Július 4.: Idén a Városligetbe érkezik a Szekérfesztivál

Idén július 4-én húzhatjuk Krisna szekerét. Az ünnepi menet, melyhez bárki csatlakozhat – énekesekkel, táncosokkal, mutatványosokkal és lovasokkal – délelőtt 10 órakor indul a József Nádor térről a Hősök tere felé. A Városligetben a főváros legnagyobb keleti karneválja, az egésznapos India Fesztivál várja a vendégeket!

A Krisna-hívők idén 22. alkalommal rendezik meg Budapesten a Szekérfesztivált, vagy ahogy Indiában nevezik, a Ratha Játrá ünnepséget. Az egésznapos fesztivál és a színes felvonulás ősi tradíciót elevenít fel, amely eredetileg Indiából származik. A védikus bölcsesség szerint Isten számtalan alkalommal, különféle megjelenési formákban száll alá, hogy bemutassa kedvteléseit és szeretett hívei kedvében járjon. Így történt ez 5300 éve a tehénpásztorfiú alakjában megjelent Gopála Krisnával, és a XV. században alászállt Krisna Csaitanjával is, aki egy alázatos és lemondott hívő képében terjesztette tanításait. A különféle kedvtelések bemutatása során Istent számtalan beszédes névvel illetik – pl. Dzsagannátha, az Univerzum Ura – noha fontos tudni, hogy a vaisnavizmus valójában monoteista vallás, s minden megjelölés a Legfelsőbb Személyre, Krisnára utal.

A Szekérfesztivál ünnepségén a korabeli írások szerint részt vett az Úr Csaitanja is, aki Maga söpörte az utat a hívek által kötéllel húzott szekér előtt. A kedvtelés helyszínén, az Orissza állambeli Puriban máig is ez a fesztivál a leggyönyörűbb, amin több millió zarándok gyűlik össze minden évben. A fesztivál végén, „az Úr Csaitanja megkérte őket: ’Kérlek, gyertek el minden évben, s nézzétek meg az Úr Dzsagannátha (az Univerzum Ura) Ratha Játrá ünnepségét, amint a Gundicsá-templomba megy!’” (CC. Ml. 1.48.)

A vallási tolerancia szimbóluma
A Szekérfesztivált azóta is vaisnavák milliói, és sok más vallású ember ünnepli együtt, Indiában és szerte a világon. Puriban a környező falvakból is összegyűlő hindu-vaisnava, muszlim, szikh és egyéb felekezetbe tartozó istenhívők faragják, állítják össze és festik ki a rendezvényhez szükséges hatalmas méretű járműveket. Hagyományosan három óriási szekéren húzzák Dzsagannáthát és Testvéreit, a nyugati országokban azonban szép hagyománnyá vált, hogy egy kisebb „vándorszekér” körbejárja Európát és városról városra rendezik meg a fesztivált. Az ünnepnek világszerte az a különlegessége, hogy bárki, bármiféle elköteleződés nélkül csatlakozhat az ünnepi menethez, vallási hovatartozástól függetlenül. A Ratha Játrá ünnepség ennélfogva a vallási tolerancia örök jelképe. Úgy tartják, aki csak néhány percig is húzza a szekeret, minden korábbi kedvezőtlen visszahatástól (karmájától) megszabadul – ezért érdemes legalább rövid időre csatlakozni a menethez.

A Szekérfesztivál lelki jelentősége
A Krisna-hit alapvető tanítása, hogy az élőlény örök lélek, amely nem születik és nem enyészik el. Valójában nem vagyunk azonosak anyagi testünkkel, amely megöregszik és meghal, s így azokkal a testi megjelölésekkel sem, mint a vallási vagy bőrszín szerinti, nembeli vagy bármiféle más anyagi megjelölés. Ezek pusztán körülmények világunkban. Az élőlények mind egyenlő lelkek, s egyaránt fontosak az Úrnak, egyenként személyes kapcsolatuk van Istennel. A Szekérfesztivál ünnepségén milliók emlékeznek arra, miként hiányoznak Istennek szeretett, örök társai, amikor távol van tőlük. Ugyanez az érzés megtalálható minden emberben, ez az a bizonyos végtelen űr, amit folyamatosan hétköznapi örömökkel próbálunk betölteni. A Szekérfesztiválon, amikor Krisna egy szekéren ülve a Gundicsá templomba megy, jelképesen Isten és az élőlények találkozásának lehetünk tanúi, közelebb húzzuk magunkat szívünkben Istenhez, visszahúzzuk magunkat eredeti, természetes helyzetünkbe.

Az élőlények védelme
A vallási tolerancia üzenete mellett a fesztiválon minden évben szerepet kap egy-egy másik, szintén fontos téma is. A 2015-ös évben a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a Földanya védelmének kérdésköre a hangsúlyos. A hívők idei programjaikkal, így a Szekérfesztivállal is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy valójában minden élőlény – beleértve az állat- és növényvilágot is – az Úr szerves része, ami védelmet érdemel, így a természeti környezet megóvása is vallásos kötelességünk. A Krisna-hívők úgy tekintenek a világra, mint amit az ember nem birtokolhat, hiszen csupán kölcsönkapta Istentől, és aminek jövőjéért felelősséggel tartozik. Fontos, hogy tisztelettel forduljunk minden élőlény felé. A 22. Szekérfesztivál mottója: Krisna-hívők a Földanya védelmében.

Új helyszínen az India Fesztivál!
A Szekérfesztivál ez alkalommal a Vörösmarty tér felől (József Nádor tér), végig az Andrássy úton a Városliget felé halad. A menet 10 órakor indul el énekesek, zenészek, táncosok, gólyalábasok és lovasok kíséretében. A Városligetben egész nap színpadi programokkal, erőszakmentes, vegetáriánus ételkülönlegességekkel, kirakodóvásárral, workshoppal, kulturális és filozófiai előadásokkal várják az érdeklődőket az India Fesztivál keretében. A részvétel természetesen ingyenes. A fesztivál megvalósulását, pályázati program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta.

SZÍNPADI PROGRAM

13:00 Ünnepélyes megnyitó
Előadó: Őexcellenciája Malay Mishra, India magyarországi nagykövete
Előadó: Dr. Bányai László, önkormányzati főtanácsadó, Budapest Főpolgármesteri Hivatal

13:15 A Szekérfesztivál lelki jelentősége
Előadó: Őszentsége Sivaráma Szvámi, vezető lelkész

13:45 Gyermekek tradicionális zenei bemutatója
Előadó: Sri Prahlad Általános Iskola Budapest

14:00 Odisszi táncok
Előadó: Magyar Melinda

14:30 Lélegzetelállító ászanák – jógabemutató
Előadó: Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola

14:45 Kirtan-jóga zenei koncert
Előadó: Gunagrahi das és Kirtan for the Soul

15:15 Zene-ritmus-tánc: Bharatnatyam bemutató
Előadó: Gaura-váni Tánccsoport

15:45 “Nem csak egy könyv” című színdarab
Előadó: Nátaka Drámacsoport

16:00 Mridanga és pakhawaj – dob- és táncbemutató
Előadó: Dzsiténdrija dász és Magyar Melinda

16:30 Kelet és Nyugat találkozása – előadás
Előadó: Lilasuka dász

16:50 Kirtan-jóga zenei kocert
Előadó: Visnu Band

17:20 Zene-ritmus-tánc: Bharatnatyam bemutató
Előadó: Gaura-váni tánccsoport

Kövesd az esemény részleteit facebookon: https://www.facebook.com/events/343055679226287/