Fókuszban a gyermek – előadások a gyermeknevelésről Pesten, rajzkiállítás Pécsett

Fodor Család, Gyerekeknek, Hírek, Kiemelt

Urmila devī dāsī (dr. Edith E. Best)Lelki nevelés a gyakorlatban – szakmai workshop szülőknek Budapesten
Június 1-én tartják családok, gyermekek, szülők, édesanyák számára a neves nemzetközi előadó Urmila déví dászí (dr. Edith E. Best) előadását és workshop foglalkozását. (A programokat tolmács kíséri.) A csillaghegyi Lélek Palotájában (Budapest III. Lehel utca 15-17.) az előadás 15 órakor kezdődik és 16:30-ig tart, Lelki nevelés a gyakorlatban címmel a spiritualitásról, a vallásosság, hit kialakításáról gyermekkorban és a valóban minőségi nevelésről, az odaforduló, gondoskodó szülői mintáról hallhatunk. 16:30-tól a játszóházzá alakított konferenciateremben módszertani foglalkozást is tart a szakember 2-6 éves korig. A program 18 óráig tart, de zenei programmal egészen 21 óráig várják a szervezők az érdeklődőket. Urmila déví dászí több mint 30 éve foglalkozik oktatással és a modern, nyugati alternatív oktatási módszerek mellett különös figyelmet szentel a tradicionális indiai, védikus oktatási és nevelési modellnek, amelyet mindközül a leghatékonyabbnak tart. Előadásában erre is kitér majd. A programra ő és minden szervező szeretettel várja a budapesti és környéken élő családokat – a belépés díjtalan!

A neves amerikai oktató előadását egy másik kiemelt program követi majd június 27-én, az indiai Máyápura városában működő védikus szerzetesi iskola igazgatója, Bhaktividya Purna Szwámi látogat el Magyarországra. Előadássorozata A gyermeknevelés elvei címet viseli.

Gyereknapi Rajzpályázat díjkiosztó PécsRajzpályázat díjkiosztó Pécsett a Tudományos-fantasztikus Gyermeknapon
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által működtetett országos segélyszolgálat, az “Ételt az Életért Program” minden hónapban tartós élelmiszercsomagokkal lepi meg a pécsi iskolák nehéz helyzetben élő tanulóit. Az intézmény pedagógusai által leginkább rászorulónak vélt diákok részesülnek a támogatásban. 2013 óta havi jelleggel, iskoláról iskolára keresik fel a gyermekeket a csapat önkéntesei. A tartós élelmiszercsomagba alapélelmiszerek és egészséges finomságok, joghurt és gyümölcsök kerülnek. A csomag tartalmából a gyermekek szülei, az ügyes édesanyák akár egy héten keresztül is elláthatják a családokat friss meleg étellel.

Az „Ételt az Életért” csapata 2014 februárja óta azonban szeretné a gyermekeket is alkotásra, önkifejezésre inspirálni. Újabb és újabb iskolákat keresnek fel havonta, hogy segítsék a gyermekeket, a tanulásra és az iskolai együttműködésre motiválják őket, ezért egy olyan pályázatot hirdettek, ami már a legkisebbeket is megérinti, és ahol minden lelkes résztvevő egyaránt nyertes. A Góranga – légy boldog! elnevezésű pályázaton minden induló egyszerre nyert, hiszen megpróbálta alkotás által kifejezni az összefogás és odaadás értékét. A pályázat témája volt: „Segítségnyújtás – Te hogyan képzeled?”

A díjkiosztóra szintén 2014. június 1-én a Szilárd Leó parkban (Pécs), az egész napos Tudományos-fantasztikus Gyermeknap keretében kerül megrendezésre. A díjátadón több számmal fellépnek a Krisna-völgyi Srí Prahláda Általános Iskola diákjai is. A rendezvényre minden gyermeket, szülőt és családot szeretettel várnak. A jókedv garantált – ezért jószívvel ajánljuk 0-99 éves korig!

2014 – A gyermekek éve
A gyermek Isten ajándéka, ezzel a mottóval rendezik meg idén a Krisna-hívők a gyermekek évét, amelynek keretében előadásokat, konferenciákat, gyermekprogramokat és fesztiválokat szerveznek a családosok és a legkisebbek számára. A számos szakmai program mellett különösen a gyermekétkeztetés fontosságára, és általánosságban a gyermekek védelmére szeretnék felhívni a figyelmet. Óbudai kiemelt gyermeknapi programjuk keretében több mint ezer fő vett részt a gyermekfoglalkozásokon, és mintegy 800 rászoruló helyi családot láttak el tartós élelmiszerekkel, vitaminokkal, finomságokkal. A gyermeknapi sorozat keretében azonban számos más helyszínen is felkeresték a legkisebbeket, május 25-én pl. Debrecenben tartottak színes kulturális foglalkozásokkal egybekötött gyermeknapi ételosztást a szervezők.

https://krisna.hu/gyermekekeve/