Égbolt: Napfogyatkozás, holdfogyatkozás és az előttünk álló fél év

Fodor Hírek, Kiemelt

Október vége van és a tropikus Nap szépen megy és jegyet vált a leggyengébb pozíciójából, a Mérlegből. Örülhetünk ennek, mert kissé hozzászokunk az időváltozáshoz és nyavalyákhoz, erősödhet immunrendszerünk a következő hetekben. A fény győzelme a sötétség felett néhány hete történt, ez volt Dussehra ünnepe és most az önkeresés heteit éljük, a fénynek haza kell találnia házába és hazájába, önmagához és Istenhez. Ez a lélek fénye.
 
Amikor Ráma királyfi legyőzi Rávanát vagy – Durgá Dévi a démont -, akkor hosszú heteken keresztül gyalogol hazafelé saktijával, erejével felvértezve, kedvevesével Sítával az oldalán, és megy a Himalájába, Ayodhya felé. Ez egy csodás és szakrális helyszín. Amikor pedig Ő, az Istenség Személyisége megérkezik, az dívai ünnepe. Minden évben bennünk is lejátszódik, lejátszódhat ez a folyamat, amikor keressük a hazautat, mint lélek az örök otthonunkba, vagy amikor a szívünk templomát szeretnénk annyira megtisztítani, hogy Isten magától hazatérjen bele. Ez lényegében Dívali ünnepe. Indiában ez olyan, mint a karácsony, a készülődés és elmélyülés ideje, a családé a főszerep. Mindenki lámpást gyújt, hogy kivilágítsák Ráma útját hazafelé, na és hogy becsalogassák Laksmí Dévit, a Szerencse Istennőjét az otthonokba. De nem csak a mécses fényének van ebben nagy szerepe, hanem annak is, megvan-e a kellő hitünk, hiszen Laksmí dévi hajléka az a ház, ahol az Úr Visnut imádják. Ezért a hívő ember számára nincs szegénység, mert tudja, hogy minden valódi szükségletéről az Úr gondoskodik. Néha bőségesen, néha szerényebben, de nem lesz benne hiba.

Dívali lényegében egy újhold, ami október 25-én esedékes – Indiában 24-én, de ez a Dívali ez az újhold egy picit más lesz, mint a többi, mivel meg lesz spékelve egy masszív napfogyatkozással, amit hazánkból, Európából Ázsiából és a világ nagy részéről látni lehet majd. A fogyatkozás óráiban, mivel ráadásul a Nap éppen jelváltás után jár, és kissé gyengélkedik itt, nagyon fontos, hogy zárt helyen, „fedezékben” maradjunk és ne együnk gabonát, vagy leginkább semmit pár óráig. Érdemes az ünnepre való tekintettel Rámacandra imáit, dalait hallgatni vagy mivel kedd is van Nrisimhadeva védelmező mantráit, a Hanuman chalisát, szintén a Rámayana eposzra hangolódva hallgatni, vagy akár a Maha mrityunjaya mantrát is énekelhetjük.
Ez a fogyatkozás most a Swati régiójában jön létre, és a Nap és a Hold mellett a Vénusz és kissé a Merkúr is érintett. Ezért a következő hónapokban sajnos a párkapcsolataink, szerelmi kapcsolataink kerülnek megpróbáltatás alá. Ez mindig egy lehetőség is, ahol állott víz van, ott Swati, mint a forgószél felkavar. Nehezítheti ez a kereskedelmet, a gazdasági fejlődést és fellendülést. A Swati hatására viharok, forgószél szerű ciklonok alakulhatnak ki, a szeles időjárást erősíti ez a következő hónapokban és a testben lévő életlevegőknek és váta problémáknak sem kedvez különösen. Ezért maradjunk zárt helyen, kapcsoljunk be valami kellemes mantrát, melegítsük a testet a hideg szelek ellen, azután este már vidáman ünnepelhetjük a fények ünnepét, Dívalit, lámpást gyújtva. A Kétu jelenléte miatt most nagyon hasznos lenne, ha Ganésára fókuszálnánk és őt is megkérnénk, hogy távolítsa el a káros hatásokat az életünkből, az útból és Váyut a szél félistenét is megkérhetnénk, hogy támogassa törekvéseinket. Na és ki a Szél fia? Természetesen Hanumán, így a legjobb, ha ezen a szép kedden az ő védelmét kérjük és valóban a Hanuman chalisára hagyatkozunk. Tehát kedden kb. 11 óra és fél 2 között próbáljunk meg nem kimenni a szabadba, de legalább ne napozzunk, stb.

