A Krisna-hívők megkezdik a háború elől menekülők étkeztetését

Fodor Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

A kialakult ukrán-orosz háborús konfliktus során a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is tevékenyen részt vesz a menekültek megsegítésében. A mindennapi ételosztások mellett humanitárius katasztrófák során is segítséget nyújtó krisnás Ételt az Életért Program jelenleg is készen áll a háborús övezetből érkező tömegek étkeztetésére.
 
Az ellátás megszervezése tekintetében az egyház már felvette a kapcsolatot az illetékes kormányzati szervekkel, illetve karitatív szervezetekkel és az események alakulásához igazodva készül fel az akció megkezdésére. Az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének felkérésére részt vesz azoknak az indiai állampolgároknak az étkeztetésében is, akiket hazánkon keresztül kívánnak kimenekíteni Ukrajnából és visszajuttatni hazájukba. Számukra a napi egyszeri, tradicionális vegetáriánus meleg étel mellett további étkezésekhez felhasználható hideg élelmet is biztosítanak. Szükség esetén lelkészi tevékenység nyújtásával is segítik épségben történő hazajutásukat.
 
Az Ukrajnában élő helyi Krisna-hívők Ételt az Életért programja is oroszlánrészt vállal a bajba jutottak megsegítése terén. A destabilizált kelet-ukrajnai régióban 2014 óta mindennaposak az ételosztások, melyre a jelenlegi helyzetben még nagyobb szükség van.
A hazai hívők mindemellett több ízben békemeditációt is szerveznek, és folyamatosan imádkoznak embertársaikért és a helyzet mielőbbi békés rendezéséért.
 

A Krisna-hívők a menekültek ellátására felajánlott adományokat az Ételt az Életért Alapítvány számlaszámára várják: MKB 10300002-10631840-49020019. Telefonos adományvonaluk a 13600, melyen a 33-as kód tárcsázás utáni beütésével hívásonként bruttó 500 Ft-tal támogatják a kezdeményezést.

Ft