Kegyetlen mítosz: a túlnépesedés

Amikor Földünk természeti értékeinek védelméről beszélünk, akarva-akaratlanul is eljutunk a legkényesebb témakörhöz: a túlnépesedés problémájához. A túlnépesedést az ökológiával foglalkozó tudósok afféle tényként kezelik, amely egyedülálló módon sorvasztja világunkat, a legnagyobb probléma a népesség robbanásszerű növekedése – állítják. Csakhogy ez a krízis nem fekete-fehér.

Folyamatos detonáció

Túlnépesedésnek nevezzük azt a – ma már globálissá vált – ökológiai problémát, amely során a születő nemzedékek, vagyis a lélekszám túlzott mértékű terhelést jelent bolygónknak, vagyis, amikor az emberek száma meghaladja Földünk természetes eltartóképességét. A jelenség számszerűsítve azt jelenti, hogy míg az ipari forradalomig a népesség nem növekedett robbanásszerűen, addig az 1800-as évekig már 1 milliárd fő, 1945 után pedig már 2 milliárd ember élt a Földön, annak ellenére, hogy például a II. világháború soha nem látott pusztítást végzett. 1980-ra azután már több mint 5 milliárd ember, az ezredfordulóra 6, napjainkra pedig 7 milliárd fő lett Földünk lélekszáma. A népességrobbanás valóban olyan ütemben és olyan mértékben következett be, hogy kezelhetetlenné vált a kormányok számára, kedvezett viszont például az élelmiszeriparnak és fogyasztási cikkek eladásának. A túlnépesedés problémájához kapcsolják ma a legtöbb országban a gazdasági válságot, az elvándorlást és az éhezést. A jelenség tehát egy tágan körülhatárolt fogalom, amely szinte minden megoldhatatlannak tűnő konfliktusért felelőssé tehető. Csakhogy ferde ez a mítosz…

Az India ősi szent iratait képező Bhágavata Puránában, a Védák természetes magyarázatában egy olyan, Krisztus előtt 3300 évvel ezelőtti társadalomról olvashatunk, amelyről alig maradtak fenn régészeti leletek, és amelyről a történelemtudomány még csak most kezd mélyebben tudomást szerezni. Ha tanulmányozzuk e szentírásokat, pontosan behatárolhatjuk a Védákon nyugvó, azaz védikus kultúra konkrét helyét és idejét. A figyelmes olvasó számára az is hamar feltűnik, hogy az Úr Krisna anyagi világban való megszületésének idején a népesség sokszorosa volt a mainak, a kuruksetrai csatában és a Jadu dinasztia, azaz Krisna nemzetségének körében ugyanis néhány hét alatt milliók haltak meg. Hogyan lehetséges, hogy a korábbi korokban a népesség gond nélkül megélt ezen a bolygón, most azonban folyamatosan népességrobbanásról beszélünk, csak mert forrásaink apadnak? Lehetséges, hogy az apadás nem a lakosság, hanem a fogyasztás mértékétől függ?

A túlnépesedés mítoszát Sríla Prabhupáda, az ISKCON alapító lelki tanítómestere így magyarázza az Önmegvalósítás tudománya című könyvében.

„Valójában minden Isten tulajdona, de az emberek azt állítják, hogy az övék vagy az országuké. Most a túlnépesedés problémájáról beszélnek, de a tény az, hogy Isten eleget adott. Tulajdonképpen van elég föld és élelem, ha azt megfelelően használják.” (6.7.)

Valóban nem elegendő?

A túlnépesedés kérdésköre egyik oldalról egy létező probléma, másik oldalról viszont egy sötét és tág magyarázat arra, hogy a Földön található erőforrásokat nem megfelelően osztjuk el. Nyilván lehetetlen országhatárokkal, kultúrákkal és tradíciókkal szabdalt világunkban 7 milliárd ember étkezését egyik napról a másikra megoldani, különösen a környezeti szempontból kritikus helyeken, így Afrikában, Belső-Ázsiában vagy Szibériában. A megfelelő elosztást azonban lehetséges lenne kialakítani, ha volna ez irányú szándék.

A húsfogyasztás, amely ma már a tudósok által is rendkívül rombolónak nyilvánított tevékenység, különösen nagy métely. Egységnyi mennyiségű hús előállításához közel húszszor annyi víz szükséges, miközben évente 2 milliárd ember a Földön nem jut tiszta ivóvízhez élőhelyén. Az embernek gyakorlatilag azért nem jut elegendő élelmiszer, mert a húsipar az állatok etetésére fordítja a gabonát.

