī Kṛṣṇa Nanda szerencséjének megtestesüléseként úgy virult, akár egy csodálatos virág a kívánságfák kertjében.
Az aparājitā virágot Vrindávana királynőjének testéhez hasonlítják. A fiát pedig a kívánságindák gyümölcsének tartott Upaniṣadok egy képviselőjéhez hasonlítják. Dicsőséges fiának láttán Nanda úgy érezte, hogy elérte a boldogságot, a tökéletességet, és minden vágya beteljesült. A gyönyör ezen megtestesült formájával való találkozás kimondhatatlan elégedettséggel töltötte el Nandát. Mozdulatlanná dermedt; hlibabőrös lett, és könnyek záporoztak a szeméből. Úgy festett, akár egy kőbe faragott szobor vagy egy festményre rajzolt alak. Nanda Mahārāja egy ideig ebben a félig öntudatlan állapotban maradt, akár egy ébredés határán levő alvó ember.
Upānanda, Sunanda és a többi rokon rendkívül boldognak érezte magát, miközben a legkiválóbb brāhmaṇák elvégezték Kṛṣṇa születésének tisztító szertartásait. Fia jólétének biztosítása érdekében Nanda Mahārāja újszülött borjúkat adományozott minden egyes brāhmaṇának, ily módon otthonaikat Surabhi-tehenek lakhelyévé változtatva. E tehenek szarvait és patáit arany- és ezüstlemezek borították, nyakukat ékszerfüzérek díszítették. Ezenfelül Vrajapati Nanda arany-, drágakő- és szezámmaghalmokat hordott össze az udvaraikban. Amíg Nanda adományokat osztott, a kāmadhenu tehenek, a cintāmaṇi érintőkövek és a kívánságfák elvesztették varázserejüket, hogy értékes kincseket teremtsenek. Még a drágaköveket termő óceánok is kifogytak ékköveikből, és a lótuszok otthonául szolgáló szerencseistennő kezében is csupán egyetlen lótusz maradt. Kṛṣṇa csodálatos megjelenésének örömteli híre szájról szájra járva minden irányba eljutott. Az öröm táncra kelt Nanda, fivérei Upānanda és Sunanda, valamint az összes többi gopa szívében.
A gopák rengeteg féle finom tejterméket hoztak – tejet, joghurtot, vajat, lágy sajtot és kemény sajtot – drágakövekkel kirakott edényekben. Az edényeket kenderhevederekkel bambuszrudak végeire erősítették, és a vállukon hozták. Számtalan drágaköves ékszerrel felcicomázva a gopák nagyon délcegnek tűntek. Gyönyörű, sárga ruhát viseltek, mely ragyogásával a villám fényét is felülmúlta, lótuszkezeikben pedig arannyal és ékkövekkel díszített pálcákat tartottak. Amint a hatalmas óceán hullámai minden irányban szétterjednek, úgy töltötte el Kṛṣṇa születése a vrajavasīkat határtalan üdvösséggel. A gopák és a gopīk fergeteges ünnepet ültek: örömükben jóízűen falatoztak, és joghurttal, vajjal, tejjel meg sűrített tejjel vegyített keverékkel locsolták egymást.
A Nanda Mahārāja házába érkező fiatal lányok nagyobb boldogságot éltek át, mint amekkorát születésük óta valaha éreztek. Elméjük csordultig telt örömmel és elégedettséggel. Amint meghallották Kṛṣṇa születésének elragadó leírását, képzeletük szekere tovaröppent, és minden más kötelességüket elfeledték. Teljesen hatalmába kerítette őket a vágy, hogy megláthassák Kṛṣṇát.
A lányok nyakában függő nyakláncokról szikrázó rubinok csüngtek alá. Gyémántokkal kirakott karpereceik szebben ragyogtak, mint a kristálytiszta vízcseppek. Ékkövekkel ékesített arany karkötőik páratlan eleganciával büszkélkedhettek. E különleges ünnepre elővették legdíszesebb öveiket az ékszeres ládikáikból, és csípőjükre kötötték azokat. Széles csípőjükön nyugvó öveik édes csilingelése tovább fokozta szépségüket. Súlyos arany bokaláncaikkal, lazán fonott hajfonataikkal és kecses járásukkal – mely a hattyúk könnyed siklását idézte – mindenki elméjét rabul ejtették. Miközben Kṛṣṇa elbűvölő, transzcendentális testének látványában gyönyörködtek, elméjük varázslatos mámorba merült.
