Az emberiség a környezeti, gazdasági, társadalmi, de leginkább a spirituális válság felé sodródik. A gazdasági válság nehézségeit már volt alkalmunk megízlelni az utolsó 7 évben, a környezeti válság egyre inkább kibontakozóban van, míg a társadalmi és erkölcsi válság az előzőekhez kapcsolódóan fog egyre jobban elmélyülni. Ehhez nem kell különösebb jóstehetség, vagy huhogó katasztrófavárás, tudományos számítások és szentírások egyaránt részletes tényekkel és prognózisokkal szolgálnak. Komplexitása mellett a környezeti válság egyik legnagyobb kérdése a világ küszöbön álló energiaéhsége, mely természetesen élelmiszer éhséget is von maga után.
Az ipari társadalom fosszilis energiahordozókra épített fejlődése alig 100 év alatt óriási népességnövekedést eredményezett. Balga, de érthető módon az élelmiszertermelés is ugyanezeknek az energiahordozóknak a használatára állt át. Az energiaforrások apadásával a népességnövekedés nem lassul. Továbbra is naponta kb. 200 000 fővel növekszik (www.worldometers.info/hu) az emberiség. A leginkább igényelt kőolaj kitermelése már elérte a csúcsát, és lassú lejtmenetbe fordult, miközben az igény nemhogy csökkent volna, de tovább növekszik, ezzel vészesen nyitva az „energiaollót“. A szakértői vélemények a 2015-2025 közötti időszakra nagyon jelentős, és egyre fokozódó energiahiányt jeleznek, amely révén krízisek sorozata sújtja majd az emberiséget (ld. „Olduvai elmélet“).
Azok, akik ragaszkodásuk révén el sem tudják képzelni, hogy létezhet-e élet az elektromosság és a motorizált közlekedés nélkül, a tudományos megoldásokban bíznak: „Mindig volt valahogy, majd csak megoldjuk ezt is. Különben is, a megújuló energiaforrások használata gyorsuló ütemben terjed“.
Igen, de még így is a teljes energiaigény parányi töredékét fedezik csupán. A számítások szerint 220 000 négyzetkilométernyi napcellát és párhuzamosan szélgenerátor parkokat, földhő hasznosítókat kellene üzembe helyezni ahhoz, hogy kiváltsuk az olaj-gáz-szén-atom reaktorokat, ami lehetetlen. Főként mert ezek gyártása is függ a kőolajtól, és nem áll rendelkezésre elég idő, másrészt olyan ellenérdekeltség és mohóság fertőzi az irányító és végrehajtó hatalmakat, amely végképp kizárja a win-win megoldásokat.
Mi hát akkor a teendő? Egyáltalán van teendő az egyén részéről? Az egyén részéről mindig van, mivel a sorsát ő maga alakítja. Az élőlény saját döntése, hogy részt vesz ebben a világméretű mohósági versenyben, és még tökéletesebb anyagi élvezetekre törekszik, vagy megelégszik egy jóval szerényebb életvitellel, és inkább a lelki fenntarthatósággal kezd többet törődni.
Igen, érdemes energiatakarékos megoldásokat keresni a háztartásban, megújuló energiaforrásokat használni, utólagos hőszigeteléseket alkalmazni, csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat. Netán olyan radikálisan, mint ahogy a Krisna-völgyben élők teszik, kilépni a modern mókuskerékből, és egy merőben más fenntartásra alapozva vidékre költözni.
Az emberiségnek ahhoz nem lesz energiája, hogy elpusztítsa a világot. A szentírások szerint erre nincs felhatalmazva, ez a Teremtő privilégiuma. Azt viszont meg tudja tenni, hogy szenvedéseket okoz magának az anyagi körülmények féktelen kihasználásával és az életkörülmények ellehetetlenítésével. Az egyén felelőssége saját sorsa szempontjából releváns. Amikor a gyerek hazajön az iskolából egy rossz bizonyítvánnyal, általában hiába magyarázza a szülőnek a mások által teremtett rossz feltételeket. Amit nekünk magunknak kell megtenni a testünkkel, a környezettel, a társadalommal és legfőképpen Istennel kapcsolatban, azt senki más nem fogja megtenni helyettünk, mint ahogy az eredményt is mi fogjuk megkapni.
Az Úr a védikus szentírások szerint rendszeresen teremti vagy visszavonja az anyagi univerzumokat. Ez magasztos tett, de Számára nem igényel különösebb erőfesztítést. A valódi csoda az, amikor egy élőlény felismeri, hogy az anyagi világ a szenvedés helye, és elkezd tudakozódni az Abszolút Igazságról. Amikor eljön ez a pillanat, még az anyagi világ is könnyebben elviselhetővé válik.
Pártha dász