Sivarama Swami Maharaja Isten-tudatos szempontból definiálta a környezetvédelmet. Készült a 2007. december 5-én, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola gólyabálján elhangzott előadás bevezetője alapján.
A környezetvédelem már önvédelemről is szól, mert nem az a kérdés, hogy meg fog-e változni a környezetünk, hanem az, hogy mikor és mennyire. Nekünk, Krisna-tudatú hívőknek nem alapcélunk a környezetvédelem, ám maguk a környezetvédők sem tudják megvédeni a környezetet. A környezetvédelem csak egy újabb megnyilvánulása annak a jelenségnek, amikor az ember jó szándékkal valamit rosszul csinál. Az igazi környezetvédelem alapját ugyanis Isten törvényeinek követése jelentené. A mai környezetvédők ugyanazt az alapvető hibát követik el, mint mindenki más: meg akarják akadályozni a szén-dioxid koncentrációjának emelkedését, az északi-sarki jégsapka olvadását, de fáradozásuk garantáltan kudarcra van ítélve. Mert a fő probléma nem az, hogy életvitelünkkel semmibe vesszük a természetet, hanem az, hogy nem tartjuk tiszteletben Istent. Maga a természet nem fog reagálni a környezetvédelemre, ha a képből kizárjuk Istent. Nem arról van szó, hogy a krisnások nem hisznek a környezetvédelemben, hanem a prioritásokon van a hangsúly. Az első prioritás: Isten törvénye. A környezet védelme ugyanis nem az, amit mi gondolunk erről, hanem az, amit ő akar. Ha az életvitelünk homlokterében az érzékkielégítés áll, akkor hiába védjük meg az Északi-sarkot az olvadástól, továbbra is folytatni fogjuk azokat a tevékenységeket, amelyek a problémát okozták.
Amikor mi környezetvédelemről beszélünk, akkor azzal a kérdésfelvetéssel kezdjük, hogy kié a környezet? A miénk vagy Istené? A mi dolgunk úgy élni, ahogy a Teremtő eltervezte, s akkor természetes módon működőképes lesz a környezetvédelem is. Nincs más megoldás. Minden csak akkor működik igazán, ha kapcsolatban van Istennel, a Legfelsőbb Irányítóval. Ha nem azt a törvényt követjük, ami alapján a természet is működik, akkor nem fogjuk elérni célunkat, csak reagálunk egy körülményre, amit mi látunk. De idővel ki fog derülni, hogy az nem a valóság, csak úgy nézett ki, mintha a valóság lenne. Rengeteg tudományos vélemény született már azzal kapcsolatban, hogy hogyan, miért s mennyire olvadnak a sarki jégsapkák. De mi az eredeti, fundamentális ok, amivel kezdenünk kellene valamit? Az, hogy egy vallástalan, Isten nélküli világot akarunk teremteni, s szép hegyek, tiszta tavak között akarunk egy boldog, kényelmes, de ateista életet élni. Másképp fogalmazva: egy békés és jóságos, de démonikus életet, melynek a célja pusztán az, hogy beteljesítsük vágyaink végtelen sokaságát (ahogy az a Bhagavad-gita 16. fejezetében is olvasható).
A környezetvédelem a szívben kezdődik. Amikor megtisztulunk azoktól a jellembeli torzulásoktól, melyek eredményeképp tele vagyunk kéjvággyal, dühvel és mohósággal, akkor tudjuk megvédeni először is a legközelebbi környezetünket, saját magunkat, majd, miután megtisztulunk, s ennek eredményeképp végre tisztán látunk, a városunkat, országunkat, világunkat is tisztán tudjuk majd tartani. Mert szennyezett szívű emberek nem tudnak tisztán élni, tiszta világban lakni. Amíg a szívünk szennyezett, addig a környezetvédelem csak egy vicc. Nem működik. Csak akkor kezdődhet el, amikor a Caitanya Mahaprabhu által bevezetett Hare Krisna maha-mantra az életünk részévé válik. A környezetvédelem csak akkor fejtheti ki tehát a hatását, ha mi magunk is tiszta szívvel élünk, ha tiszta életmódot folytatunk, ami nem csak az erdőkről és a folyókról szól, hanem arról is, hogy mi milyen emberek vagyunk. Erre lehet építeni, másképp az egész környezetvédelmi építmény össze fog omlani.