A fogyatkozások hatása egyébként általában hosszabb, nagyjából 3 hónapig számíthatunk kihívásokra a kereskedelem, partnerség, valamint a szerelmi élet terén, de a következő újholdig, tehát 30 napig egészen biztosan takarékra kell tennünk ezeket a tevékenységeket, aggodalmakat vagy vitákat.

… és alig heverjük ki az első napfogyatkozást, jön máris egy holdfogyatkozás november 8-án, ami lényegesen erősebb hatású lesz lelkileg, ennek az oka, hogy a Hold be fog sorolni a Ráhu és az Uránusz mellé a Bharaníba, ahol az önbüntetés, destruktív gondolatok lakhelye található. Ez kifejezetten a ciklonoknak, tájfunoknak és viharoknak kedvező időszak lesz, koraszüléseket hozhat aznap, mindazonáltal hogy a lámpás gyújtogató időszak vége.
Itt a Merkúr és a Vénusz is gyenge és égetett, ezért a kereskedelmi partnerséget, egyéb ötleteinket szintén ne most próbáljuk megvalósítani, megkötni, várjunk meg egy jobb időszakot. Tehát október 25 és november 8. tiltólistás napok döntéshozásra, nehéz témák megbeszélésre, vállalkozásindításra és hasonlókra. Ez utóbbi táplálkozási gondjainkra is rávilágíthat, romlott, rossz ételeket ehetünk, a toroktól egészen az emésztőrendszer végéig problémákkal szembesülhetünk.

De nem ez az egyetlen fontos égi hatás. Október végén már igazán örülhetünk annak, hogy a planéták végre elindulnak előrefelé. Több lesz az energiánk és a lehetőségünk is. Kezdi ezt a Szaturnusz éppen holnaptól, amely néhány nap stagnálás után megindul előre. A nyár közepe óta éreztük fullasztó hatását, megszorítások, gazdasági és törvénykezési szigorítások képében. Szaturnusz nagyon szép és erős lesz azonnal, tehát már Dívalikor is, a napfogyatkozás idején is kifejti kedvező hatását. Mivel a Dhanistában fordul ez reményt ad gazdasági, pénzügyi megoldásokra a világgazdaságban és ingatlanpiacon, segít abban is, hogy újra kialakítsuk belső szerkezetünket, vagyis felülírjuk belső mantráinkat, amellyel romboljuk vagy építjük magunkat és csak rajtunk áll, hogy melyik – dolgozzunk rajta. Csontjaink, fogaink erősödnek majd, főként decembertől, ha a vesemeridián zóna is kiürült majd – vagyis ha a Nap és gyengélkedő udvartartása elhagyja a Mérleget és Skorpiót.

A Plútó is megfordult már az elmúlt hetekben, november végén pedig a Jupiter követi. Ami mégis most nagyon fontos nekünk, hogy a Dívali után néhány nappal a Jupiter visszatranzitál a tropikus Halakba, így ismét, még egyszer, utoljára találkozik a Halakban másodurával a Neptunusszal. 150 éve nem látott szent tűz lobban, ez Kartik hónap minden áldása néhány hétbe sűrítve. Ez a párás ködös és nedves időjárást erősíti és egy újabb szuper lehetőség a lelki spirituális életünknek. Jupiter a Bhadrapáda csillagképekben ismét, még egyszer kinyitja a materiális valóság és a metafizikai világ végtelen kapuját és megengedi, hogy bekukucskáljunk rajta. Már kétszer kinyílt ez a kapu, kérte, hogy kapcsolódjunk egy guruval, erősítsük lelki életünket és hogy olyan dolgokért tehessünk az életünkben, amelynek hosszútávú eredményei vannak, és nem feltétlenül ebben az életben látjuk meg azokat. A spirituális jólétünk kapuja ez, amelyen most besétálhatunk. Mint egy liftes úriember, még egyszer megkérdezi mielőtt elindul felfelé, jön még valaki??? Ha a válaszunk nem, akkor pedig 12 évig kell várnunk erre a fantasztikus lehetőségre és majd’ 150 évig, hogy a Neptunusz is itt legyen. Ne hibázd el! Menj el a guruhoz, kapd meg a lelki avatást, fogadd el a spirituális önismereti utat, engedd el a régi fájdalmakat, tudd le a régi samskárákat, karmákat, kezdj bele a tanulmányba, kapcsolódj Istennel. Jupiter nagy tengerentúli utazásokat is elindíthat, és mire minden káros hatás kifut az ő kedves lépései mellett tudunk advent és karácsony ünnepe felé lépdelni. Kartika hónapban pedig talán mondanom sem kell, hogy mennyyire kedvező ez az összhatás. Most a lelki bankszámlánk hitelkeretét bővítjük.

