Lélekben teljesen – Interjú Pálok Péter, Mahājana Dāsával

Admin Életmód, Hangtár, Hírek, Médiatár

Mahājana Dāsa (Pálok Péter) a magyarországi Krisna-tudatú közösség úttörői közé tartozik. Prédikátori szolgálata során járta az országot, lelki-szellemi tanácsadóként segített számos útkeresőnek meglelni az élet valódi értékeit, szakácstudományával pedig temérdek Krisna-völgybe látogató turistát kápráztatott el. Évtizedek óta cukorbetegséggel küzd, mely olyan mértékig súlyosbodott, hogy mindkét lábát térdmagasságban el kellett távolítani, ezért ma kerekesszékkel közlekedik. S bár a helyzetéből fakadóan lehetne oka aggodalomra és elégedetlenségre, Mahājana prabhut mindenki a jó kedélyéről, kedvességéről, Istenhez és az élethez való pozitív hozzáállásáról ismeri. Természetesen ebben nagy szerepe van erős hitén kívül szerető családjának is, illetve a Krisna-hívők támogató közösségének. Ezzel együtt Mahājana Dāsáról elmondhatjuk, hogy kiválóan megtestesíti az Isten iránti odaadással és alázattal létező embert. Gondolkodása, életútja sokunk motivációja és tovább lendítője lehet.

A mikrofonnál: Mátyássy Lilla