Napi 1000 adag étellel pörög a török ételosztó misszió (Videó)

Fodor Ételosztás, Hírek

A körülmények nem nevezhetők éppen ideálisnak, de nagy szeretettel és hálával fogadnak minden segítséget a török polgárok a földrengés sújtotta Hatay tartományban Törökországban. A magyar ételosztók továbbra is a főzésért, a török Ételt az Életért pedig a meleg étel kiosztásáért felelős.

 

Ma vegetáriánus paprikás krumpli volt a menü, igazi, magyaros ízvilággal és rendkívül ízletes lett, nagyon szerették a vendégek. 🙂 Naponta több mint 1000 adag étellel várják a károsultakat ételosztóink, akik így legalább egy kis friss, meleg ételhez jutnak. Mellé fetasajtot és olívát szolgálnak fel pékáruval, így teljes a menü.

Mivel a régióban fertőzések ütötték fel a fejüket, így sajnos a kútvíz sem használható főzésre, mindent az Isztambulból hozott vizes palackokból kell megoldani és a főzéshez is ebből biztosítják a szükséges vizet. Az első csapat a hét végéig vesz részt az akcióban és várhatóan a jövőhét elején térnek haza Törökországból.

A segélyakciót néhány kattintással a www.karitativ.hu oldalon át lehet támogatni, a közleményben „Törökország” megjelöléssel, vagy közvetlenül a törökországi Ételt az Életért Alapítvány honlapján keresztül: https://www.yasamicinyemek.org/en

____________________________
Az Ételt az Életért a Krisna-hívők humanitárius szervezete, amelynek fő profilja a meleg étel osztás és ezáltal a társadalom segítése és felemelése szükséghelyzetben. Az Ételt az Életért évtizedek óta részt vesz a világ legnagyobb katasztrófa sújtotta régióinak élelmezésében is, legyen szó cunamiról, földrengésről, árvízről vagy más próbatételről.

Az Ételt az Életértet a mozgalom lelki tanítómestere Sríla Prabhupáda hívta életre Kalkuttában, amikor a szemétben játszó és élelem után kutató gyermekeket látott ablakából a ’60-as években. Mára világméretű mozgalommá fejlődött és 8 milliárd tál ételnél is többet osztott szét világszerte.