Sivaráma Swami: Az éhezők nem kérnek lelki tanácsokat

Fodor Hírek, Kiemelt

Ez az új ételosztó épület egy különleges célt szolgál. Lehetőséget ad arra, hogy sokkal nagyobb szinten tudjuk megvalósítani az ételosztást.

1975-ben lelki tanítómesterem, Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda Indiában, a Gangesz partján tartózkodott, nagyjából száz kilométerre Kalkuttától. Ott még ma is szokás, hogy amikor ételt szolgálnak fel, akkor banánleveleket használnak tányérként. Akinek van banánfája, tudja, milyen hatalmas levelei vannak. Ezeket használják papírtálca helyett, majd amikor már nincs rájuk szükség, félreteszik vagy összegyűjtik.

Prabhupāda egyszer étkezés után észrevette, hogy falusi gyerekek a templom mögé dobott levelekről próbálnak ételmaradékot összeszedni. Amikor ezt látta, nagyon elszomorodott. Ekkor adta azt az utasítást, hogy minden Krisna-tudatú templom 10 kilométeres — eredetileg 10 mérföldes — körzetében ne legyen egyetlen éhező ember sem.

Abban az időben világszerte 108 templomunk volt, ma pedig már közel ezer működik nemzetközileg.

Ezt a küldetést azonban nem könnyű megvalósítani. Ha jól emlékszem, 1991-ben kezdtük el az ételosztást. Akkor Sītā Devī Dāsī volt az egyetlen személy, aki segített főzni és osztani az ételt. Ahogy a budapesti templom egyik helyről a másikra költözött, úgy költözött velünk együtt a konyha és az ételosztás is.

Most azonban itt egy új lehetőség áll előttünk. Ez a helyszín már valóban lehetővé teszi, hogy egy 10 kilométeres körzetben Budapest nagy részét elérjük. Szeretnénk tovább növelni az ételosztás mértékét.

Amikor itt ülök, és nézem ezt a hatalmas épületet, azt remélem, hogy valóban teljesíteni tudjuk vele lelki tanítómesterünk vágyát, és segíteni tudunk mindazoknak, akiknek igazán szükségük van segítségre. Mert az emberek nagyon nehezen fogadnak el lelki tanácsot, ha éhesek.

Az első dolog az, hogy legyen mit enniük. Ezután jöhetnek a mozgalom más aspektusai: a könyvosztás, valamint Isten szent neveinek éneklése.

Végezetül szeretném megköszönni mindazok támogatását, akik hozzájárultak ehhez a projekthez. A finanszírozás egyik része az adó 1%-os felajánlásokból valósult meg, a másik része banki kölcsönből, a harmadik pedig támogatóink adományaiból, akik segítik mozgalmunk fejlődését.

Végtelenül sok mindent kapunk ebben a világban, de tudjuk, hogy valójában semmi sem a miénk — minden Istené. Régebben természetes volt, hogy jómódú emberek és királyok templomokat építettek, és támogatták a vallásos tevékenységeket, mert tudták: nem lehet csak elfogadni, vissza is kell adni.

Mindig fontos, hogy visszaadjunk abból, amit kaptunk. Ez az egyik módja annak, ahogyan mi is próbálunk szolgálni.

Akik már rendelkeztek adójuk 1%-áról, azok figyelmébe a jövőben újabb nagy projektjeinket is szeretettel ajánljuk majd.

– Sivaráma Swami ünnepi beszéde
az Ételt az Életért Misszió új nagykonyhájának megnyitóján
2026.05.06.