A világirodalom legfontosabb expozéja – avagy mi volt a magyar értelmiség kedvenc könyve a századelőn

Admin Hírek, Kiemelt, Sajtópont

Rudolf Steiner a nyugati oktatásba szerette volna integrálni e kötet tanításait, Beethoven pedig a kedvenc olvasmányaként utalt rá.

 

Hamvas Béla így nyilatkozott róla: „A Föld legszebb filozófiai költeménye.” Képes volt autodidakta módon megtanulni szanszkritul csak azért, hogy eredeti nyelven olvashassa. „Ha csak egyet kéne választanom a világirodalomból, annak a Bhagavad-gítának kéne lennie” – írta ’A száz könyv’ című esszéjében, amelyben a történelem legnagyobb hatású műveit igyekezett összegezni.

„A Bhagavad-gítá szanszkrit hősköltemény minden idők legélvezetesebb olvasmánya” – ezek pedig már Gárdonyi Géza szavai Babits Mihálynak. Babits később Weöres Sándort kérte fel arra, hogy fordítsa le a művet magyarra, aki megállapította: „Nagy divat volt itt Pesten a Bhagavad-gítá. Úgy olvastuk, mintha a világ minden titka benne volna.”

A Bhagavad-gítát méltán tartják India Bibliájának, hiszen ez a hinduizmus, pontosabban fogalmazva a védikus kultúra legalapvetőbb szent könyve. Gyakorlatilag az egyetlen olyan ősi, a Védák lényegét feltáró mű, amely eljutott a világ szinte minden pontjára és több mint 75 nyelvre fordították már le. A világirodalom kiemelkedő alakjai, írók, költők, de politikusok és filozófusok is a legmeghatározóbb olvasmányaik közé sorolták. Míg a 19. században főként csak a keleti kultúrákra éhes és több idegen nyelven beszélő értelmiséghez jutott el, addig a 20. században a Krisna-tudatú hívőknek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy minden ember hozzáférhessen és bekerüljön a házi könyvtárakba. A Bhagavad-gítá nemtől, kortól és vallási hovatartozástól függetlenül mindenki számára hasznos és érdekes olvasmány, hiszen az élet legalapvetőbb kérdéseit boncolgajta. Napjaink szemléletével tulajdonképpen életvezetési útmutatónak és kiváló motivációs könyvnek is tekinthetjük. Mindannyiunk számára rejteget valamilyen bölcs gondolatot, tanácsot, választ, figyelmes olvasója megtalálhatja benne a boldog élet receptjét.

A Krisna-hívők a téma súlyára való tekintettel – a tavalyi évhez hasonlóan – 2020-ban is a Bhagavad-gítá Évét ünneplik. Az év során számos programmal, tematikus aloldallal, előadással és online képzéssel segítik, hogy a Gítá ősi bölcsessége eljusson a nagyközönséghez, és a századelő nagy irodalmi alakjaihoz hasonlóan a mai magyar polgárok szellemi életét is gazdagítsa. A mű beszerezhető a Lélek Palotájában Budapesten, a Libri boltjaiban, és a könyvterjesztő szerzeteseknél.