Śivarāma Swami: A krisna-völgyi oltár felújításáról – köszönet és folytatás

Fodor Hírek, Kiemelt, Krisna-völgy

Sivaráma SwamiKedves Bhakták!

Kérlek, fogadjátok alázatos hódolatomat és áldásaimat Új-Vraja-dhāmából. Minden dicsőséget Śrīla Prabhupādának!
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik szíves adományukkal támogatták Rādhā-Śyāmasundara oltárának, ruha- és kelléktárának, valamint pūjārī szobáinak felújítását. Sokan közületek többször is adakoztak, és sokan voltak, akik havonta küldtek adományt. Szívből köszönöm mindnyájatoknak: segítségetekkel megvalósulhat a tervünk, és hosszú időre szebbé varázsolhatjuk Rādhā-Śyāmasundara lakosztályát, ahol napjaikat töltik és áldásaikat adják látogatóikra és azokra, akik az interneten keresztül gyönyörködnek Bennük.

A tervek szerint 450.000 dollárra lesz szükségünk. Az összegnek kicsivel több mint harmada már beérkezett, s kaptunk ígéreteket is, melyekre még számítunk. Egyszóval hosszú út áll még előttünk. Július és augusztus a nyaralások hónapja, ám a mi fafaragóink teljes idejüket a munkának szentelték. A napokban megérkezett Olaszországból a márvány, s már javában folyik a munka: készül az intarziás padló, a mūrtik ágya és minden más, amihez márványra van szükség. Épülnek Rādhā-Śyāma új ruhatárai is ékszereik és ruháik számára: mind a 120 ruhájuk külön fiókban kap helyet.
A felújítás több lépcsőben valósul majd meg, melyek között szerepel a padlófűtés és az oltárfűtés kialakítása, új háttér festése, elektromos világítás és biztonsági rendszer kiépítése, új korlát faragása, nem beszélve arról, hogy Rādhā-Śyāmát télre egy ideiglenes oltárra kell majd áthelyeznünk. Ezekről a lépésekről később számolok majd be.

Azonban a jelenleg folyó és a jövőbeni munkálatok sikere csakis a ti támogatásotokon múlik.
Ebben az évben Magyarországról és külföldről egyenlő mértékben kaptunk adományokat. Alázatosan arra kérlek benneteket, nyújtsatok továbbra is segítséget. Meggyőződésem, hogy Rādhā-Śyāmasundara áldásait záporozza majd szolgáira. Hamarosan Janmāṣṭamī: az év során ez a legjobb nap arra, hogy az Úr missziójához szolgálatunkkal hozzájáruljunk. Śrīmatī Rādhārāṇī, a legfőbb szerencseistennő kétségtelenül nagyon elégedett lesz azokkal, akik az Ő szeretett Śyāmasundaráját szolgálják.

Előre is köszönöm támogatásotokat. Boldog Janmāṣṭamīt és Rādhāṣṭamīt kívánok mindnyájatoknak!

Szolgátok:
Śivarāma Swami

A levél eredetije ITT olvasható: SRS_oltar_marathon-HU >>