Augusztusban két fontos ünnep is közeleg. Az első az Úr Balarāma, Kṛṣṇa testvérének a születésnapja, míg a második a Janmastami ünnepe, azaz Kṛṣṇa megjelenési napja ebben az anyagi világban.
Istennek is van családja
Amikor Isten alászáll a Földre, sohasem egyedül jön ebbe a világba, hanem társakkal, barátokkal, segítőkkel. A több mint 5300 éve bemutatott kedvteléseiben Balarāma -, aki lelki-filozófiai szempontból egyébként nem különbözik Magától Kṛṣṇától – az Úr testvéreként jelenik meg, és egyben a játszópajtása, legjobb barátja is a Legfelsőbbnek. Még Maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége is, aki önmagában tökéletes és teljes, családban, barátokkal, kísérőkkel érkezik. Mégis miért van szüksége Istennek arra, hogy tartozzon valahová, és hogy szeretető közösségben éljen?
A válasz egyszerű: miattunk. Noha Isten valójában önmagában elégedett -, és még akkor is képes érzékelni az élőlények jelenlétét, és tudatos mindenről és mindenkiről, amikor mi az anyagi világban élve elfeledkezünk saját lelki mivoltunkról -, hogy szeretett hívei kedvébe járjon, egy egyszerű tehénpásztor képében jelenik meg. Vidám, szeretetteljes életet él, családja és barátai körében. Annak érdekében, hogy példát mutasson számunkra az életével, hogy megmutassa, mi az az egyszerű, békés és boldog élet, amelyre igazából vágyunk, hogy egy elérhető ideát állítson elénk és helyreigazítsa a Földön gyakorolt vallásos elveket, megszületik a Föld nevű bolygón, az indiai Vṛndāvanāban. A Földön, ahol folyton születés, öregedés, betegségek, némi kis öröm vagy boldogság, de aztán sok szenvedés és halál tapasztalható. A Földön, ahol azonban mi eszeveszetten kutatjuk az örök boldogságot és örömöket, és értetlenül állunk kudarcaink előtt.
A boldogságnak van receptje!
Annyiféle módon kísérleteztünk már a saját életünkkel, hogy mégis milyen hivatástól, örömforrástól, milyen tevékenységektől lennénk boldogok. De a recept több ezer éve adott, és nagyon egyszerű. Semmi újat nem kell kitalálni. A természetközeli, egyszerű élet, a szeretteink körében eltöltött idő, akár a lemondott élet, ahol mindig Kṛṣṇa van a középpontban, ez lesz az, ami igazán boldoggá fog tenni bennünket. Azonban ezt nagyon nehéz meghallani, mert az örökös fogyasztásra kódolt, kényelmes életünkben ezt még sohasem említették nekünk, vagy ha igen, akkor sem voltunk rákényszerülve, hogy feladjuk berögzött kis szokásainkat.
Életleckék a koronavírustól
A tavaszi koronavírus járvány és az abból fakadó elszigetelődés hatalmas szellemi leckét adott fel az emberiségnek. Sokan azonnal érezték a távolságtartás hatását, mások hónapokig jól tűrték, értették az okokat, de végül így vagy úgy besokalltak attól, hogy nem találkozhattak szeretteikkel. A közösségi médiában állandó téma volt, hogy az érzelmi távolságtartás és az elmagányosodás legalább akkora problémát jelent az emberiségre nézve, mint maga a járvány. Mentálisan ugyanis rendkívül megterhelő. De vajon miért nem tűnt fel nekünk ugyanez a járvány előtt, a telefonjaink nyomkodása közepette?
A koronavírus járvány kényszer-lassítást hajtott végre rajtunk. Azok, akik egy fedél alatt éltek, családban, pici közösségben, most több időt tölthettek együtt. Az őrült rohanás valahogy megállt, vagy legalább is lelassult. Sokan észrevették, hogy még sosem töltöttek együtt ennyi minőségi időt a családjukkal. Egyesek arra is rádöbbentek, hogy korábban, amikor a családtagok a közelben voltak inkább a telefonjukat nyomkodták, vagyis olyan barátokkal, ismerősökkel próbáltak közösséget alkotni, akik nem a szoros kapcsolataik, de közben elhanyagolták a fizikailag közeli személyeket. A távoliak miatt elfeledték a közelieket. Mi lehet ennek az oka?
A lelkek nagy családja
Ma, a nézeteltérések korában, ahogy a védikus irodalom nevezi, a Kali-yugában hajlamosak vagyunk kutya-macska marakodással, elszigetelődéssel és önzőséggel átitatott kapcsolatokat kiépíteni. Pedig a védikus bölcsesség szerint a lelkek öröktől fogva léteznek, és mint teljes jogú parányi élőlények, a lelki világban örök szeretetteljes boldogságban élvezik egymás társaságát, a középpontban a mindenkit vonzó Kṛṣṇával. A kapcsolatok alapja a szolgálat, vagyis nem maguknak kivenni, hanem a Legfelsőbbnek adni szeretnének. Ebben a közegben nemcsak a családtagjainkkal, barátainkkal érezhetjük ezt a teljességet, hanem minden élőlénnyel békét és összefonódást élhetünk meg.
Mert az embernek, a testben rejtőző léleknek az a természetes, hogy nemcsak néhány emberrel, hanem akár az egész emberiséggel szeretetteljes közösségben él. Mivel azonban nem vagyunk képesek mindenkinek figyelmet adni, legalább a közelünkben élőkkel kellene emberségesebben, szeretetteljesen bánnunk. Az emberek mellett pedig az állatok védelme és gondozása is legalább ilyen fontos lenne. Ezt az ideát teszi valósággá minden évben az Úr Balarāma és az Úr Kṛṣṇa megjelenése. Ez az ösvényt követve érhetjük el a sikert.
Mindenkinek szüksége van egy támogató erőre
Amikor tehát Isten eljön ebbe az anyagi világba, nem egyedül érkezik. Megelőzi Őt a Testvére, az Úr Balarāma, aki ekével a kezében a földművelést és az aratást képviseli, ahogy Kṛṣṇa a fuvolájával a tehenek tartását szimbolizálja. Az Úr Balarāma megjelenését idén augusztusban ünnepeljük, Śravana hónap teliholdas estéjén, és ahogy a neve is mutatja, Őhozzá leginkább lelki erőért imádkozunk. Valójában minden ember életében szükség van legalább 1-2 ilyen lelki támogató erőre, társra. Valamint a belső fókuszra és kitartásra, amellyel átvészelhetjük az élet nehéz periódusait. Az Úr Balarāma képes nekünk megadni azt a lelki energiát és szilárdságot, amely a lelki életünk gyakorlásához szükséges, és amellyel átkelhetünk a különféle anyagi szenvedések óceánján.
Talán az sem véletlen, hogy az Úr Balarāma megjelenési napján tartják Indiában a Raksha Bandhan ceremóniát, vagy egyszerűbben a rakhi fesztivált. Ilyenkor a fiú- és lánytestvérek, illetve barátok karkötőt kötnek egymás kezére, édességet ajándékoznak egymásnak, és igyekeznek ezt napot együtt, szeretetben, beszélgetéssel, közös játékokkal tölteni. Ez az, amire nekünk, embereknek igazán szükségünk lenne az elszigetelődés hónapjai után. Ez az, amit igazából életnek nevezhetünk.
Augusztus 12-én pedig már Janmāṣṭamīt, az Úr Kṛṣṇa megjelenését ünneplik szerte a világon a hívők.