Van-e kezdete és vége az időnek? S mikor kezdődött Földünk története?
kalo ‘smi loka-kṣaya-kṛt pravṛddho – “Idő vagyok, világok hatalmas pusztítója.”
Vajon mire gondolt Oppenheimer, aki az első kísérleti atomrobbantáskor a gombafelhő láttán önkéntelenül is a fenti sorokat idézte? Talán arra, hogy vajon melyik a hatalmasabb pusztító: az ember vagy az idő? Ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk az időt, lehet, hogy választ kapunk erre a kérdésre is.
Van-e kezdete és vége az időnek? S mikor kezdődött Földünk története? Habár számunkra a Föld a kézzelfoghatóbb elem, kissé rendhagyó módon közelítsük meg mégis inkább az idő oldaláról ezt a témát.
A történelemkönyvekből már az általános iskolában megismertük az időszalagot, melyen gondosan be voltak jelölve a fontosabb események évszámai. Ennek a szalagnak általában nem volt se eleje, se vége. Ezúttal azonban ismerkedjünk meg a teljes időszalaggal! E szalag “hosszának” ismeretében azt is megtudhatjuk, milyen idős a Föld.
A védikus irodalom művei közül a puránákat az univerzum történelemkönyveinek tartják. Habár nem időrendben ismertetik az eseményeket – mivel védikus szemszögből a filozófiai mondanivalóval szemben ez másodlagos jelentőségű –, mégis pontosan leírják, hogy mióta létezik az univerzum.(1)
Az univerzum létezésének teljes idejét parának nevezik, mely Brahmá, az univerzum mérnöke életének – s egyúttal a teljes időszalagnak – a hossza. A parát azonos hosszúságú időszakaszok, a kalpák tagolják részekre; e kalpákból áll Brahmá napja. Brahmá nappala és éjszakája egyaránt egy-egy kalpáig tart. Brahmá száz “évig” él. Minden évben tizenkét hónap van, s minden hónap harminc napból áll. Ebből kiszámíthatjuk, hogy Brahmá életének hossza 100 × 12 × 30 × 2 = 72 000 kalpából áll. Most már csak azt kell megtudnunk, mennyi is a kalpa ideje földi években kifejezve, s itt kezd izgalmassá válni a számítás. Ugyanis eddig csupa elvont, számunkra ismeretlen időmértékkel találkoztunk, a kalpa idejének hosszát viszont régészeti leletek is alátámasztják.
A kalpát ciklikusan ismétlődő korszakok, a csatur-jugák alkotják. Egy csatur-juga 4 320 000 napévig tart. A csatur-jugák rövidebb korszakokból állnak (ennek részleteit az 1. táblázat tartalmazza). Ezer ilyen csatur-juga tesz ki egy kalpát, Brahmá nappalát. Az időszalag teljes hossza így tehát 72 000 × 4 320 000 000 = 311 040 000 000 000 (háromszáztizenegybillió-negyvenmilliárd) napév. Brahmá életének fele már eltelt, így az univerzum jelenlegi kora közel 155,5 billió év, s körülbelül ugyanennyi van még hátra. Ezt követően mind az univerzum, mind az idő – melynek az univerzum megsemmisülése után nincs többé értelme – megsemmisül, s visszatér oda, ahonnét eredt: az Úr Visnu testébe.
A kalpa idejét tizennégy nagyobb korszakra is szokás felosztani, mely korszakokat manvantarának hívják (egy manvantara kb. 
71 csatur-juga; lásd a 2. táblázatot). Minden egyes manvantara végén bekövetkezik egy kisebb pusztítás, úgynevezett özönvíz. A puránák azt is leírják, hogy Brahmá jelen napjából már hat manvantara eltelt, s most a hetedik manvantara huszonnyolcadik csatur-jugájában vagyunk. A modern paleontológia szerint Földünk történetében hat nagyobb, vízzel kapcsolatos katasztrófa történt eddig.(2)
Mivel Brahmá nappala végén az univerzum részlegesen megsemmisül, Brahmá a következő nap elején újra létrehozza a bolygórendszereket a Föld bolygóval együtt. Ez alapján – a részletes számításokat mellőzve –, a fenti és a táblázatokban szereplő adatok segítségével kiszámíthatjuk, hogy Brahmá jelenlegi napjából eddig kb. 
1 972 000 000 (egymilliárd-kilencszázhetvenkétmillió) év telt el. Ez tehát a Föld és a földi élet kora. Érdemes megjegyeznünk, hogy a régészek nem találtak kétmilliárd évesnél régebbi életnyomokat bolygónkon.(3)
Nem vitás, hogy Földünk csupán egy jelentéktelen részét képezi a hatalmas világegyetemnek. E bolygón is már számtalan civilizáció jött létre, virágzott s tűnt el a történelem forgatagában. Az idő kétségtelenül hatalmasabb úr az embernél, és mindennél pusztítóbb az ereje. Ha a Föld történetét nem is ismerjük, legalább a saját civilizációnk történetét ne rövidítsük meg szükségtelenül őrült találmányainkkal. Az ember okozta értelmetlen katasztrófák láttán e nyilvánvaló igazság birtokában is felvetődhet bennünk a kérdés: vajon az ember vagy az idő a hatalmasabb pusztító erő e világon? Hisz a “pusztítás” szónak sokszor az “értelmetlen” jelző ad nagyobb nyomatékot, míg az “elkerülhetetlen” jelző előtt egyszerűen csak fejet hajtunk.
Írta: Sācisuta daśa
A csatur-juga:
Szatja-juga (Aranykor) 1 728 000 év
Tretá-juga (Ezüstkor) 1 296 000 év
Dvápara-juga (Bronzkor) 864 000 év
Kali-juga (Vaskor) 432 000 év
Összesen: 4 320 000 év
A manvantara:
Manvantara (71 csatur-juga) 306 720 000 év
Szandhja (szürkület; özönvíz) 1 728 000 év
Összesen: 308 448 000 év
A kalpa:
Szandhja (bevezető hajnal) 1 728 000 év
14 manvantara 4 318 272 000 év
Összesen: 4 320 000 000 év
A cikkben szereplő adatok fő forrásai:
1. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: A Bhagavad-gítá úgy, ahogy van (BBT, 1993); Srímad-Bhágavatam (BBT, 1992-1999)
2. Michel Cremo, Human Devolution, 486. o. (Torchlight Publishing, 2003)
3. Tattva, I. évf. 1. szám, 70. o. (Védikus Bölcselettudományi Szabadegyetem, 1997)
Szandhja (bevezető hajnal) 1 728 000 év
14 manvantara 4 318 272 000 év
Összesen: 4 320 000 000 év
A cikkben szereplő adatok fő forrásai:
1. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: A Bhagavad-gítá úgy, ahogy van (BBT, 1993); Srímad-Bhágavatam (BBT, 1992-1999)
2. Michel Cremo, Human Devolution, 486. o. (Torchlight Publishing, 2003)
3. Tattva, I. évf. 1. szám, 70. o. (Védikus Bölcselettudományi Szabadegyetem, 1997)
A cikk megjelent a Vissza Istenhez Magazin 2004/2. számában.
