Az indiai nők bájának mély ereje nemcsak a külső megjelenésükben rejlik, mint inkább erényességükben és tisztaságukban, ennélfogva szépségüket, ékességeik finomságát semmi sem múlhatja felül! Cikkünkben szó lesz többek között sminktrükkökről, az ékszerek, a motívumok jelentőségéről és az ősi indiai hagyományos (védikus) kultúra hölgyeinek viselkedéséről is. Fény derül majd arra is, miért fontos a fej letakarása, miért hordunk piros pöttyöt a homlokunkon, és hányféle módon hordhatjuk a szárit. Tartsatok velünk ebben a kulturális kalandozásban!
A piros körömlakk
Hadd áruljam el nektek, hogy a köröm pirosítása nem egy újkeletű pláza divat. A piros a legnőiesebb szín, ezért az esküvő, az ünneplés, és a szerelem színe is a védikus (ősi indiai) kultúrában. A piros szín tüzes és élénk, míg a fehér inkább a megtisztulás és lemondás színe, így érthető, hogy Indiában miért az idős hölgyek járnak hófehér száriban, nem pedig a menyasszonyok.
A köröm lakkozása természetesen nem csak az esküvő alkalmára korlátozódik. Többezer éves írásokban is olvashatunk arról, hogy Kṛṣṇa dvārakái királynői és a Vṛndāvana-i gopīk (tehenészlányok) is pirosra lakkozták a körmüket. Vajon mivel? A lakkot biztosan nem egy drogériában vették. Nem bizony! A legjobb lakkok ugyanis a természetes lakkok, mint a mastix és a damár. Ezek természetes gyantákból készülnek, s a mai napig az olajfestészet nemes alapanyagai. A mastix például a pisztáciabokor nedvéből készül, de a tűlevelű és csonthéjas fák szinte mindegyikének a gyantája alkalmas arra, hogy valamilyen lakkot készítsünk belőle. Terpentinben vagy alkoholban lehetne feloldani. A pigment pedig lehet kunkum, amit a kurkuma kilúgozásával nyerünk, vagy más földfesték, ércből nyert oxidok (cinóber, kadmium, vörösföld), esetleg a buzér, vagy kraplakk, ami pedig egy növény gyökeréből készül.
Maga a “lakk” szó is sokak szerint a szanszkrit “lakh” szóból ered, ami 192-őt jelent, a köznyelvben pedig csak annyit, hogy “sok”. (A 192-es számnak a lelki gyakorlatokban van jelentősége. A komoly lelki gyakorlók a számlálójukon, amely egy 108 golyóból álló füzér, 64-szer mennek körbe, minden egyes golyónál elmondva a Harē Kṛṣṇa mantrát. Mi, Krisna-tudatú hívők, Srīla Prabhupāda irányelvei alapján ennek a negyedét, naponta 16 kört mantrázunk. Aki pedig nagyon el akar mélyülni, 3×64, azaz 192 kör Harē Kṛṣṇa mantrát mond el, erre mondják, hogy sok. Kiemelt napokon érdemes többet mantrázni.) Amikor bizonyos kis levéltetvek nyalogatják a fák nedveit és a saját maguk által termelt váladékot is hozzáteszik, az így kialakult keverék nagyon értékes anyaggá válik, amit ha feloldanak pl. alkoholban, akkor már kész is a lakk. A “sok” szó ebben a kontextusban a kis tetvek sokaságára utal. Más vélemények szerint a “rakh” szóból ered a lakk szavunk, ami pedig festékmázat jelent.
Oldószerekre sincs feltétlenül szükség. Vízzel keverve a kunkummal a test minden részét lehet díszíteni, a hagyomány szerint leginkább az ujjvégeket és a lábat. A bindi és a sindur (szindúr) is kunkumból készül. A bindi egy kis pont, ami a házas nők homlokán látható, a választékot ékesítő piros vonal, a sindur szintén a feleségek ismertetőjele. Ezekről bővebben a cikk második, következő részében szólok majd.
A hosszú haj ereje
Minden ősi tradícióban megfigyelhető, hogy a nők hosszú, befont, vagy kontyba fogott hajat viselnek és többnyire kendővel is lefedik. Ez egy ódivatú, rég elfeledett szokás, vagy van esetleg valami racionális oka annak, hogy nagyanyáink nem jártak kibontott hajjal? Eddigi tanulmányaim alapján azt tudom mondani, hogy nagyon is komoly tudomány húzódik a haj misztikája mögött. A haj ugyanis egy akkumulátor. Abban gyűlik össze minden erő, amit a lemondások, az önfegyelmezés és a jógagyakorlatok során szerezhetünk meg. A jógik hatalmas csomóban feltornyozott rasztája nem csupán egy látványosság. Jógikus erejüket hordják ily módon a fejük tetején. A nők pedig erényességük kincsét, ami minden erejük forrása, fátyol alá is rejtik, hogy ne pazarolják, vagy ne veszítsék el. Az indiai nők tradicionálisan nem is vágták le soha a hajukat, mert a hajuk hosszával a férjük életének a hosszát is védték. Viszont amikor megözvegyülnek, levágatják csodás hajkoronájukat, hiszen nincs többé szerepe. Amíg feleség és családanya egy nő, addig szent kötelessége, hogy a férje számára kellőképpen vonzó legyen, de időskorban már más feladatok kerülnek előtérbe. A hármas fonás a család egységét szimbolizálja, és ha éppen nincs a fejen a szári (például egy menyasszony vagy egy táncos esetében), akkor a nők haja gazdagon fel van díszítve, ezáltal tulajdonképpen el is van takarva. A natúran, szabadon szálló kibontott haj, vagy a “tépett rövid” tehát inkább modern jelenség, amely az ősi tradíció szemszögéből nézve nem az erényességre enged következtetni.