A húsfogyasztás emellett nagyon súlyos erkölcsi-karmikus visszahatásokat is eredményez. A klímaváltozás hatásait elsőként az olyan forró övi országok lakosai fogják elszenvedni, amelyek már amúgy is kritikus pontjai Földünknek – így az elvándorlás problémája inkább a klímaváltozáshoz, mintsem a túlnépesedéshez kapcsolható.

A húsfogyasztás így sem az élelmezés, sem a népesség, sem a klíma szempontjából nem előnyös, és még csak erőszakmentesnek sem nevezhető. S mivel jóval kevesebb embernek elegendő, ne csodálkozzunk azon, hogy évente a Földön 10 millió ember hal éhen, és közel egymilliárd éhezik, legalább is időszakosan az év során. Amikor egy ilyen adat felett vállat vonunk, akkor valójában azt jelentjük ki, hogy nem érdekel bennünket az a tény, hogy embertársaink éhezését mi magunk is meg tudnánk szüntetni. Isten eleget adott, de nem tudjuk, vagy nem akarjuk jól felhasználni.

Ezen túlmenően pedig figyelembe kell vennünk a területi elosztási igényeket, valamint a különböző társadalmi csoportokon belüli megoszlás szempontjait, ezért is fordítanak olyan nagy figyelmet a Krisna-hívők az Ételt az Életért Nemzetközi Szegényélelmezési Misszió tevékenységére. Az ételosztó programok országokon belül is kisebb zónákra tagolódnak. A zónákon belül az önkéntesek az adománygyűjtést, az alapanyagok beszerzését, a főzést és az ételosztást is maguk végzik. A helyi szinten történő kisközösségi akciók szervezése a legjobb módja a rászorulók segítésének.

A Föld terhe

A hús problémája mellett érdekes megemlíteni, hogy a Föld számára jóval nagyobb terhet jelentenek azoknak az iparilag fejlett országoknak az óriási ökológiai lábnyomú lakói, mint az óriási lélekszámú fejlődő országok lakosai, akik a lehető legegyszerűbben és sok esetben szó szerint a természetben élnek. Noha ezen országok kezdetleges ipara valóban súlyosan környezetszennyező, a Föld súlyát képező lakosság a természet számára kisebb terhelést jelent. Ezért számít áttörésnek az ökológiai lábnyom mérőszámának bevezetése, melynek számításakor figyelembe veszik az élelmiszer-előállítás, az építőanyagok, az energiahordozók használatának mértékét, és ez alapján számítják ki az egy főre jutó elfoglalt területet, hektárban kifejezve. Ez az USA esetében kb. 10, Ausztrália és a kőolajtermelő arab országok esetében 8-9, Európa esetében 5-7 hektár/fő. Ehhez képest ideális esetben egy főre ma már nem egészen 1,5-1,7 hektár termőterület jutna. Indiában, ahol a leggyorsabban növekszik a populáció, ezen érték alatt marad a mérőszám.

Ezt megismerve kénytelenek vagyunk szembenézni a ténnyel, hogy bizony nem a lélekszám, hanem a gazdaságilag fejlett Európa, Észak-Amerika, valamint Kelet-Ázsia lakosainak nagyméretű ökológiai lábnyoma jelenti a valódi terhelést a Föld számára. Nem az számít, hány pár láb van bolygónkon, hanem, hogy milyen nagy a láb, amin élünk…

A Föld erőforrásai valójában mindenkinek elegendőek. Hogyha a rendkívül modern, nagyvárosi életet élő emberek jobban odafigyelnének életmódjukra, a környezetterhelést figyelembe véve formálnák az életvitelüket, felmerülő igényeiket, vágyaikat, akkor több erőforrás jutna a hátrányos régiókban élő embereknek is, a klíma kímélése által pedig jobb lehetőségeik lennének az életfeltételek megteremtésére.

