Śrīmati Rādhārāṇi, Isten gyengéd szívű női párja az a személy az egész létezésben, aki a legjobban tudja, hogyan fejezze ki a szeretetét Kṛṣṇa iránt. Ő a Kṛṣṇa iránt érzett szeretet legfőbb hordozója, és mint ilyen, az āśraya kategóriába tartozik. Ezenfelül Ő az, aki anyaként gondoskodik rólunk odaadó szolgálatunk során.
Kṛṣṇa, a szeretetének tárgya, Brahmā minden napjában egyszer megjelenik, hogy bemutassa és élvezze kedvteléseinek édes hangulatát. Ezután azonban Kṛṣṇának marad három beteljesületlen vágya, és ezeknek a belső vágyaknak a beteljesítése a legfőbb oka annak, hogy Śrī Caitanya Mahāprabhuként visszatér.
Śrī Srīmati Rādhikā az egyedülálló, nagylelkű oka Kṛṣṇa ezen beteljesületlen vágyainak. Így Vṛshabhānu-nandini a legnagyobb jótéteményt adja Neki, és az Ő számtalan jīvájának.
Ha meg akarjuk érteni ezeknek a vágyaknak a mibenlétét, tudnunk kell, hogy a transzcendentális eksztatikus boldogságot bhāvának nevezik. Amikor a bhāva besűrűsödik, azt mahābhāvának hívják. Śrī Śrīmati Rādhārāṇi a magasan koncentrált eksztatikus boldogság, a mahābhāva megtestesülése.
Kṛṣṇa természetesen szintén élvezi a boldogságot. Valóban élvezi azt a boldogságot, amire Ő Rādhārāṇi szerelmének tárgyaként jogosult. Tudatában van azonban, hogy a szerelem menedéke, Śrī Śrīmati Rādhārāṇi, az āśraya kategória, tízmilliószor nagyobb boldogságot élvez, mint Ő! Rādhārāṇi Kṛṣṇa társaságában több transzcendentális örömöt érez, mint amennyit Ő megérthet, és Ő maga is meg akarta tapasztalni ezeket a boldog érzelmeket. Śrī Kṛṣṇa számára azonban lehetetlen Śrī Śrīmati Rādhārāni helyzetében élvezni, mert az a helyzet teljesen idegen a számára. Kṛṣṇa a transzcendentális férfi, az Istenség férfi megjelenési formája. Rādhārāṇi a transzcendentális nő, az Istenség női párja. Ennek eredményeként Kṛṣṇa nem tudja beteljesíteni a vágyát, hacsak Ő maga is fel nem veszi az āśraya kategória helyzetét. Ezért, hogy megtapasztalja Śrī Śrīmati Rādhārāṇi boldog érzelmeit, és átérezze az āśraya kategória örömét, az Úr Kṛṣṇa Śrī Caitanya Mahāprabhu formájában jelenik meg.
Mindemellett folyamatos versengés is folyik Śrī Śrīmati Rādhārāṇi és az Úr Kṛṣṇa között, hogy ki tudja jobban fokozni a köztük lévő szerelem intenzitását. Rādhārāṇi szeretete növekszik, erre Kṛṣṇa szeretete is növekszik, Rādhā szeretete ismét nő, mire Kṛṣṇa szeretete is növekszik… és ennek soha nincs vége. Egyikük sem akar vereséget szenvedni, miközben szerelmük intenzitása egyre fokozódik. Hasonlóképpen, az Úr Kṛṣṇa szépsége is növekszik, amikor meglátja a tehenészlányok szépségét. Ezzel párhuzamosan, minél többet látják a gopīk az Úr Kṛṣṇa szépségét, annál inkább növekszik a saját szépségük. Így olyan verseny alakul ki közöttük, amelyben senki sem ismeri el a vereséget.
Kṛṣṇa kíváncsivá válik. A saját szemszögéből meg tudja érteni ezt a szeretetteljes versenyt, de azt nem érti, mi zajlik Śrī Śrīmati Rādhārāṇi elméjében. Vágyat érez arra, hogy megértse, milyen lehet ennek a szeretetteljes versengésnek a másik oldalán állni, és megérteni ezt a szeretetteljes viszonzást az Ő szemszögéből. Nagyon kíváncsi lesz Śrī Śrīmati Rādhārāṇi lelki történéseire, és az Őiránta érzett egyre növekvő szeretetére.
