Március 25.: Szent Név Fesztivál

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Fantasztikus indiai zenei dallamok, tánc, előadások Candramauli Swamitól, közös zenés imádság és fergeteges hangulat. Ez lesz a Szent Név Fesztivál Budapesten éppen az Úr Ráma királyfi megjelenési napján. Áldásos pillanatok, szuper buli.

Március 25-i vasárnap ismét Szent Név Napot tartunk a Budapesti Templomban.

A fesztiválnak ezúttal két különlegessége is lesz. Az egyik, hogy épp erre a napra esik Rāma Navamī is, azaz az Úr Rāmacandra megjelenésének évfordulója, így különösen kedvező az időt lelki tevékenységekre fordítani, és persze a böjti időszak is bizonyosan könnyebben telik a Szent Név éneklésével, és az Úrról és az Ő Szent Nevéről való hallással töltve az időt.

A másik különlegesség, hogy ez alkalommal a fesztiválra, valamint az azt megelőző és követő néhány napra vendégünk lesz Őszentsége Candramauli Swami Mahārāja is. Használjuk ki ezt a lehetőséget a vele való társulásra, hallásra, hogy tovább gyarapíthassuk transzcendentális tudásunkat.

A program közeledtével természetesen itt is megírjuk számotokra a további részleteket. Egyelőre csupán azt kérjük, írjátok be az eseményt naptáraitokba, hogy március 25-én minél többen tudjuk szolgálni az Urat, Szent Neveinek lelkes, közös éneklésével.

“A bhakta arra vágyik, hogy amikor a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát énekli, szeme megteljen könnyel, hangja remegjen és szíve megdobbanjon. Ezek jó jelek az Úr szent nevének éneklésekor. Eksztázisban azt kell éreznünk, hogy az egész világ üres Govinda jelenléte nélkül.”
(CC Ādi 7.81 magyarázat)

https://www.facebook.com/events/345061739306511/