Népesség ↑, morál ↓

A kulcs a megfelelő használat lenne, hizen Isten mindenkiről megfelelően gondoskodik, mint Teremtő, az emberek azonban többet vesznek ki a közösből, mint amennyire valóban szükségük van, és ez egyensúly-eltolódáshoz vezet. Ugyan hogyan lehetséges az, hogy míg a népesség folyamatosan növekszik, a kis falvak elnéptelenednek? Hogy míg az élelmiszer szállítmányozása miatt a benzinárak emelkedésekor növekszik az élelmiszerek ára, az üzemanyag csökkenésekor a vételár mégis változatlan marad, vagy tovább emelkedik? Természetesen spekulációk, ügyletek hatására. A gabonaárukat is bevezették a tőzsdére, ami egy rendkívül komoly, mégis kockázatos gazdasági felület. A gabona árát nem pusztán az eső, az Úr kegye (az emberek vallásos cselekedeteinek eredménye) szabja már meg, hanem az emberi leleményesség és kapzsiság.

A városokba áramlás teljesen átalakította az emberek életminőségét és igényeit. A modernnek nevezett kultúra a televízión és interneten át beáramló, érzékeket ingerlő hatásával egyfajta anyagi transzban tartja az embereket. Mindemellett ma, a Kali-júgának nevezett vaskorban az emberek zavarodottak, elvesztik a valódi értékeket életükből. „A jelenlegi népesség többé-kevésbé a szenvedély és a tudatlanság kötőerejének befolyása alatt áll, s ennek jelei kéjes és mohó jellemvonásaikban nyilvánulnak meg.” – írja Sríla Prabhupáda.

Cselekedeteink és választott életmódunk szerint jellemünk folyamatosan alakul, és eltolódhat akár a birtoklás, a hajszolás, és a bekebelezés irányába is. Oktatási rendszerünk komótosan jó fogyasztókká nevel bennünket. Darwin evolúcióelméletétől kezdve, az óvodai felvételiken át, egészen a munkanélküliségig és a fogyasztói társadalom versenyszemléletéig minden, de minden azt üzeni: Vedd meg!, Vegyél nagyobbat!, Szerezd meg, mert amit felhalmozol, az vagy Te!

Mert azt gondoljuk, hogy azzal a testtel vagyunk azonosak, ami 100 évet sem él meg, és mindent megteszünk a kényelméért. Valójában azonban lelkek vagyunk, egy testtel, s az anyagi kincsek és élmények sohasem fognak akkora elége
dettséget okozni nekünk, mint a lelki értékek. Napjainkban lelkileg, intellektuálisan legalább annyira éhezünk, mint amennyire a harmadik világban éheznek az étel után, és szellemi junk-fooddal, anyagi élvezetekkel próbáljuk betömni a saját szánkat.

Az ENSZ 2014-ben, 20 év után tartotta meg második népesedési konferenciáját és újabb egyezményt alkotott meg a 94-es Kairói Egyezmény folytatására. A Greenpeace, az ismert környezetvédelmi szervezet ezt így kommentálta:

„A stratégiának csakis akkor lesz bármilyen haszna, ha újra tudjuk definiálni a ’gazdasági fejlődés’ fogalmát, és ennek mentén jobban odafigyelünk a világ szegényeinek jólétére, csökkentjük a világ gazdagabb felének pazarló fogyasztását, és megtörténik a hipergazdagok kezében felgyülemlett vagyon igazságosabb elosztása.”

A valódi túlnépesedés

Sríla Prabhupáda a 60-as években még arról beszélt, hogy Földünkön nincs túlnépesedés, csak helytelen elosztás és túlfogyasztás. Ugyanakkor 2015-re rá kell döbbennünk, hogy valójában párhuzamosan mindkettő megvalósult. Évente 75 millió emberrel több él a Földön, 2040-re 9, 2100-ra pedig 13 milliárd főt jósolnak a népesedési statisztikák.

A Srímad Bhágavatam ezt a jelenséget a nem kívánt népesség elszaporodásaként írja le. A nem kívánt népességről beszélni legalább akkora tabu, mint megpendíteni a tényt, hogy a túlszaporodást és a helytelen, vallástalan életet a karma törvénye tömeges elhalálozással (háborúk, járványok, természeti katasztrófák) tartja egyensúlyban.

A nem kívánt népesség kifejezés olyan gyermekek millióira utal, akiket nem terveztek, s akiket ennél fogva legfeljebb szükségből nevelnek fel. Akik vagy a tiltott nemi élet gyümölcsei, vagy úgy fogantak, hogy a szülők nem mérlegeltek, képesek lesznek-e etetni és ruházni őket, és átadni nekik az emberi élet célját. Valójában egyetlen gyermek sem érdemli meg, hogy érkezését ne várják szülei. Egyetlen gyermek sem érdemli azt az érzelmi-pszichés hatást, amit a tervezetlenség vált ki a párokból. A legnagyobb felelőtlenség nem az, amit önmagunkkal követünk el, hanem aminek hatására más élőlények szenvednek. A gyermeknek joga van egy ép, teljes családban felnőni.

