A világ vallásaiban gyakran találhatunk olyan parancsolatokat, melyek előírják vagy javasolják a híveknek az erőszakmentes, vegetáriánus életvitelt.
A vegetáriánus táplálkozás gyakorlását két fő gondolatmenet támasztja alá, melyek az egészséges életvitel és az erkölcsös életmód mellett szóló érveken alapulnak. A világ vallásaiban gyakran találhatunk olyan parancsolatokat, melyek etikai érvelést alkalmazva előírják, vagy javasolják a híveknek az erőszakmentes, vegetáriánus életvitelt.
A világvallások közül a keleti vallásokban jóval hangsúlyosabban jelennek meg a vegetáriánus életmódot előíró, húsevést tiltó gondolatok. A hinduizmus egyik alapvető írása, Manu törvénykönyve feketén-fehéren felhívja a figyelmet a húsevés erkölcsi vonatkozásaira: “A következő emberek minősülnek az állat gyilkosának: aki megengedi, aki megöli, aki feldarabolja, aki eladja, aki megveszi, aki elkészíti, aki felszolgálja, és aki megeszi.” (Manuszmriti 5.51)
A hinduizmus legfontosabb szent iratában, a Bhagavad-gítában is a húsmentes életmód követését ajánlja Isten (Krisna): “Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.” (9.25)
Az India függetlenségéért küzdő híres államférfi, Mahatma Gandhi szerint: “Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik… Az élveboncolás az egyik legsötétebb bűn azok közül, melyeket a mai ember Isten és szépséges teremtése ellen elkövethet. Helytelen mindennapi imáinkban a könyörületes Isten áldását kérnünk, míg mi magunk nem gyakorlunk elemi könyörületet teremtménytársaink iránt.”
A buddhizmus esetében már maga a vallásalapító, Buddha is vegetáriánus volt, és a vallás alapvető parancsolataiban (a nemes nyolcrétű ösvényben) is az erőszaknélküliség követésére buzdít. Más buddhista iratok is nyíltan szembeszállnak az állatok elpusztításával. “A Bódhiszattva, aki tart attól, hogy az élőlényeknek félelmet okozzon, aki arra neveli magát, hogy együttérzést tanúsítson, visszatartja magát a hús evésétől” (Lankávatára). Egy másik helyen található az alábbi intelem: “A húsevés elpusztítja a nagy együttérzés magját.” (Maháparinirvána). Az ókori India nevezetes buddhista uralkodója, Asoka pedig külön rendeletben szabályozta az állatok védelmét.
A vallások közül a dzsainizmusban az erőszaknélküliség (ahimszá) és a vegetáriánus életmód egyik legradikálisabb megvalósításával találkozhatunk. A mezítelenül vagy fehér ruhában vándorló dzsain szerzetesek minden lépésük előtt felsöprik a földet, szájuk előtt pedig kendőt viselnek, nehogy véletlenül egy parányi élőlényt is elpusztítsanak. Az étkezés szigorúságát pedig jól tükrözi, hogy a húson és az egyéb állati eredetű élelmiszereken (a tojáson, a tejtermékeken) túl még olyan növényeket sem fogyaszthatnak, amelyek sok magot tartalmaznak (mint pl. a padlizsán vagy a guava).
A hinduizmus és az iszlám kultúrájából születő, Indiában őshonos szikh vallás bizonyos irányzatai szintén előírják a hívek számára a vegetáriánus életvitelt.
Az európai kultúrán belül már az ókorban felbukkant a vegetarianizmus eszméje a görögök (Pithagorasz, Diogenész, Platón, Plótinosz, Szókratész) és a rómaiak (Seneca, Ovidius) körében egyaránt.
A zsidó vallásban főként az erőszakmentességre utaló szövegeket találunk. Egy középkori héber szöveg szerint: “Légy jó és könyörületes az Ő minden teremtményéhez, áldott legyen Ő, aki létrehozta e világot. Sose üss meg vagy okozz fájdalmat semmilyen állatnak, vadállatnak, madárnak vagy rovarnak. Ne dobálj kővel kutyát vagy macskát, ne öld meg a legyeket és darazsakat sem.” Néhány modern zsidó irányzat azonban már a vegetarianizmust is előírja hívei számára (Izrael egyik korábbi főrabbija, Scholomo Goren szigorú vegetáriánus, mint ahogy Izrael állam első főrabbija, Abraham Isaac Kook is az volt.)
A kereszténység történetében is gyakran felbukkan a vegetarianizmus eszméje. A Biblia már a Teremtéskor felhívja a figyelmet a tiszta táplálkozási szokásokra: “Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül…És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó.” (1Móz 1,29,31)
Az esszénusok (akik közé egyesek szerint Jézus is tartozott) a Szent Tizenkettő Evangéliuma c. szent iratukban szintén a vegetáriánus életmód mellett érvelnek: “Egyedül a fák gyümölcseit és a növények magját veszem magamhoz.”
A katolicizmuson belül a ferences rendet életre hívó Assisi Szent Ferenc élete példaértékű, aki testvéreinek tekintette az állatokat, és rendszeresen prédikált nekik. Néhány szerzetesrend (a trappista, a kamalduli és a karmelita irányzat) szintén vegetáriánus étrendet követ.
Az iszlámban közvetlenül viszonylag ritkán ítélik el a húsevést, azonban Mohamed személyesen emelte fel a szavát az élő állatok különféle csonkításai, vadászata és ketrecbe zárása ellen, hangsúlyozván, hogy a Föld minden teremtménye érző lény: “Aki az alacsonyabb rendű teremtményekhez kedves, az magához kedves.”
A protestáns keresztény egyházak közül a 19. században létrejött közösségek közül néhány szintén vegetáriánus elveket vall; ebből a szempontból a metodista egyházat megalapító John Wesley, a Hetednapos Adventista egyházat létrehozó Ellen G. White (1827–1915), valamint a mormonok tevékenysége figyelemreméltó.
Ebben az időszakban a vegetarianizmus eszméje iránt fokozott érdeklődés volt tapasztalható a világi emberek részérő1 is. 1812-ben jelent meg az első vegetáriánus szakácskönyv angolul, majd 1847-ben Londonban megalakult az első vegetáriánus szövetség.
A táplálkozás mint erkölcsi kérdés ma már nem csak a világvallásokban, hanem az új vallási irányzatokban és a modern világ vallásilag el nem kötelezett emberének életében is élesen felvetődik.
Írta: Késava dász