Mustár házilag

A mustár örökérvényű és szinte minden évszakban kedvelt mártás csemegékhez, főételekhez. Főként a férfiak kedvence, de mindenkinek hasznos kiegészítő a tányéron, pikáns-kesernyés íze ugyanis kiváló emésztésjavító. Hémangi receptje segít, hogy ne a bolti, adalékokkal kezelt verzió kerüljön az asztalra, egy igazi házias verziót ismertet.

Hozzávalók:

10 dkg mustármag
1 dl almaecet
2 dl víz
fél kk kurkuma
fél kk asafoetida
fél kk őrölt bors
1 kk őrölt koriander
1 kk őrölt római kömény
2 kk nyírfacukor
fél citrom leve és héja
1,5 kk só

A mustármagot őröljük finomra. A legjobb egy kávédaráló, ha nincs, a fűszerdaráló is megteszi, de azzal jó sokáig eltart. Ha megvan, keverjük hozzá a fűszereket és a cukrot, a citromhéjat és levet. Öntsük bele az almaecetet és a víz felét, alaposan keverjük össze, és egy kicsit hagyjuk állni. Fél óra múlva a mustár megszívja magát a folyadékkal, és jóval szárazabb lesz. Ha szükséges, öntsük hozzá még vizet, és várjunk újabb fél órát. Ezt érdemes kétszer-háromszor eljátszani, hogy megfelelő állagú mustárt kapjunk. Az én mustárom nagyon csípős volt, hogy ezen enyhítsek, egy lábosban feltettem főni, és 5-6 percig főztem, közben sokat veszített az erejéből. Szárazabb is lett, úgyhogy még tettem hozzá egy kis vizet. Végül elégedett voltam az állagával és ízével, úgyhogy lezárható kisüvegben a hűtőbe került.

Hémangi főzőtanfolyamai, szakácskönyvei és más cikkei, írásai elérhetőek a 108.hu oldalán >>