Avagy, lehet-e például művaginával egyházi jelenteket imitálni?
Nem nevezném művészetnek azt az alkotói szabadságnak vélt, verbálisan agresszív véleménynyilvánítást, amikor valaki ízléstelen alkotásokat tesz közzé, vagy az alkotói szabadsága átcsúszik istenkáromlásba. Ugyanakkor a szólásszabadság nagyon fontos érték világunkban, melyet nem célszerű korlátozni, hiszen mindenkinek megvan a joga a maga gondolataihoz.
Itt a gondolat minőségével lehet probléma,
aszerint, hogy mi azaz input, aminek a hatása alatt állunk. Bennem felvetődik a kérdés: miért születnek valakiben ilyen gondolatok?
A kérdésben célszerű lenne megtalálni egy helyes egyensúlyi pontot. Ehhez az erőszakmentesség elvét hívom segítségül. Az erőszakmentesség azt jelenti, hogy nem okozunk aggodalmat senkinek. Hogyha kijelentésünk bántó, ártalmas következményekkel jár, vagy ízléstelen, vagy ha Istent, a Teremtőt – Akitől lényegében az életünket ajándékba kaptuk – ízléstelen kontextusba helyezi, az már nem erőszakmentes, ezért nem megengedhető. Az már nem puszta véleménynyilvánítás, hanem tiszteletlenség.
Mindez a sértés kategóriába tartozik a vaisnavizmusban, ami önmagában negatív karmát, rossz visszahatást von maga után.
Például olyat, hogy az illetőről előbb vagy utóbb valaki szintén jogtalanul állít majd valamit, a személyét negatív kontextusba helyezi.
A büntetésnek viszont csak akkor van értelme, ha az szemfelnyitó, előre mutató, nem megtorló, tehát, mondjuk, ha az illetőt bocsánatkérésre kötelezik. Ugyanakkor attól a „művésztől”, aki annyira híján van a szavaknak és a művészi önkifejezésnek, hogy csak az istenkáromláson keresztül tudja kifejezni magát, miközben rendelkezésére állna az egész kreatív teremtett világ, én egy időre megvonnám alkotásainak publikációját, kiállításrendezési jogát.
A művészet a hinduizmusban szakrális művészet, legtöbbször Isten szépségét kifejező tevékenység, ami a mondanivalóból (sziddhánta) és a kifejezésmódból (rasza) épül fel.
Ha a művészet valódi céljától ennyire szervesen eltérőt alkot valaki, akkor valószínűleg semmi másról nincs szó, mint hogy saját egóját, saját elmeműködését próbálja megjeleníteni.
Ilyen az, amikor az önfelfedezés az önkifejezésen át sajnálatosan átcsúszik önimádó magamutogatásba.
Fodor Kata – vaisnava (Krisna-hívő) teológus
Más vallási képviselők válaszai: » link