Kṛṣṇa imádásához arany tálcákon hoztak mindenféle kedvező kelléket: gyümölcsöket, virágokat, joghurtot, dūrvā füvet, nyers rizst és drágakövekkel díszített mécseseket. Az áldozati tálcákat pompás sárga selyemkendővel takarták le, és puha lótuszkezeikben vitték. Ékköves bokacsengőik kellemesen csilingeltek járás közben. Amikor megpillantották a törékeny csecsemő káprázatos szépségét, a lányok úgy érezték, hogy szemük beteljesítette küldetését. Kṛṣṇa tökéletes születését olyan jelentőségteljesnek látták, mint egy becses gyógynövény első leveleinek felbukkanását. Kṛṣṇa úgy tündökölt, mint egy kék lótusz, amely szülei szeretetének tavában lebeg. Miután áldásaikat adták Kṛṣṇára – jólétet és hosszú életet kívánva Neki –, friss virágokkal és szüntelen szerető pillantások záporával imádták Őt.
A lányok nagy lelkesedéssel dicsőítették Vrajesvarī Yaśodāt, hiszen azáltal, hogy Kṛṣṇa a fia, minden elképzelhető szerencse esszenciáját elnyerte. Kilépve a szülőszobából beléptek Nanda Mahārāja palotájának dísztermébe. Arcuk rendkívül gyönyörűen ragyogott, miközben lágy dallamú énekeket zengtek, amelyek a lótuszok közt zümmögő méhek édes duruzsolására emlékeztettek. A vendégsereg minden tagja megfürdött e megnyugtató hangok által keltett nektárzáporban. A szeretettől mámorosan lótusztenyerüket illatos olajjal, kurkumapasztával és friss vajjal töltötték meg, és egymás arcát meg testét kezdték kenegetni. Csillogó fehér fogaikat kivillantó mosolygó arcukkal nagyon bájosan festettek.
Piros ajkaik még a vörös bandhūka virágoknál is szebben ragyogtak. Ez a bámulatos eleganciaáradat porig sújtotta a három világ szerencseistennőjének büszkeségét. Kṛṣṇa születésének örömétől megrészegülve félelem nélkül dobálták meg egymást sajtgolyókkal, vajjal és joghurttal. A fehér sajtgolyókat könnyen össze lehetett téveszteni jégdarabokkal, megdermedt holdfénnyel vagy a tejóceán fenekéről származó fehér iszappal. Ezután íróval, illatos olajokkal és kurkumás vízzel árasztották el egymást.
Cintányérok, ḍamaru-dobok, bherī-k és nagy dobok szólaltak meg kedvező dallamokat zengve. Hirtelen egy mennyei hangverseny bontakozott ki precíz költői metrumokkal, hibátlan ritmusokkal és szabályos ütemekkel. A zenei együttes arra ösztönözte a lányokat, hogy vidám mámorban énekeljenek és táncoljanak. Bár nem voltak gyakorlott énekesek, az Úr akaratából mégis bámulatos virtuozitással énekeltek. A csodálatos dalok betöltötték Nanda Mahārāja szívét örömmel. A brāhmaṇák védikus himnuszainak zengése, a Purāṇa-történetek recitálása és a magasztaló költemények imái együttes rezgésükkel az étert śabda-brahmanná – transzcendentális hangrezgéssé – változtatták.
Kṛṣṇa születésének ünnepe igencsak próbára tette Nanda városának csatornáit, amint azok színültig teltek tejjel, joghurttal és más kedvező folyadékokkal. Hamarosan e nektárfolyamok elárasztották a város utcáit, és édes illattal árasztották el az egész légkört. A félistenek madaraknak álcázva magukat leszálltak Vrajapurába, hogy boldogan kortyoljanak a nektáráradatból. A vrajavasī-k arany- és drágakő díszekkel ékesítették teheneiket. Majd hatalmas izgalommal olajjal, friss vajjal és kurkumapasztával kenték be őket. E szerencsés tehenek – szívükben Kṛṣṇát hordozva – úgy festettek, mintha maguk volnának a Föld összes kedvező áldásának megtestesítői. Örömteli bőgésük betöltötte az egész világot. Kṛṣṇa születésének eksztázisába merülve megfeledkeztek az evésről és az ivásról.
Az ünnepség a gopīkat is az öröm óceánába merítette. Miután Rohiṇī, Vasudeva felesége olajat, cinóbert, virágfüzéreket és edényeket adományozott az összes egybegyűlt gopīnak, megkérte őket, hogy áldják meg Kṛṣṇát. Az áldozat befejeztével Upānanda és a többi rokon fürdés közben is állandó boldogságot érzett. Vrindávana királyát előreengedve Nanda rokonai pompás kelméket, ékköves ékszereket, tāmbūlát, virágfüzéreket és szantálpasztát ajándékoztak a vendégeknek. Végül alázatosan megkértek minden jelenlevőt, hogy áldják meg azt a csodálatosan áldásosztó kisfiút, aki éppen most jelent meg Vrindávanában.