Az Úr Kṛṣṇa számára nem olyan nehéz tanulmányozni Śrī Śrīmati Rādhikā mentális attitűdjeit, hisz azok mind megtestesült formában jelen vannak, száriban jönnek-mennek. Śrī Śrīmati Rādhārāṇi mentális attitűdjeit gopī barátnőiként terjeszti ki önmagából, akiknek minden tevékenysége Kṛṣṇa kedvteléseire koncentrálódik. Személyes formájának és transzcendentális hajlamának kiterjesztéseiként ők Kṛṣṇa kedvteléseinek különböző szeretetteljes viszonzásainak közvetítői.
Śrī Śrīmati Rādhārāṇi és szolgálóleányai úgy döntenek, hogy segítenek Kṛṣṇának azzal, hogy a Rādhā-kuṇḍánál alapítanak neki egy iskolát. Rādhā ennek a páratlan iskolának a kancellárja, míg Lalitā és Viśākhā az iskolaigazgatók. Az ő segítségükkel az egyetlen tanuló, az Úr Kṛṣṇa oktatást kaphat azoktól a sakhīktól, akik Śrī Śrīmati Rādhika megszemélyesült mentális tevékenységei.
A tanfolyam befejezése után eljön az idő, hogy Kṛṣṇa letegye a záróvizsgát, amelyet Śrī Śrīmati Lalitā Devī tart. Kṛṣṇa sikeresen teljesíti a vizsgát. Lalitā azonban tájékoztatja Őt, hogy ez a szorgalmas intellektuális tanulmányozás nem elég. Ha valóban teljes mértékben meg akarja érteni Rādhā lelki hozzáállását, akkor gyakorlati tapasztalatra is szüksége lesz.
Ez a tapasztalat azonban csak akkor lehetséges, ha Ő maga is ténylegesen felveszi az āśraya kategória pozícióját. Rādhārāṇi vonzódása Krsna iránt magasztos, és ahhoz, hogy megtapasztalja ezt a vonzódást, és megértse saját transzcendentális édességét, személyesen el kell fogadnia Rādhārāṇi mentalitását. Következésképpen azért, hogy teljes mértékben megértse Śrī Śrīmati Rādhikā mentális tevékenységét, Śrī Caitanya Mahāprabhu formájában jön el.
Kṛṣṇa a szeretői szépség megtestesítője. Egyszer Dvārakāban meglátta Önnön tükörképének szépségét egy ékkövekkel kirakott szökőkútban. Ekkor így szólt: „Elmém, megzavarodva e szépség láttán, hevesen vágyik arra, hogy ugyanúgy élvezze azt, ahogyan Śrī Śrīmati Rādhārāṇi élvezi.” Az Úr Kṛṣṇa szépsége Őt magát is vonzza. Mivel azonban nem tudja ezt a szépséget teljes mértékben élvezni, elméje eltelik bánattal.
Ezért aztán, hogy úgy élvezhesse a saját szépségét, ahogyan Rādhā teszi, felveszi az āśraya kategória pozícióját, elfogadva Śrī Śrīmati Rādhārāṇi érzelmeit és testi ragyogását, és Śrī Caitanya Mahāprabhu formájában jelenik meg.
Így tehát Kṛṣṇa Śrī Caitanya Mahāprabhuként való alászállásának elsődleges oka az volt, hogy megízlelje Śrī Śrīmati Rādhikā fenti három hangulatát, amelyet csak Ő tudott megízlelni. Ezért kölcsönvette belső hangulatát és szépségét, és tadātma lett vele. Azzal, hogy tadātma lett Rādhikāval, elfeledkezett arról, hogy Ő Kṛṣṇa, és úgy tudott ízlelni, ahogyan Rādhārāṇi.
Ehhez kapcsolódik egy nektári történet, amelyet Őszentsége Gour Govinda Swami mesélt el. Ez a történet feltárja a Śrī Śikṣāṣtikam utolsó versének eredetét:
Egy nap Śrī Śrīmati Rādhārāṇi szolgálóinak segítségével szépen feldíszíti a kuñjáját. Nagy izgatottsággal várják, hogy Kṛṣṇa megérkezzen a találka tervezett időpontjában. Kṛṣṇa azonban nem jelenik meg. Csak várnak és várnak, de Kṛṣṇa még mindig nincs sehol. Rādhā kezd morcos hangulatba kerülni, és sírva is fakad, ezért egy hírnököt [dyuti] küldenek, hogy keresse meg Kṛṣṇát. Útközben a dyuti találkozik Candrāvalī egyik szolgálójával, aki örömmel jelenti, hogy Kṛṣṇa ott van a kuñjájában. Amikor a dyuti visszatér, természetesen azonnal jelentést tesz Lalitānak és Viśākhānak, akik továbbítják a hírt Śrī Śrīmati Rādhārāninak. Ekkor Rādhā „baloldali” morcos hangulata eléri csúcspontját, és megtiltja, hogy Kṛṣṇa belépjen a kuñjájába. Egyre csak sír, sír és sír.
