Az otthonunk is lehet szent hely

Admin Filozófia, Hírek

Vannak különleges szent helyek a Földön, de tudjuk-e, hogy mitől lesz valamely hely fontosabb, mint a másik és egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy szentnek nevezzenek egy helyet? Rába Géza, a 24.hu Isten tudja rovatának szerkesztője megkérdezte különböző vallások képviselőit a témában.

 

A Kṛṣṇa-tudat, a vaisnavizmus szent helyeinek legnagyobb része Indiában található. Szent helyeket látogatni vagy szent helyen élni egyike az öt legfontosabb vallásos folyamatnak.

 

A szent helyek (vagyis dhámok) általában úgy jönnek létre, hogy ott Kṛṣṇa valamely formája, vagy egy követe megjelenik és csodálatos tetteket hajt végre, vagy fontos tanításokat ad át. A legfontosabbak ezek közül Mathurā-Vṛndāvana falvak, Kṛṣṇa itt töltötte gyermekkorát, Māyāpur, Caitanya Mahāprabhunak a születési helye, illetve Jagannāth Puri. A helyek ugyanakkor szentté válnak azáltal is, hogy a papok (brāhmanák) különféle ceremóniák keretében megtisztítják azt és rítusokat mutatnak be, elkezdik ott Isten imádatát. Ilyen helyek a templomok.

 

Krisna-völgy az egyik legnagyobb Kṛṣṇa-hívő ökofalu Európa szívében, amely az indiai Vṛndāvana képmására épült. Azáltal, hogy Kṛṣṇa és társai imádatát végezzük itt a szentírásokban előírt rítusok szerint, a hely automatikusan szentté válik. A kis pavilonok, amelyeket számos helyen láthatunk a völgyben, Kṛṣṇa életének különféle stációit és kedvteléseinek helyszínét jelölik, ahol a legjobban tudunk meditálni rajta.

 

De otthonunk is lehet szent hely, ha abban a vallásos elveknek megfelelően, kiemelkedően tisztán és mégis egyszerűen, lemondott módon élünk, beállítunk egy kisebb-nagyobb házi oltárt, ahol többek között az ételeinket tudjuk felajánlani Istennek. A Kṛṣṇa-hívők szeretnek úgy tekinteni az otthonukra, hogy az valójában Isten tulajdona, és csak vendégek benne.

 

A Śrīmad Bhāgavatamban (1.13.10) van egy gyönyörű idézet, amely kifejezi, hogy a szent hely a vallás hiteles gyakorlásától és így az Istennel való összekapcsolódástól válik igazán szentté: „Uram! Az olyan bhakták, mint amilyen te vagy, maguk a megszemélyesült szent helyek. Mivel a szívedben hordod az Istenség Személyiségét, minden helyet zarándokhellyé változtatsz.”

 

Más vallási képviselők válaszai itt.