Napjainkban már vannak olyanok, akik örülnek, amikor egy ismerősük vagy a gyermekük a Krisna-hívőkhöz csatlakozik, mert ismerik és becsülik ezen ősi vallás értékeit. Viszont Magyarországon, az 1990-es évek kezdetén, ha valaki belépett a krisnás közösségbe, gyakran azzal szembesült, hogy emiatt a barátai vagy a rokonai nem csak csodálkozásukat, hanem neheztelésüket is kifejezték. És ez alkalmanként még ma is előfordul.
Bár annak idején az én családom több tagja is Krisna-hívővé vált, a szélesebb családi körből magam is kaptam kritikát vallásválasztásom miatt, amit röviden így lehet összegezni: „magyar ember létedre, hogy választhattál egy keleti vallást?”.
Kisebbségben lenni
A Krisna-hit a hinduizmus világvallásának vaiṣṇava ágát képviseli. A Krisna-tudatú hívők Nemzetközi Közösségének köszönhetően ez a vallás a 20. század utolsó és a 21. század első évtizedeiben a világ sok országában megjelent. Így a „krisnássá válás” sok más olyan országban is meglepetést okoz, ahol a hinduizmus nem őshonos vallás. Még jobban általánosítva a jelenséget, nem csak az Indián kívül élő, megtért Krisna-hívők válhatnak társadalmi bírálatok tárgyává, hanem világszerte sok olyan ember, akik a lakóhelyükön többségben gyakorolt vallás helyett egy kisebbségi hitet és ahhoz tartozó kultúrát fogadnak el.
A kritikák háttere gyakran nagyon hasonló: a társadalom (vagy a család) többségi vallást és kultúrát gyakorló tagjai azt gondolják, hogy a dolgokat úgy helyes gondolni és csinálni, ahogy azt a helyi többség teszi, és olyan vallást illik követni, aminek helyi tradíciója van. Egyféle „árulásnak” tekintik, ha valaki már nem az adott helyen hagyományos világnézetet és szokásokat követi. A többségi társadalomból érkező pszichikai (sokszor szóban is kifejezett) nyomás így foglalható össze: „Kövesd a felmenőid és legtöbb kortársad példáját. Ne kelljen szégyenkeznünk miattad mások előtt. Maradj olyan, mint mi. Ne lógj ki a sorból, ne legyél feltűnő, ne legyél más.”
Jogi szabadság és társadalmi elvárások
A cikk címében feltett kérdésre jogi értelemben egyszerű a válasz: Magyarországon vallásszabadság van, így bárki nyugodtan megválaszthatja a saját világnézetét, és ezt a személyes szabadságon alapuló döntést mindenki másnak neheztelés nélkül el kellene fogadnia. Ez az elmélet. A való élet azonban bonyolultabb ennél, mert emberi kapcsolatok, érzelmek, előítéletek és elvárások sokasága szövi át.
Írásommal semmiképpen nem szeretném megsérteni bárki magyar, vagy más nemzetiségi érzéseit. Szeretném ugyanakkor megválaszolni, hogy látják a Krisna-hívők a nemzetiségi és vallási azonosságuk közötti kapcsolatot. Nem célom meggyőzni másokat e felfogás helyességéről. Vagyis nem feltétlenül egyetértésre vágyom, csupán szeretném megismertetni a vaiṣṇava látásmódot létezésünk fontosabb és kevésbé fontos dimenzióiról.
Azonosságunk rétegei
Az ősi indiai védikus írások szerint mindannyian örökkévaló, spirituális lények vagyunk – olyan parányi „fotonok”, amelyek a legfőbb fényforrásból, Istenből származnak. Ebben a földi világban testben élünk, de mi magunk valójában az a lelki mag vagyunk, amely irányítja, cselekvésre készteti a testet. Legmélyebb, igazi énünk tehát a transzcendentális önvaló.
Mint az anyagi világban élő lelki szikrák, életeink végén kilépünk abból a testből, amelyben laktunk, és egy újabb, éppen megfoganó testbe költözünk. Ez a lélekvándorlás folyamata. Miközben lelki azonosságunk megmarad, változatos állati, növényi és emberi formákba kerülhetünk, és a világ legkülönbözőbb pontjain születhetünk újjá. E felfogásból adódóan a léleknek valójában nincs nemzetisége: csupán bizonyos időt tölt egy-egy szerepben és egy-egy helyen. Valahogy úgy, ahogy egy színész életében váltakoznak a szerepek, valamint a filmjeiben a jelenetek és a helyszínek.