Rādhārāṇi így szól: „Nem akarom, hogy Kṛṣṇa idejöjjön. Ne engedjétek be a kuñjámba. A belépés tilos!”
Amikor Kṛṣṇa végül valamivel később megérkezik, Lalitā és Viśākhā őrködnek a bejáratnál, és megállítják. Megakadályozzák a belépését, és éles hangon rászólnak: „Tűnj el innen!” Ő könyörög, hogy engedjék be a kuñjába, de nem kap engedélyt. Viśākhā, aki keményebb, mint Lalitā, ebben a pillanatban különösen szigorú vele. Kṛṣṇa kénytelen sarkon fordulni és elkullogni.
Kṛṣṇa ezután elmegy a Yamunā partjára. Rosszkedvű és csalódott, és fogalma sincs, mitévő legyen. Csak azért ment Candrāvalī kuñjájába, hogy fokozza Rādhikā baloldali hangulatát, azt a hangulatot, amely olyan nagy örömet okoz neki. Lehetőséget akart teremteni arra, hogy vele lehessen abban a felfokozott baloldali hangulatában, de a terve határozottan visszafelé sült el. Most mit tegyen, mit tegyen…?
Eközben Vṛndadevī tudomást szerez Kṛṣṇa nehéz helyzetéről, ezért egy megoldással áll elő. Azt tanácsolja neki, hogy teljesen változtassa meg a külsejét: kolduló sannyāsīvá kell válnia, és egy különleges dalt kell énekelnie. Meg kell szabadulnia fekete hajától, le kell borotválnia a fejét, le kell vetnie a tehénpásztorfiú-ruháját, és sannyāsī-öltözéket kell viselnie. Tartózkodnia kell a három helyen meghajló testtartástól, fel kell adnia a fuvolát és a pávatollat, és meg kell tanulnia egy dalt, amit ő fog neki megtanítani… és akkor talán van még remény.
Amint Vṛnda ezt kimondja, azonnal meg is jelenik ez a forma: Kṛṣṇa sannyāsī alakot ölt – a feje borotvált, a bőre olvadt arany-színű. Nincs pávatolla, fuvolája, sem három helyen meghajló testtartása. Azonnal megjelenik sannyāsī formában. Vṛnda ezután megtanít neki egy gyönyörű dalt Rādhā dicsőítésére, amelynek utolsó sora így hangzik: „Ma Kanu, Kṛṣṇa, házról házra jár, és rādhā-premát, rādhā-premát, rādhā-premát koldul.”
Kṛṣṇa énekelve visszatér a kuñjába, ahol Lalitā és Viśākhā igen boldogok, hogy ilyen csodálatos sannyāsī énekest látnak, és örülnek, hogy ilyen szép dalt hallanak. Amikor megkérdezik tőle, mit kíván, a sannyāsī így válaszol: „Nincs semmim, koldus vagyok. Azért jöttem ide, hogy rādhā-premát, rādhā-premát kapjak. Prema-bhikhari vagyok, a prema koldusa.”
Viśākhā bevezeti a sannyāsīt a kuñjába, és megkéri: „Kérlek, elénekelnéd újra azt a szép dalt, amit az előbb?”
Kṛṣṇa pedig elénekli azt a dalt, amely Rādhāt dicsőíti. „Ma Kanu egy bhikhari, egy koldus, aki ajtóról ajtóra jár, és rādhā-premát koldul.”
Amikor Rādhārāṇi meghallja az utolsó sort, így válaszol:
āśliṣy vā pāda-ratāṁ pinaṣtu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā
yathā tathā vā vidadhātu lampato
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ”
Erre a dalra adott válasza az, amit mi a Śikṣāṣṭaka imák utolsó versszakaként ismerünk. Ez Śrī Śrīmati Rādhikā nagyon mély hangulatának kifejezése.
Röviddel ezután Rādhikā audiencián fogadja a sannyāsīt, és amint az meglátja Rādhāt, azonnal megjelenik Kṛṣṇa tri-baṅga-lalita alakja, a sannyāsī pedig eltűnik.
Viśākhā teljesen megdöbben. „Mi ez? Először olyannak láttalak, mint egy sannyāsī, de most Syāmasundaraként, tehénpásztorfiúként látlak. Láttalak aranyszínű alakként megjelenni, egész testedet aranyfény borította. Most pedig úgy látlak, hogy a fuvolát a szádhoz emeled, lótuszszemeid pedig a különböző eksztázisok miatt nyugtalanul ide-oda villannak.”