A gyönyörű tekintet időtlen hagyománya
Vajon mivel festették hajdanán az indiai nők a szemüket? Pontosan azzal, amivel ma is! Kajallal (kadzsallal), egy természetes, akár otthon is elkészíthető szépítő kozmetikummal. A kajal gyógynövényekből készül, amelyeket előbb beáztatnak, majd égetéssel kormot nyernek belőlük. Ezt zsiradékkal – többnyire ghīvel, vagyis tisztított vajjal, esetleg mustár- vagy kókuszolajjal – keverik össze, és a kencét így már szemhéjtusként lehet alkalmazni. A legegyszerűbb formája a kis tégelyben kapható kiszerelés, amihez egy üveg rudacskát adnak. Ezzel nem lehet olyan kifinomultan dolgozni, mint a rúzsszerű tömbbel. Persze, az ecsetet mindig segítségül lehet hívni, így aztán egészen finom árnyalatokat is létrehozhatunk. (Ha szeretnél magad is kajalt készíteni, a www.natureanddevotion.com oldalon találsz útmutatót.)
Sok modern kozmetikai cég termékei között is megtaláljuk a kajal szemceruzát, amely tökéletesen színez és egészséges is. Az indiai hölgyek nemcsak az igéző tekintet fokozására, hanem szemük napfénytől való védelme érdekében is használták a kajalt. A benne található gyógynövények és a kámfor kifejezetten hűsítő, kellemes és ápoló hatást fejt ki az érzékeny szemkörnyéken. Az indiai sminkek mindig szemhangsúlyosak, hiszen a száj festése túl kihívó lenne egy vallásos nő számára.
Fotó: Kocsány Kornél
Persze, a fő kérdés még mindig az, hogy kire, és hogyan vetjük a tekintetünket? Hiszitek, vagy nem, de a társadalom erkölcsi tisztasága leginkább a nők tekintetén áll vagy bukik. A nők képesek teljesen megzavarni valakit, illetve bárkit a puszta tekintetükkel, de ugyanezzel az erővel megálljt is tudnak parancsolni. A feleségek a védikus kultúrában ezért csak a férjükkel létesítettek igazi, mély szemkontaktust, még amellett is, hogy a szemük esetleg ki volt festve. Szépségük célja nem az volt, hogy “a lábuk előtt heverjen az egész világ”, hanem csak a férjük vonzalmának fenntartását tekintették szent kötelességüknek. Persze egy nő alaptermészetéhez eleve hozzátartozik, hogy szeret szép lenni, és ha ezt megfelelő időben, megfelelő módon megélheti, akkor békés lesz az elméje. A békés tudat pedig elengedhetetlen a lelki élethez és a meditációhoz. A szép megjelenés, a tradicionális ékszerek viselése és a szemfestés hagyományosan is az ápoltsághoz tartozott. Senki nem tartja túlzásnak még ma sem az indiai nők mindennapi viseletét, ami lehet, hogy nálunk, nyugaton akár báli öltözetnek is megfelelne. Földig érő szárijukban, befedett fejükkel, arcukon a hűség szimbólumaival, csilingelő ékszereikkel az indiai asszonyok üde, vidám és egyben méltóságteljes hangulatot árasztanak, évezredek óta fényt adva India falvainak és városainak.
Ezek a régi tradíciók örök elveken alapulnak. Megvédik és tisztelik a nőket, akik a társadalom tisztaságának, erkölcsösségének eredeti ikonjai voltak. Egy mondás szerint: “Ha te megvéded a dharmát, a dharma megvéd téged.” A dharma örök, megmásíthatatlan isteni törvényt jelent. Aki ismeri, követi ezeket a törvényeket, kitart mellettük minden körülmények között, az különleges erőre tesz szert. A tisztaság erejére. A nők tisztasága egy isteni erő, egy igazi hatalom. A Mahābhārata című eposzban jónéhány történetet olvashatunk arról, hogy ezt a tisztaságot, hűséget, erényességet még Maga Isten is tiszteli!
Szóval, hölgyeim, ez a mi feladatunk: tisztaság, hűség az isteni igazsághoz és így szépnek maradni örökre…
Folyt.köv.
Szerző: Vallabhi-kānta Dāsi