„Az igazság természete, hogy magától értetődő. Amint eltávolítjuk a tudatlanság pókhálóját, ami az igazságot elfedi, egyből tisztán ragyog.” —Mahatma Gandhi
Śrīla Prabhupāda szerint “A Kṛṣṇa-tudat (a lelki igazság) olyan egyszerű, hogy lehet, hogy nem is vesszük észre.”
Feltűnt nekem, hogy sokszor amit kutatók fél évtizedes munkával felfedeznek, olyan egyszerű igazság, amit a mai ember nem vesz észre, pedig a múltban jól ismert tény volt. Az igazság mély lehet, de általában egyszerű.
Az egyik legnagyobb könyvsiker a házassággal kapcsolatban „A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek” Dehát ezt egy átlagos indiai falusi család már rég tudja. A nagymamától tanulták. Hogy válhatott a modern ember ennyire tompává?
A mai túlképzett, kutatásmániás, statisztikákra építő világunkban mialatt összetett megoldásokat keresünk, szem elől téveszthetjük a legegyszerűbb igazságokat. Miért van ez? Azért, mert a zavarba ejtő, makacs problémákra megoldást keresve úgy véljük, túlképzett szakértőkre van szükségünk. Arra szoktattak bennünket, hogy kerüljük a nyilvánvalót és keressük az összetettet, azt gondolva, hogy ami egyszerű, az vagy nem igaz, vagy nem mély. A legsikeresebb könyvek egy része vagy olyasmit magyaráz, amit az emberek mindig is tudtak, vagy tudniuk kellett volna, ha hajlandók lennének egy kicsit gondolkozni. Valahogyan azonban ezek a józan észre támaszkodó gondolatok mellett az utóbbi generációk elmentek.
„Történelmi korunk paradoxona, hogy több diplománk van, de kevesebb eszünk, több tudásunk, de gyengébb ítélőképességünk, több szakértőnk, de még több problémánk, több gyógyszerünk, de kevesebb egészségünk.”
—Bob Moorehead
Furcsának találom, hogy könyvre van szükségünk vagy egy tanfolyamot kell végeznünk ahhoz, hogy megtudjuk, hogy miben különböznek a férfiak és a nők, vagy hogy a sikeres házasság titka, hogy legyünk kedvesek a másikhoz. Hogy-hogy nem tudjuk ezt? Annyira kifinomultak és bonyolultak lettünk, hogy homályos lett a nyilvánvaló?
Śrīla Prabhupāda hatalmas sikert ért el azzal, hogy tanította és személyes életén keresztül bemutatta az egyszerű igazságokat. Az ő egyszerű igazságai mély benyomást tettek az emberekre, mivel a mai világunk teljesen tudatlan nyilvánvaló dolgokat illetően.
Prabhupāda arra tanított, hogy nem fogunk örökké élni. Ez talán nem nyilvánvaló? A valóság azonban az, hogy anyagias életünk és kultúránk hatására mindenki egy másik valóságban hisz, amely szerint valahogyan elhisszük, hogy nem fogunk meghalni, vagy legalábbis nem hamar. Prabhupāda azt tanította, hogy nem ez a test vagyunk, hanem a testben élő lélek. Amikor ezt először hallottam, úgy éreztem, megvilágosodtam. Dehát ez nem nyilvánvaló? Végtére is, akkor 19 éves voltam, és az a 19 éves testem egészen más volt, mint a csecsemőkori testem. Nem volt talán nyilvánvaló, hogy mivel gondolataim vannak (és nem a gondolatok vagyok), nem az elmém vagyok? Akkor hát miért volt annyira hatásos az a tudás, hogy más vagyok, mint a testem és az elmém, pedig ez nyilvánvaló? Végtére is, minden indiai falusi srác érti ezt.
Hát azért, mert az egyik „legjobb” amerikai egyetemre jártam, ahol arra tanítottak, hogy a test minden, hogy a boldogság az, ha elégedetté tesszük a testet, és a siker az, ha minél többet szerzünk meg a testünk számára. Ezek a hazugságok elaltattak. Amikor felébresztettek azáltal, hogy leleplezték ezeket a mítoszokat, úgy éreztem maga, mint egy megvilágosodott bölcs. De, hisz ezek az igazságok olyan egyszerűek, hogy ha nem programoztak volna olyan jól az ellenkezőjükre, magamtól is megértettem volna őket.