Tropikusan a téli napforduló napjáig, sziderikusan áprilisig lesz itt a Jupiter. Így az idei karácsony és Yule igazi fényünnep lesz. Úgy is mondhatnánk Dívalitól Karácsonyig sok dolgunk van a belső fény ápolgatása körül.
November elején a Mars kerül majd egy hosszú hátráló szakaszba, ami egy kicsit a bátorságunkat, kezdeményezőkészségünket fogja megszorongatni. A vírusok sajnos tüdőre mennek, így az alacsonyabb esetszámú covid is okozhat némi galibát, rövid ideig. A Mars Mrigasírában fordul, ami nem feltétlenül tesz majd jót a négylábú állatok, tehenek és őzek egészségének, kissé gátolja az utazásokat, a felfedezés lehetőségét, ugyanakkor korlátlan visszajátszást biztosít a belső ösvényeken. Azok az utazások jöhetnek csak össze időszakában, amelyeket már korábban elterveztünk vagy elindítottunk. A hosszas hátráló hatás eredménye meglátszik majd a háború állapotán is. Korábbi sérelmekért ropognak majd a fegyverek. Hatására a hő, és energiaválság valamint az elektromos problémák, a gépjármű és üzemanyag gondok kicsúcsosodnak (nov. elejétől január 20-ig, nem örökké ). Szintén hátrál még az Uránusz a Ráhuval , már a nyár közepe óta, ez sem segít sokat a dolgon. Az energiaválság csúcspontja, az atomenergia felhasználásának kérdésével és az atom háborúban való felhasználásának rettenetes félelmével együtt egészen január 20-ig tart. Január 10 és 20. között számos nagy társadalmi esemény, aggodalom, konfliktus, vita és elszabaduló indulat váltja majd ki azokat az erős lépéseket, amelyek végül feloldáshoz és megoldáshoz vezetnek. Reméljük, hogy a felek hideg és intelligens kommunikációjával, de a diplomáciában sajnos október 25-től kemény mélyrepülések lesznek, így nagyon kétséges, hogy pontosan mire számíthatunk. Márciusra már az energetikai helyzet teljesen megoldódhat. Január végétől a gazdaság, befektetések lévén stabil erősödésnek indul, február 20 körül pedig ismét egy lelkileg és érzelmileg is felemelő időszaknak nézhetünk elébe. A világ kormányainak erős, de stabilizáló döntéseivel. Szigorú szabályokkal és beszabályozással, túlkapásokkal még majd’ 19 évig találkozhatunk, de megoldás, kinyílás születhet.
2023 tavaszán egy kóstolónyi időre, 24 tavaszán pedig tartósan is belép a tropikus Vízöntőbe a Plútó ami az alternatív megújuló erőforrások használatát segíti, nagyon kreatív technológiai megoldással és ötletekkel. Az atomenergia felhasználásnak új területével együtt. November eleje és február vége között sajnos a turizmus stagnálása várható, de utána új fellendülés előrejelezhető.
 
A szomszédunkban zajló háború szintén ezekben a kényes időpillanatokban durvulhat el újra. Október 25. és különösen november 8. körüli időszak kegyetlen lépéseknek kedvez. A konfliktusban a bosszú, az újra megpróbálom bevenni azt a „várat”, területet elve fog dominálni január végéig, februártól viszont itt is némi kiegyezésre és rendeződésre számíthatunk. Mivel Ukrajna számára ez a sade satija alatt kezdődött ez a konfliktus, sajnos lokálisan kicsiben még évekig lehetnek problémák. Tehát Ukrajna számára a saját sade satija alatt kezdődött. Asztrológiailag vmit elkezdeni nem jelent véleményt, hogy amúgy ki kezdte.
 
Fókuszáljunk most Dívali fényére, erejére, a befelé figyelő jelek tanításaira és töltődjünk lelki forrásból. Kérlek, ne felejtsétek el, hogy az asztrológiai hatások mellett a szabad akaratotok által és különösen a teremtő gondolataitok eredményeként komoly felelősségetek van a saját életetek felett.
 
Áldott Dívalit!