Sokkal később, a Caitanya-līlāban, Viśākhā Rāmānanda Rāyaként jelenik meg. Egy ponton az Úr Caitanya megmutatja Rāmānanda Rāyának Śyāmasundara alakját, és mi történik? Rāmānanda elájul. És miért? Mert Viśākhāként is látja az arany sannyāsī átalakulását Śrī Syāmasundarává, és íme, most újra ugyanazt az átalakulást látja! Erre eszméletét veszti.
Rādhārāṇi sír, és miután a sannyāsī kinyilatkoztatja, hogy ő Kṛṣṇa, Viśākhā így szól: „Egy nap te is így fogsz sírni!” És ez a nap valóban eljön a Gambhirában, amikor Kṛṣṇa az Arany Sannyāsī formájában, Śrī Caitanya Mahāprabhu alakjában sír. Ekkor Viśākhā [Rāmānanda] és Lalitā [Svarūpa Dāmodara] is ott vannak, hogy segítsenek neki megérteni, hogyan kell sírni… ahogy Śrī Śrīmati Rādhikā sír.
Hogy tanulmányozhassa Rādhārāṇit, Kṛṣṇa az Ő szerepében élt, és megpróbálta megérteni Önmagát. Ez az Úr Caitanya inkarnációjának titka.
Így tehát a legfontosabb bensőséges ok, amiért Kṛṣṇa Gauraként jön el, az, hogy megértse Rādhā iránta érzett szerelmének dicsőségét.
Az eljövetelének második oka az volt, hogy egy csodálatos ajándékot hozzon magával a világ számára. Egy különleges ajándékot, amelyet a híres vers oly szépen elmagyaráz:
anarpita-carīṁ cirāt karuṇayāvatirṇaḥ kalau
samarpayitum unnatojjvala-rasāṁ sva bhakti-śriyam
hariḥ puraṭa-sundara-dyuti-kadamba sandīpitaḥ
sadā hṛdaya-kandare sphuratu vaḥ śaci-nandanaḥ
(Caitanya-caritāmṛta Ādi-līlā 1.4)
„Bárcsak a Legfelsőbb Úr, Śrīmati Śacidevi fia transzcendentálisan ott lakozna szíved legbelsőbb zugában! Az olvadt arany ragyogását szórva indokolatlan kegyéből megjelent Kali korában, hogy azt az ajándékot adja, melyet még soha egyetlen inkarnáció nem kínált: a szerelmi kapcsolat ízét, amely az odaadó szolgálat legfenségesebb és legtündöklőbb lelki íze.”
Ez a vers a teljes Śrī Caitanya Caritāmṛta mangalam caranamja, és minden, ami a könyvben ezután megjelenik, ennek a versnek a magyarázatát szolgálja.
Śrī Śrīmati Rādhikā nagyon extatikus hangulatban van: „Azt a személyt akarom szolgálni, aki a legjobban képes Krsnát boldoggá tenni. A szolgálóleánya leszek.” Ez a hangulat Rādhārāṇi gyönyörű hangulata.
Rādhikā hangulata sokféle megszemélyesült formát öltött – Rūpa Mañjari, Rati Mañjari, Lavanga Mañjari, Kasturi Mañjari… Rādhikā gyönyörű hangulata sokféle gopīként jelenik meg. Azonban Rādhikā ezen szolgálóleányainak csakis egy hangulatuk van: arra vágynak, hogy Rādhikā maga találkozzon Kṛṣṇávaḷ, mert valójában Ő az, aki Kṛṣṇát a legjobban meg tudja örvendeztetni. Őt akarják szolgálni. Ezt a hajlamot unnatojjvala rasāṁ svabhakti-śriyam-nak nevezik – ez Śrīmati Rādhārāni hangulatának szépsége, más néven a mañjari-bhāva.
Amikor Kṛṣṇa Rādhā irgalmas, gyengéd kegyének hatása alá kerül, vágyat érez arra, hogy minden jīvának megadja az Isten iránti szeretet legmagasabb fokát, amit csak adni lehet: a mañjarik szolgai hangulatát.
Az, hogy ezt a legjótékonyabb ajándékot akarja adni a világnak, a második belső oka annak, hogy Śrī Gaurasundaraként jött el. Az első belső ok az, hogy megízlelje Rādhā hangulatát, a második pedig az, hogy másoknak is szétossza ezt a hangulatot. Más szavakkal, azért jön el, hogy megízlelje Rādhā bhāváját, és hogy átadja Rādhā szépségét. Az unnāta-ujjvala-rasa ragyogása páratlan, és a Gauḍīya-sampradāya összes ācāryája azért jött el erre a világra, hogy megtanítsa nekünk Rādhikā szolgálóleányainak ezt a gyönyörűséges szolgai hangulatát.
Anantācārya Dāsa