Krisna Búcsú Budapesten

Admin Hírek, Képtár

Krisna-völgyhöz hasonlóan Budapesten is megrendezésre került egy krisnás nyárbúcsúztató fesztivál augusztus 17-én. Az egész napos rendezvényt összesen több mint 600 vendég látogatta meg a négynapos, forró hétvégén.

A színes és vidám indiai kulturális fesztivál a csillaghegyi Hare Krisna Indiai Kulturális és Oktatási Központban kapott helyet. A Lélek Palotájaként is emlegetett épületkomplexum, mely azelőtt általános iskolaként, majd a Samsung székhelyeként szolgált, mostanra valódi kuriózumnak számít Óbudán. Noha maga az épület minden nap hajnali fél öttől este 9-ig nyitva áll bárki számára, a hívők a búcsú napján szervezett körvezetéssel várták a látogatókat, akik így nem csupán a belsőépítészeti remekműveket csodálhatták meg, hanem egyből beleláthattak a központ és az ott élő, dolgozó hívők mindennapi életébe, valamint az oltáron zajló szertartások jelentésébe. Természetesen kérdéseikkel is nyugodt szívvel bombázhatták a vendégvárókat.

A rendezvényen többek között hagyományos indiai esküvő, kirakodóvásár, íjászat, látványfőzés és sok egyéb program várta a vendégeket. Lehetőség nyílt például az eredeti indiai ruha, a szári felpróbálására, ami nagy sikert aratott kis és nagy hölgyek számára egyaránt, hiszen a különleges, 5-6 méteres anyag olyan módon tekeredik a testen, hogy az végül egy melegben is kényelmesen hordható, nőies, mégis szemérmes viseletet biztosít. A rendezvény helyszínén a szintén indiai eredetű testfestés, azaz henna- és arcfestés is zajlott, melyre a legtöbb kislány, de idősebbek is vevők voltak.

A gyerekeket külön foglalkozások várták, lehetett keleti szimbólumokat tartalmazó kifestőket színezni, íjászkodni, de látogatható volt a kulturális központnak eleve részét képező tágas játszótér, valamint egy bűvész portája is. Többféle finom vegetáriánus falat vonzotta a pultokhoz nem csupán azokat, akik az indiai fűszerezésű különlegesség iránt érdeklődtek, hanem a hagyományos magyar ízek kedvelőit is. Akit pedig kimerített a meleg, egy citromos-csokis vegán fagyival, vagy mentás limonádéval hűsíthette magát.

A kirakodóvásáron sokféle színes portéka várta a látogatókat, a házi készítésű bio lekvároktól a kozmetikumokon és ékszereken át, egészen a cukormentes édességekig és színes indiai ruhákig sok-sokféle áru közül lehetett válogatni.

Mindeközben természetesen folyamatos színpadi program szolgált a vendégsereg szórakoztatására, melynek része volt az indiai tradicionális, illetve a modern bollywoodi tánc, a harcművészeti bemutató, de felléptek a tűz istenét, Agnit felajánlásokkal imádó tűzzsonglőrök is. A műsor része volt egy, a keleti és nyugati gondolkodásmód különbségeit érzékletesen szemléltető színielőadás, valamint a kétfenekű anyagdob megszólaltatását művészi módon űző zenészek produkciója is. A jógabemutató szintén említésre méltó, hiszen a kulturális és oktatási központnak szerves része a jógamestereket is képző Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola.

A színpadi program tortáján – ahogyan az Krisna-völgyben is lenni szokott – a védikus hagyományokat követő, tűzceremónia által kísért esküvői szertatás volt a hab. Az indiai viseletben megjelenő, „csupa-ékszer” menyasszony és vőlegénye a tradicionális esküvők menetét követve különböző fogadalmakat tettek egymásnak, majd egy képzett pap által vezetett tűz-szertartással pecsételték meg életre szóló hűségüket. Hagyományosan ilyenkor a pár nem gyűrűt húz egymás ujjára, hanem a vőlegény egy drága, jellegzetes kövekből kirakott nyakláncot, a mangala szútrát ajándékozza menyasszonyának, mely kedvezőséggel ajándékozza meg a ház leendő úrnőjét. A hívők természetesen az egyházi mellett polgári esküvőt is tartanak, így a Krisna-tudatú házastársak esetében a jegygyűrű szimbóluma egyaránt megtalálható.

Minden kedves vendégünknek köszönjük a látogatását, és reméljük, hogy jól érezték magukat a rendezvényünkön. Az év során több alkalommal is részt vehetnek majd különféle tematikájú programjainkon, melyekről ezen, illetve a www.budapestturizmus.krisna.hu oldalon tájékozódhatnak.