Egy másik hétköznapi példa szerint a lélek olyan, mint egy autó sofőrje. Az egyik sofőr talán Suzukiban ül, a másik BMW-ben, de mindkettő bármikor átülhet egy másik autóba. Végső soron ők maguk nem azonosak az autóval, és nincsenek örökre az autójukhoz láncolva. Ugyanígy, az egyik lélek talán éppen egy Magyarországon született testet mozgat, egy másik pedig egy Skóciában élő testet, de a lélek ettől nem válik se magyarrá, se skóttá. Amikor a két illető élete végére ér, mindkét test élettelen anyaghalmazzá válik, a két lélek pedig továbbmegy egy újabb születési hely felé.
Vagyis van egy örök azonosságunk, és vannak átmeneti azonosságaink. Isten parányi szerves részei vagyunk – ez az örök identitásunk. Miközben pedig az anyagi világban élünk, ideiglenes állapotunknak megfelelően hosszabb rövidebb ideig címkéket viselünk magunkon: férfiaknak és nőknek, amerikaiaknak, indiaiaknak, vagy más nemzetiségűnek nevezzük magunkat. Egyes címkék egy egész életen át rajtunk maradnak, míg mások már egy az életen belül is cserélődnek: például egy ideig gyerekek vagyunk, majd diákok, majd felnőttek, aztán öregek.
Mitől magyar a magyar?
Az egy bizonyos néphez való tartozásunk egy olyan megjelölés, ami általában egy életen át kitart – de még világi szempontból is belátható, hogy ez nem olyan szilárd azonosság, mint mondjuk a szemünk színe. Hiszen mi van akkor, ha valakinek az egyik szülője egy bizonyos néphez tartozik, a másik szülője pedig egy másikhoz? Őt melyik nemzet részének tekintsük? Vagy milyen nemzetiségűnek nevezzük azt, aki egy bizonyos országban született, de kora gyerekkorában egy másik országba került, az ottani nyelvet tanulta meg jobban beszélni és ott szocializálódott?
A Krisna-hívők rokonai olykor aggódnak, hogy szerettük elfordul a magyar kultúrától – pedig továbbra is magyarul beszél, és (a legtöbb magyar Krisna-hívő) Magyarországon is él. Napjaink „magyar kultúrája” pedig egy valójában meglehetősen heterogén kultúra. A magyar emberek nem a honfoglaláskori magyarok ruháit, de még csak nem is a kiegyezés kori ruhákat, hanem nyugati vagy kínai cégek ruháit hordják. Az elektronikai eszközeink többsége sem magyar gyártmány, és a mozikban és a televízióban futó filmek többsége sem. Mégis az emberek többsége elfogadja ezeket, mert úgy gondolja, hogy ezek hozzátesznek valamit a mindennapjaihoz. Akkor egy Indiából ismert vallás miért ne tehetne hozzá az életünkhöz?
Eredendően a kereszténység sem magyar vallás, hiszen Izrael földjéről származik. Ráadásul a magyarok kezdetben samanisztikus vallást követtek, és csak I. István uralkodása alatt vették fel a kereszténységet. Így hát a magyarnak születés nem követeli meg automatikusan a keresztény vallás követését.
Gondolkodásváltás
A Krisna-tudat egyik vonzereje, hogy a védikus írások – például a Bhagavad-gītā – egyrészt a legrégibb szentírások közé tartoznak a Földön, másrészt nagy terjedelemben, koherens rendszerben válaszolják meg az emberi lét legfontosabb kérdéseit. A védikus teológia sok olyan erkölcsi problémát old meg frappánsan, amelyek más vallások képviselőinek fejtörést okoznak, vagy akár hittitoknak minősülnek számukra. Míg más egyistenhívő vallásokban a teológusok évszázadokon keresztül dolgozták ki a vallási válaszokat, a védikus írásokban már kinyilatkoztatásként adva volt egy komplett teológiai rendszer.
A nyugati Krisna-hívők megtérésekor meghökkentő lehet a környezetük számára, hogy az újdonsült hívő olyan koncepciókat tesz a magáévá, mint hogy a növényekben és az állatokban olyan lelkek lakoznak, amelyek egyenértékűek az emberi testben lévő lelkekkel; hogy sok életen keresztül vándorlunk; hogy a karma törvénye szerint kapjuk jó és rossz sorseseményeinket; vagy hogy Isten egy személy, aki emberihez hasonló, de romolhatatlan lelki testtel rendelkezik.
