A fény hercegének győzelme a sötétség felett – egy szuper családi program vasárnap, Budapesten

Admin Hírek, Kiemelt, Programajánló, PROGRAMOK

Lassan közeleg az év vége: jönnek a hideg hónapok, egyre korábban sötétedik, és elérkezik az éves számvetés ideje is.

 
Ha visszatekintünk, joggal mondhatjuk, hogy a mögöttünk álló 1 év is bővelkedett nehézségekben, váratlan frdulatokban, személyes és társadalmi konfliktusokban. Kihívásokkal, zavarokkal teli időszakot élünk!
 
Ilyen időkben mindannyiunknak szüksége van enyhülésre, a terhektől való megszabadulásra, a már-már elviselhetetlenné váló fizikai és mentális nyomás csökkentésére, a stressz levezetésére…egy nagy levegővételre…a lelkünket burkoló sötétség eloszlatására!
 
 
A világ összes szakrális kultúrájában hagyomány volt, hogy megterhelő, veszélyekkel teli időkben az emberek összejöttek, és egy szertartás vagy ünnep keretei között, együttes lelki erővel, valamilyen szent rituálét végezve, képletesen elűzték a sötétséget, így próbálva letenni terheiket.
Ezek az ünnepek és hagyományok szerves részeit képezték a közösségek életének, mára azonban elhalványult a jelentőségük.
Most ezt a hiányt szeretnénk pótolni eseményünkkel, amely egy ősi történeten alapszik: Rāma herceg győzelme a sötétség fejedelme felett!
Rāma herceg hitvesét, Sītāt, elrabolta a gonosz Rāvana démon, és erődje falai mögött fogva tartotta. Rāma majmokból toborozott seregével megtámadta az erődöt, és tüzes nyilával végzett a sötétség fejedelmével, így épségben visszaszerezte kedvesét.
Rāma a Napot, az életet és a fényt is szimbolizálja. Sītā a Földanyát, Rāvana pedig a kéjt és a sötétséget.
 
 
Az est folyamán elmeséljük a történetet, mert a mese gyógyítólag hat a lélekre…
Fogunk egy kicsit énekelni, mert a közös ének elsöpri a határokat és összehoz…
Lenyilazzuk Rāvana démon papírból és rongyokból készített bábú alakját, de előtte mindenféle rossz dolgot kiabálunk rá, megdobáljuk vadgesztenyével és mindeközben azon meditálunk, hogy így az elménkben lévő negatív dolgok is a papírdémonnál landolnak. Amikor a szertartás végén Rāvana papírból készült teste felgyullad, a tűz hamuvá égeti majd az összes kedvezőtlenséget, mert a fény mindig győzedelmeskedik a sötétség felett!
A demon felett aratott győzelmet pedig egy nagy közös szeretetlakomával zárjuk majd!
 
A fény mindenkié!
 
A program menete:
14:00 Zenés mantra-meditáció
15:00 Lelki gyakorlók fogadalomtétele
15:30 -16.45 Lecke: Mahāprabhu Swami Mahārāja
17:00 – 17.30 Rāmāyaṇa – zenés táncos színdarab /Gauravani Tánccsoport/
(részlet a színdarabból: https://youtu.be/VPumHoeiClk)
17:30 – 18:00 Kīrtana – zenés táncos szertartás
18.00 – Közös éneklés és Rāvana lenyilazása
18.30 – Többfogásos vegán lakoma (amire ha először jársz nálunk, természetesen a vendégünk vagy)
 
Ha jössz, hozz magaddal egy pár szem gesztenyét vagy néhány jól meggyúrt papírgalacsint, hogy te is harcba tudj szállni Rāvana ellen!
 
A programon való részvétel díjmentes, de kérjük, hogy az eseményben egy “ott leszek”-kel jelezd részvételi szándékodat!