Természetes háziszerek Krisna-völgyből

Fodor Hírek, Öko

Most induló több részes interjú-cikkünkben mutatjuk be az érdeklődők számára a zöld háztartás-vezetés alapját jelentő háziszerek elkészítését, a használat szempontjait és módjait.

Mindazok, akik idén is ellátogattak a Krisna-völgyi Búcsúba, illetve az Alapítványunk által szervezett V. Fenntarthatósági Konferenciára, minden bizonnyal találkoztak Hosszúné Marku Alexandrával (lelki nevén Csandra devi dászival), illetve nagy népszerűségnek örvendő házikencéket bemutató standjával. Amikor egy kedves résztvevő a helyszínen a saját készítésű mosószappan receptjére kérdezett rá – és azért valljuk be, a szappankészítés nem tartozik a legegyszerűbb kotyvasztó tudományok közé –, akkor jutott eszembe, miért is ne osszuk meg szélesebb körben a receptúrát, illetve foglalkozzunk egy kicsit bővebben a témával…

– Bemutatkoznál néhány szóval az Öko-völgy Alapítvány honlapja olvasóinak?
– Hosszúné Marku Alexandra, (Csandra dévi dászi) vagyok. A természetes kozmetikumok, a gyógymódok mindig is érdekeltek, valószínűleg apukámtól örököltem ezt a dolgot, aki élete utolsó 15 évében maga is „vajákos” ember volt. Krisna-hívőként pedig a természetközeli életmód az életem velejárója lett, különösen, amikor Krisna-völgybe költöztem. Itt indultam el a természetes életmód néha kalandos, de mindenképpen érdekes és szép útján. Jelenleg két kislányommal és férjemmel élünk Somogyvámoson, Krisna-völgy szomszédságában.

Öko tisztítószerek

– Említetted, hogy működik nálatok egy „Kotyvasztókör”. Mesélnél róla?
– A Kotyvasztókör ötlete évekkel ezelőtt megszületett, csak szunnyadó állapotban volt, de idén márciustól volt lehetőségünk el is indítani. Tagjai elsősorban olyan Krisna-hívőkből állnak, akik érdeklődnek a természet által felkínált egyszerűbb, egészségesebb megoldások iránt az élet minden területén, illetve maguk is így élnek. Egymást oktatjuk, tanítjuk, képezzük és lelkesítjük, és a közösen felhalmozott tudást pedig dokumentáljuk és örökítjük tovább.
Havonta egy alkalommal gyűlünk össze, és előre meghatározott témákról hallunk, egy –
a témában jártas – személytől, majd közösen készítünk valamit. Az idei év elsősorban a háztartásban használt anyagok és kozmetikumok körül forgott (szappanfőzés, mosószerkészítés, a kereskedelemben kapható szerek káros anyagai, kozmetikum a hűtőszekrényből stb.), illetve többféle háziszert készítettünk (napozószer, dezodor, ajakír). A jövő évi tervek között szerepelnek a házi gyógymódok, ehhez kapcsolható kencék, egészséges ételek (házisajt-félék, kovászos kenyér, egészséges tápláló gyermeknasik, stb.), de sok az olyan terület is, amiket még kutatunk, melyekkel kísérleteket tervezünk. Ilyenek például a természetes festékek, a hamulúg tágabb felhasználási területei.

– Korábban megkaptam tőled annak a használt olajból készült mosószappannak a receptjét, melyet az idei Fenntarthatósági Konferencia délutáni programja keretében is bemutattál. Nagyon jó hallani ilyen ökotudatos megoldásról, amikor is használt napraforgóolajból készíthetünk a szappant. Milyen hozzávalókat részesítesz előnyben?
– Személy szerint szívesebben használok olyan alapanyagokat, amelyeket itthon is könnyen elérek, esetleg magam készítek. Például a növényi olajak közül előszeretettel használom azokat, amelyek növényeit itt a közelben Krisna-völgyben termesztik és az olajat is itt ütik ki. Ha helyben termelt olajhoz nem jutok hozzá, akkor is a magyarországi termékeket keresem. Bár olajat ütni még nem volt szerencsém, de saját magam is állítok elő otthon zsiradékot, a ghít, melyet egyszerű teavajból bárki könnyedén elkészíthet. A ghí nagyon finom és egészséges zsiradék, rendkívüli bőrápoló tulajdonsággal rendelkezik. Ezeken kívül azért mást is használok, például a shea- vagy a kókuszvajat is, melyet itthon nem tudnak előállítani.

– Amikor vásárolsz, honnan, milyen úton szerzed be az alapanyagokat?
– Főleg webáruházakból rendelek, mert sajnos a gyógyszertárak általában még nincsenek felkészülve a házi kotyvasztók igényeire, és sok dolgot nem adnak vagy nem adhatnak ki nagyobb mennyiségben. Viszont egyre több az erre szakosodott webáruház, mint például a cosmio.hu, a hazikence.hu, a naturkence.hu, a szappanfu.hu, stb.

– Milyen honlapokat ajánlanál még az olvasóknak? A Lukrécia kencéi internetes honlapot is említetted egy korábbi beszélgetés során…
– Igen, az egy nagyon jó honlap, széles recept-repertoárral. Innen származik az előbb említett napraforgó olajos szappan alapreceptje is. Nagyon szeretem még a creativicky-t is, ami azóta Házikence Tanodává változott, sok receptet és értékes információkat közölnek. Az antalvali.com is alapvető az érdeklődők számára. Rengeteg tudnivalóval a kozmetikumokról és mindenről, ami ma az egészséges életmód témában aktuális. És természetesen az okovolgy.hu-t sem hagynám ki a listáról, mint kötelező olvasmányt 🙂

– Milyen kozmetikumokat szoktál készíteni?
– A háztartásomban a mosogatószeren kívül csak saját magam által készített dolgokat használok. Persze, van néhány dolog, amit ajándékba kaptam és az összetétele alapján belefér a természetes kozmetikum kategóriába, de én magam az alapanyagokon kívül nem vásárolok kész terméket.

A cikk itt folytatódik >>