Víz a lakásban és a kertben

Admin Életmód, Hírek

A Védikus tudományok (Ayurvéda, Vaszati) öt alapvető durvafizikai elemet különböztetnek meg, melyekből testünk és a minket körülvevő élő vagy élettelen tárgyak felépülnek. Ez az öt elem pedig a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az Ayurvéda, azaz a védikus orvostudomány szerint, ha az öt elem egyensúlya valamilyen zavart szenved a szervezetünkben, akkor testileg vagy lelkileg megbetegszünk. Ugyanígy, ha a lakásunkban vagy a kertünkben felborul az öt elem egyensúlya, illetve az egyes elemeket olyan területre “kényszerítjük”, ahol azok nem érzik jól magukat, az kedvezőtlenül befolyásolhatja a lakók életét. Ha azonban odafigyelünk rájuk, mindennapjaink kiegyensúlyozottabbak lesznek, egészségesek leszünk, rendben lesznek az emberi kapcsolataink… (Az öt elemről már többször is volt szó. Ide kattintva találsz róluk egy videós összefoglalót. >>)

Ejtsünk most néhány szót a vízről!

A víz az egyik legfontosabb éltető elem. Eső, és tiszta ivóvíz nélkül nincs élet. A víz az örökös mozgást, változatosságot képviseli, ugyanakkor – az éterrel együtt – a legfontosabb információhordozó is. Japán tudósok – Massaru Emoto vezetésével – olyan kísérleteket végeztek, ahol mikroszkopikus fotókat készítettek egy adott vízfelület kristályszerkezetéről fagyasztott állapotban. Amikor közvetlenül a vízfelszín mellett valamilyen kellemes jelentésű szó hangzott el – mint például “szeretet, tisztaság, angyal”, vagy valamilyen kellemes muzsika szólt -, a víz molekulái szabályos szerkezetbe rendeződtek. Ha azonban kellemetlen szavak hangzottak el – mint például “piszkos, ördög” -, akkor a vízrészecskék szerkezete zavaros, sőt kifejezetten csúnya volt. E kísérlet is bizonyítja a víz információhordozó képességét.

 Vaszati energetikai törvényei szerint – melyeket a mai modern természettudományok is alátámasztanak – a telkünkre észak és kelet felől érkeznek a kedvező, éltető energiák, melyek északkeleten egyesülnek és délnyugat felé áramlanak tovább. Ez alapján, a telkünk északkeleti féltekéjét pozitív energiapotenciálú területnek tekinthetjük, míg a délnyugatit negatív energiapotenciálú területnek. Az egyes területek energiáit azonban befolyásolhatjuk: a nagy terek, a lejtések, valamint a tiszta víz erősíti az energiákat, míg a nehéz, nagy tömegű tárgyak, szűk terek vagy egy emelkedő felszíni forma gyengíti az energiákat. E gondolatot követve egyértelművé válik, hogy a tiszta víz jelenléte északon, északkeleten és keleten a legkedvezőbb, mert ezeken a területeken a pozitív energiákat erősíti, míg a jelenléte délnyugaton az ottani negatív energiákat erősíti, ami egyáltalán nem kívánatos.

Láthatjuk, hogy a két információhordozó a víz és az éter együtt vannak jelen északkeleten, ezért (is) nagyon fontos, hogy odafigyeljünk lakásunk és a telkünk északkeleti részére, hiszen annak tulajdonságait a víz és az éter eltárolják és kivetítik egész otthonunkra! Legjobb, ha ott valamilyen kedvező, intellektuális vagy meditációs tevékenységet folytatunk. Semmiképpen ne legyen ott raktár, lomtár, szennyvíz, vécé. Ellenben a tiszta víz jelenléte nagyon kedvező! Legyen a telkünk északi, északkeleti részén a kerti tó, szökőkút, medence vagy akár a kerti csap. A lakásunk vagy az egyes helyiségek északi, északkeleti részén elhelyezett tiszta víz erősíteni fogja a pozitív, éltető energiákat. Különösen fontos ez akkor, ha a lakásunknak ez a része esetleg ablaktalan vagy nem a megfelelően használjuk. A szoba északi, északkeleti részére állított akvárium, csobogó, vagy akár egy kancsó víz nagyon sokat segít a helyiség energiáinak frissítésében. Természetesen a konyhai mosogatónak, vagy a fürdőszobai kézmosónak is ezeken az égtájakon van a legjobb helye.

Nagyon fontos és kényes kérdés a fürdőszoba és a vécé helyének megválasztása. Bár itt is jelen van a víz, ezeket semmiképpen se tegyük a lakás északkeleti részére! Különösen az északkeleti vécé okozhat sok galibát…

Nézd meg Krisnalaya mataji cikkét az eligazodást segítő ábrákkal a Vaszati.hu oldalon >>