De miért ne találhatna valaki egy távolabbi kultúrában számára kielégítőbb válaszokat, mint a helyi vallásban? Mi garantálná, hogy az igazság legteljesebb formája éppen ott elérhető, ahol az ember megszületett? Az emberi lét spirituális értéke éppen abban rejlik, hogy az ember képes lényeges kérdéseket feltenni és addig nem megállni, míg maradéktalanul ki nem elégül a kíváncsisága.
A védikus írások nem csupán az Indiában élő embereknek szólnak, hanem olyan univerzális igazságokról írnak, amelyek minden idők minden embere számára érvényes. Így tiszteletben tartandó, ha valaki éppen ezekben az írásokban leli meg a számára megnyugtató megoldásokat a lét problémáira.
Bár a Krisna-tudat elfogadása jelentős világnézeti fordulatot jelent, az újdonsült Krisna-hívők környezete még mindig könnyebben elfogadja a hitbéli, belső változást, mint a hittel együtt járó gyakorlatokat és szokásokat…
Új szokások
A több ezer éves alapokon nyugvó Krisna-hit megélése ugyanis aktív vallásgyakorlatot igényel. A hívő (szanszkrit szóval bhakta) vegetáriánus életmódra tér át, gyakran néhány képből álló házi oltárt állít fel, ételeit étkezés előtt egy rövid imával felajánlja az Úrnak, és önkéntes elhatározása szerint napi rendszerességgel fél, vagy akár két órát meditál a Hare Kṛṣṇa kezdetű mantra éneklésével. A bhakták felhagynak a hazai társadalomban elfogadott, de vallásuk szerint nem kedvező, léha szórakozási formákkal. Bár a vallás gyakorlásának nem szigorú feltétele, a hívő hölgyek olykor színes szárit öltenek magukra, míg a férfiak speciálisan hajtogatott (dhótinak nevezett) nadrágot viselnek. A férfiak gyakran a hajukat is levágják, kis tincset hagyva a tarkójukon, ami e tradícióban az egyistenhit jele. E külsőségeket valóban nem lehet nem észrevenni, így joggal keltik fel mások figyelmét.
De hogyan értékeljük e változásokat és viselőiket?
Másság – de milyen irányban?
Mindazokat, akiknek vannak Krisna-hívők az ismerőseik között, szeretnék elgondolkodtatni néhány kérdéssel. A Krisna-hit felvállalása és gyakorlása vajon erkölcsi szempontból előrelépésnek vagy visszalépésnek tekinthető az illető életében? A bhakták az erőszakmentesség útmutatását követve nem bántják az állatokat. Nem isznak alkoholt, csak házasságon belül élik meg a szexualitást, nem űznek szerencsejátékokat és nem rabjai a számítógépes játékoknak vagy a televíziónak. Vajon ezzel jobb vagy rosszabb magyar emberré váltak? Vajon nem érdemelnek-e tiszteletet azok, akik a kisebbségi lét kihívásait felvállalva elkötelezik magukat az öntökéletesítés védikus ideálja mellett? Ferde szemmel nézést, vagy bátorítást érdemelnek mindazok, akik vállalkoznak a személyiségfejlesztés e legősibb módszerére, amely mértékletességgel és szerény életmóddal jár együtt, és ami a minden élőlény és Isten iránti önzetlen szeretetben éri el tetőpontját?
Igen, a ruhák, a külsőségek szokatlanok. De el kell fogadnunk, hogy egy magas erkölcsi követelményekkel rendelkező hit gyakorlójának erőt ad, ha a választott tradíciójához tartozó szokásokat követi és viseletet hordja, éppen úgy, ahogy egy rendőrt vagy egy katonát segít az egyenruhája.
Ráadásul a Krisna-hit teológiája szerint az említett viselet nem csupán egy indiai korszak jellemző öltözete. Krisna és az ő örök társai az örök lelki égben hasonló ruhákat hordanak. Azáltal, hogy a bhakták itt a Földön ilyen ruhákban járnak, már azt az örök kultúrát gyakorolják, amit Isten mellett fognak élni az örökkévalóságban.
A nemzeti hovatartozásunk átmeneti, míg az Istenhez fűződő kapcsolatunk örök.