Felsőlélekként mindenki szívében ott lakozom. Amint valaki egy félistent kíván imádni, Én megszilárdítom hitét, hogy átadhassa magát annak az istenségnek.
yo yo yāṁ yāṁ tanuṁ bhaktaḥ śraddhayārcitum icchati
tasya tasyācalāṁ śrāddhaṁ tām eva vidadhāmy aham
MAGYARÁZAT: Isten függetlenséget adott mindenkinek, ezért ha valaki az anyagi élvezetre vágyik, és őszintén az anyagi világ félisteneihez fordul, hogy teljesítsék óhaját, akkor a Legfelsőbb Úr, aki Felsőlélekként mindenki szívében jelen van, megérti vágyát, s biztosítja számára a lehetőséget az anyagi élvezetre. Ő minden élőlény legfelsőbb atyja, ezért nem korlátozza függetlenségüket, hanem minden lehetőséget megad nekik, hogy anyagi vágyaik teljesülhessenek. Felmerülhet a kérdés, miért ad meg a mindenható Isten minden lehetőséget az élőlényeknek az anyagi világ élvezetére, ha ezzel az illuzórikus energia csapdájába engedi esni őket. A válasz az, hogy ha a Legfelsőbb Úr mint Felsőlélek nem adna esélyt minderre, nem beszélhetnénk függetlenségről. Így aztán mindenkinek teljes függetlenséget biztosít — mindenki azt tesz, amit akar —, ám végső utasítását megtaláljuk a Bhagavad-gītāban: adjunk fel minden más elfoglaltságot, és teljesen hódoljunk meg Neki. Ez az, ami boldoggá teszi majd az embert.
A félistenek és az élőlények egyaránt az Istenség Legfelsőbb Személyisége akaratától függenek. Az élőlény akarata önmagában nem elegendő a félisten imádatához, s a Legfelsőbb beleegyezése nélkül egyetlen félisten sem adhat áldást. Ahogyan a mondás tartja, még egy fűszál sem mozdulhat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének akarata nélkül. Az anyagi világban szenvedők a védikus irodalom tanácsát megfogadva általában a félistenekhez fordulnak. A valamilyen anyagi dologra vágyakozó ember imádhatja azt a bizonyos félistent, aki teljesíteni tudja vágyait. A beteg embernek például a napisten imádatát javasolják. A műveltségre vágyó a tudás istennőjét, Sarasvatīt imádhatja, annak pedig, aki 
szép feleségre vágyik, Umā istennőt, az Úr Śiva hitvesét kell imádnia.
A sāstrák (a védikus írások) tehát a különféle félistenek imádásának különböző folyamatait ajánlják. S ha egy élőlény egy sajátságos anyagi lehetőséget akar élvezni, az Úr erős vágyat ad neki, hogy félistenétől megkaphassa, amit akar, s így valóban elnyeri az áldást. Az az odaadó hozzáállás, mellyel az élőlény a kiválasztott félisten felé fordul, szintén a Legfelsőbb Úrnak köszönhető. A félistenek képtelenek ilyen vonzódást kelteni az élőlényekben, de mivel Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr, a minden élőlény szívében jelen lévő Felsőlélek, Ő ösztönzi az embert egy bizonyos félisten imádatára. A félistenek tulajdonképpen a Legfelsőbb Úr univerzális testének részeit képezik, ezért nincsen függetlenségük. A védikus irodalomban ez áll: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége Felsőlélekként az adott félisten szívében is jelen van, ezért a félistenen keresztül Ő gondoskodik az élőlény vágyainak teljesítéséről. Ám a félistenek és az élőlények egyaránt a Legfelsőbb akaratának engedelmeskednek, s nem függetlenek.”
Ilyen hittel megáldva egy bizonyos félisten imádatára törekszik, s vágyai teljesülnek. Valójában azonban egyedül Én vagyok az, aki ezeket az áldásokat adja.
sa tayā śraddhayā yuktas tasyārādhanam īhate
labhate ca tataḥ kāmān mayaiva vihitān hi tān
MAGYARÁZAT: A Legfelsőbb Úr engedélye nélkül a félistenek nem tudják megjutalmazni imádójukat. Az élőlény elfelejtheti, hogy minden a Legfelsőbb Úr tulajdona, ám a félistenek sohasem. A félistenek imádata és a kívánt eredmények elérése tehát nem a félistenektől, hanem az Istenség Legfelsőbb Személyisége elrendezésétől függ. A kevésbé értelmes élőlények nem tudnak erről, ezért valamiféle nyereség reményében ostoba módon a félistenekhez fordulnak. A tiszta bhakta azonban csakis a Legfelsőbb Úrhoz imádkozik, ha szüksége van valamire, de valójában nem is jellemző rá, hogy anyagi javakat kérjen az Úrtól. Az élőlények általában azért fordulnak a félistenekhez, mert őrült módjára vágynak kéjük kielégülésére. Ez történik, amikor az élőlény valami jogtalan dolgot kíván, amit az Úr nem teljesít. A Caitanya-caritāmṛta írja, hogy ha az ember a Legfelsőbb Urat imádja, ám ezzel egyidejűleg anyagi élvezetre vágyik, akkor vágyai ellentmondanak egymásnak. A Legfelsőbb Úr odaadó szolgálata és a félistenek imádata nem állhat ugyanazon a szinten, mert egy félisten imádata anyagi, míg a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálata teljesen lelki természetű.
Az Istenhez visszatérni kívánó élőlény számára az anyagi vágyak akadályokat jelentenek. Az Úr tiszta bhaktája éppen ezért nem kapja meg azt az anyagi áldást, amelyet azok a csekély értelmű élőlények kívánnak, akik a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálata helyett az anyagi világ félisteneinek imádatát választják.
Bhagavad-gītā 7.21-22.