Amikor valaki keményen beszél velünk, vagy kegyetlenül viselkedik, a reakciónk az illető természetétől függ. A Bhagavad-gītā (16.04) kétféle természetről beszél: az isteni és az istentelen természetről. A való életben a legtöbb ember az isteni és istentelen tulajdonságok keveréke szerint cselekszik. Amikor tehát valakit elemzünk, egy hosszabb idő alatt tanúsított, általános viselkedését kell górcső alá vennünk.
Mind az isteni, mind pedig az istentelen természettel rendelkező embereknek vannak bűneik, de szöges ellentétben vannak a tekintetben, hogy hogyan viszonyulnak a rossz tulajdonságaikhoz. Az isteni természettel rendelkezőket néha legyűrik a rossz tulajdonságaik, míg az istenteleneket gyakran a rossz tulajdonságok hajtják.
Vegyük a harag bűnét. Az isteni természettel rendelkezők tudják, hogy rossz dolog a haragnak teret engedni. Ha néha haragosan beszélnek vagy cselekszenek, az amiatt történik, mert időlegesen a hatalmába kerítette őket a harag. Hamar megbánják, bocsánatot kérnek és jóvá teszik a harag tettét. Mivel nem akarnak újra ebbe a hibába esni, őszintén törekednek arra, hogy megtisztuljanak. A javulás útján járnak és megérdemlik a megbocsátást.
Ezzel szemben az istentelenek élvezik a dühöt. Úgy gondolják, hogy a düh erőt ad nekik. Egyáltalán nem törekszenek a düh visszaszorítására, hanem átadják magukat neki. (16.12). Beteges örömöt éreznek, ha mások meghunyászkodnak előttük félelmükben, szeretnek másokat kihasználni, becsmérelni és megsérteni. Az efféle sértő viselkedést követően a látszat kedvéért akár névleg bocsánatot is kérhetnek, de még ilyenkor is racionalizálnak: mivel belül nem éreznek lelkiismeretfurdalást, kívül sem tudnak megváltozni. A düh által hajtott agressziójuk nemcsak ismétlődik, hanem egyre rosszabb lesz. Ostobaság, sőt néha végzetes is lehet, ha megbocsátunk nekik és tiszta lappal engedjük őket tovább, mert tovább süllyedhetnek, egészen a gyilkosságig (16.14). Hacsak nem kapnak erős figyelmeztetést viselkedésük következményeiről, nem fogják vissza magukat. Amennyiben az efféle figyelmeztetés nem tartja vissza őket, akkor szemrebbenés nélkül az igazságszolgáltatásnak kell őket átadni.
Egy mondatban összefoglalva:
Azoknak, akik néha alulmaradnak a bűnükkel szemben, meg lehet bocsátani, de akiket rendszeresen a bűneik hajtanak, azokat meg kell büntetni.
Bhagavad-gītā 16.12