Egyszerűbbekké kell válnunk. Túlspekuláljuk, túlelemezzük, túlkutatjuk, túlbeszéljük, túlkreáljuk, túltermeljük, túlmicsodáljuk a dolgokat. Mégis, a kifinomultságunk és fejlettségünk ellenére olyan civilizációt hozunk létre, amely túlsúlyos, depressziós és annyira vegyszerfüggő, mint még soha az írott történelem során.
Nem volt talán jobb dolgunk pár évszázaddal ezelőtt? Mégis, nem sokan vannak, akik visszatekernék az órákat. Vajon miért? Gandhi azt javasolta: “Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás.” De India „haladni” akart és Gandhi gondolkodását ma „elmaradottnak” tekintik.” Előrehaladtunk és most a világ legzsúfoltabb, legszennyezettebb és legnyomorultabb városaiban élünk. És mi a hab a tortán? Ez a „haladás” a gyermekeinket a legrosszabb szokásokra tanítja.
Valójában egy átlagos modern várost a környezetszennyezés, a depresszió, a bűnözés, a válások, a betegségek és egy sor más– testi, érzelmi és lelki – probléma gyötör, pedig ezeket a problémákat a hagyományos társadalom nem is ismerte. Ezek a problémák ugyanakkor csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Sokak számára ez nem is ismert, de a mai kor egyik legalapvetőbb problémája az élelmezéssel kapcsolatos. A legtöbb étel, amit ma eszünk, nem tartalmaz elegendő táperőt az egészséges élethez. Ráadásul az ételünk tele van vegyszerekkel és hormonokkal, amik betegséget okoznak. Mi lenne ennél visszásabb, mint olyan ételt enni, amitől betegek leszünk?
A számítógép előtt ülünk, keveset mozgunk, és ugyanakkor egy csomó veszélyes elektromágneses sugárzás ér bennünket a számítógép monitorunkból. Mintha ez nem lenne elég, agyunkat a mobil telefonokból származó elektromágneses sugárzással tovább károsítjuk. Ahhoz, hogy ezeket a telefonokat használhassuk, átjátszó tornyokat építünk, amelyek még több káros elektromágneses frekvenciát bocsátanak ki.
Miért nem nyilvánvaló, hogy az „előre” az „vissza”? Erre csak kevés modern gondolkodó kezd rájönni. India saját kárára el van bűvölve az anyagi haladástól. Valahogyan elfogadtuk, hogy szennyezett, zsúfolt városokban élünk, silány és vegyszerekkel beszórt ételeket eszünk, és mindkét szülő keményebben és hosszabb munkaidőben dolgozik, mint valaha.
Attól tartok, hogy Prabhupāda felhívása, hogy éljünk egyszerűbb és természetesebb életet, még mindig süket fülekre talál, bár szorgalmasan dolgozunk azon, hogy olyan pokoli körülményeket teremtsünk, hogy a jövő generációk nem fogják érteni, hogyan lehetett az emberiség olyan felelőtlen, hogy ilyesmit engedélyezett.
Hogyan uralhatja a legújabb kütyük iránti őrület milliárdok életét? Hát muszáj lerombolnunk a bolygót és a saját ép elménket olyan mértékig, hogy őrültségünk végre nyilvánvalóvá válik?
Egy sadhu mindig egyszerűen élt, és olyan egyszerű igazságokat tanított, amelyek megelőzték a problémák kialakulását illetve megoldást kínáltak a meglevőkre. Nekünk is úgy kellene tennünk, mint egy sadhunak. A bolygónk akkor jobb hely lesz, mind a magunk, mind mások számára.
A nyilvánvaló még mindig nyilvánvaló, csak nyissuk ki a szemünket.
„Egyszerű feladat a dolgokat megbonyolítani, de bonyolult feladat azokat leegyszerűsíteni” Meyer törvénye
Mahātma Dāsa, Śrīla Prabhupāda tanítványa 1969-ben csatlakozott az ISKCON-hoz. Jól ismerik a ISKCON-ban a zenei felvételeiről és szemináriumairól. Weboldala: www.mahatmawisdom.com