December 21.: Karácsonyi ételosztás Egerben

Admin Ételosztás, Hírek

Krisna-hívők Ételt az Életért Közhasznú Alapítványkiemelt karácsonyi ételosztást tart Egerben, december 21-én délben. 400 adag egytálételt és tartós élelmiszert osztanak ki a rászorulóknak. Az akcióban több olyan önkéntes is közreműködik, aki egri egyetemistaként korábban maga is igénybe vette az Alapítvány diákétkeztetési programját, ám most ő segít a bajbajutottakon.

Az alapítvány fő feladatának tekinti, hogy segítse a rászorulók, a szociálisan hátrányos helyzetűek illetve a beteg gyermekek étkeztetését. Egri Irodájukat 1999-ben alapították azzal a céllal, hogy az alapítvány célkitűzéseit széleskörű civil összefogással megvalósítsák.

Az emberi szükségletek alapja az étkezés, a test fenntartása, mivel csupán ennek biztosításával képes az egyén fejlődni, gondolkodni és megoldani egyéb problémáit. Az Egerben működő Ételt az Életért Programiroda munkatársai évek óta naponta félezer adag meleg ebédet osztanak ki a helyi rászorulóknak – ami éves szinten több mint 100 ezer tál meleg ételt jelent. Úgy vélik, a társadalom felemelkedése érdekében első lépésben az éhező rétegen kell segíteni. Kötelességüknek érzik az elesett helyzetben lévő embertársaink megsegítését politikai, etnikai vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. tminimum alatt élő nagycsaládosok, egyedülállók, idős nyugdíjasok, fiatal párok veszik igénybe leginkább a szolgáltatásukat.

2016-ban indult útjára a diákétkeztetési programjuk, melynek keretében az Eszterházy Károly Egyetem nehezebb sorsú hallgatói számára biztosítanak ingyenes ebédet. A hallgatók tanulmányi és fenntartási költségei sok családnak rendkívül megterhelőeka cél azonban az, hogy a diákok a szakma vagy a diploma megszerzéséig az oktatásban maradjanak és összpontosítsanak tanulmányaikra – vélik a Krisna-hívők. A felsőoktatásban résztvevő diákok terheinek enyhítésére létrejött szociális program folyamatos, de a legnagyobb igény a szorgalmi időszakban mutatkozik. A visszajelzések alapján a résztvevő napi 100 diák számára nagy segítséget jelent az ebédtámogatás. A változatos és egészséges egytálétel mellé kenyér és esetenként édesség is jár, melyet érvényes diákigazolványával bármely hallgató igényelhet.

A szervezet az adventi időszakban a főváros mellett 14 vidéki helyszínen, köztük Egerben is szervez ünnepi ételosztást. A december 21-én tartott karácsonyi akciójukon 400 nélkülöző egri lakos fog ellátásban részesülni, melynek során meleg egytálétel, friss kenyér, tartós élelmiszercsomag (tartalma: rizs, olaj, liszt, cukor) tejtermékek, édességek, péksütemény találnak majd gazdára. A kiosztásban az egri Eszterházy Károly Egyetem azon hallgatói is segíteni fognak, akik eddig maguk is az alapítvány támogatását élvezték. Céljuk, hogy viszonozzák a szervezet gondoskodását, illetve hogy megtapasztalják az adás örömét azok után, hogy maguk is átélték, milyen érzés nélkülözésben élni.

A karácsonyi ételosztás helyszíne: a Tűzoltó tér belső udvara (Eger, Tűzoltó tér 5.), gyalogos megközelítés: a patakparti kerékpár- és gyalogos útról
Időpontja: 2019. december 21. (szombat), déli 12 óra
 
Kapcsolattartó: Nyolcas Olivér főszervező Ételt az Életért Alapítvány Egri Irodája, tel: +36 30/779-4449