Ma, a népességszabályozás a világ számos országában ismert fogalom. A népességszabályozás kulturáltabb módja, hogy nemi védekezéshez szükséges eszközöket osztogatnak a lakosságnak, vagy hogy adókedvezményeket kapnak azok a családok, akik vállalják, hogy maguk után csak egy utódot hagynak hátra. Sajnos a népességszabályozásnak van egy ocsmány, a tömegek eltartásának felelősségétől való félelemből fakadó oldala. Ilyen az abortusz támogatása vagy a kényszer-sterilizáció. Indiában, a 70-es években milliókat kényszerítettek az általuk alacsonyabb kasztúnak tartottak közül az életveszélyes beavatkozásra. Mennyivel egyszerűbb lett volna ezeket az embereket visszavezetni saját kultúrájukhoz és az önmegtartóztató vallásos életvitelhez!

Krisna-tudatos szempontból ezek a módszerek elfogadhatatlanok. A nem kívánt népesség azt jelenti, hogy a szülők kéjvágytól vezérelve, élvezetből keresik egymás közelségét és a vallásos előírások betartása nélkül, anélkül, hogy valóban képesek lennének felnevelni a gyermekeket vagy akár házasságon kívül hozzák világra őket. A védikus írások szerint az, aki nem tudja visszavezetni gyermekét Istenhez, az ne legyen férj, apa vagy lelki tanítómester.

Az emberi élet célja, hogy tudakozódunk létezésünk céljáról. Ha az evés-alvás-párzás-védekezés édesnégyesének hódolunk, az még nem nevezhető a szó szoros értelmében emberi életnek. Az emberi test kiváló lehetőséget kínál arra, hogy szolgáljuk vele Istent. De ehhez tisztán kell tartanunk, fizikai és lelki értelemben is. Az erőszakkal megölt állatok húsa és a tiltott nemi élet súlyosan beszennyezi azt. A Srímad Bhágavatam több tucat alkalommal is mély veremhez hasonlítja a családi életet. Azt a családi életet, melyben csak a kéjvágy határozza meg a szerelmet, és a reprodukcióra való vágy a gyermekek világra jövetelét.

Az anyagi világban 3 kötőerő uralkodik, a jóság, a szenvedély és a tudatlanság. Törekednünk kell – egészséges, tiszta ételek fogyasztásával és lelki, vallásos cselekedetek végzésével -, hogy az első hatása alá kerüljünk. Számos szennyeződés, kedvezőtlen tulajdonság hatása alatt is állunk, melyeket le kell küzdenünk ahhoz, hogy konstruktív, építő életet élhessünk. Ilyenek a kéjvágy, a düh, a mohóság, az irigység, a büszkeség, valamint az illúzió.

A védikus bölcsesség a népesség szabályozására az érzékszabályozást javasolja, vagyis azt, hogy tartózkodjunk az élvezetért történő nemi élettől, s azt csak gyermeknemzés céljából végezzük. Mindez a nyelv és a gyomor szabályozásán keresztül lehetséges. Istentudatos, megválogatott gondolatok, helyes, igazmondó szavak, erőszakmentes cselekedetek, jámbor tevékenységek, tiszta, Istennek felajánlott ételek – ezek az összetevők garantálják, hogy az anyagi világban természetes vágyak fölött képesek legyünk uralkodni. Azok a gyermekek, akiket ilyen módon fogadtak szüleik, vagy akiket érkezésüktől kezdve tudatosan, lelki értékek szerint nevelnek, nemcsak boldogabbak lesznek, hanem a Földnek sem jelentenek akkora terhet fogyasztásukkal, s később ők maguk is odaadó, felelősségteljes felnőttekké válnak majd, a gyermekvállalás szempontjából is. Ez az egyetlen út, amelyen át megállíthatjuk a túlnépesedés jelenségét.

Fodor Kata

Fotók:
www.rense.com
www.oobject.com
www.doublenothing.com
smitsmitty.livejournal.com
Külön ajánljuk Pablo Iván díjnyertes környezetvédelmi fotóit!
amerika.org
hortobagyte.hu
swiatoslaw.photoshelter.com
globalgiving.org
emaze.com