Április 22-én 11 órától kiemelt tavaszi étel- és csomagosztást rendez az Almássy téren az Ételt az Életért, egyházunk humanitárius programját megvalósító közhasznú alapítvány. A Föld napján tartott rendezvényen a húsmentes étkezésre, mint környezetkímélő szokásra is emlékeztetnek.
Karácsonyi ételosztásunkat szinte mindenki ismeri, azt azonban már kevesebben tudják, hogy emellett évente több mint félmillió tál meleg ebédet osztunk ki országszerte. A vasárnapokat leszámítva egész évben, a hét minden napján szolgálunk fel ételt, az adagszámok pedig évről évre emelkednek.
|
Az év során kiemelt akciókat is szervezünk, melyek lényege, hogy a szokásos napi meleg ebéd mellett egy-egy gazdag, tartós élelmiszercsomaggal is támogatjuk a családokat, amelyből otthon, a család körében, együtt tudnak főzni.
Az Almássy tér nem hagyományos helyszín, de a város szívében, jól megközelíthető helyen fekszik, ezért azt reméljük, hogy így idősek és sokgyermekesek egyaránt el tudnak jönni a szükséges csomagért. Összesen 600 élelmiszercsomag és valamivel több mint 600 adag ebéd várja majd az érkezőket. A helyszín és a program közhírré tételében az Ételt az Életért a lakosság segítségét is kéri, hogy a lehetőségről minél több nehéz sorsú lakos értesülhessen. A tavaszi ételosztásnak évtizedes hagyománya van, a hosszú hétvége és az ünnepek miatt rengeteg család szorul ugynais anyagi támogatásra. Az sem titok, hogy a meleg ebéd és a friss pékáru mellett a legvonzóbb mindig az élelmiszercsomag, amely a közel 15 féle összetevőnek köszönhetően kézzelfogható támogatást, több ezer forintos spórolási lehetőséget jelent a családoknak, időseknek.
Különleges nap
Tavaszi ételosztásunk idén duplán is különleges napra esik. Április 22. a Föld napja. Az ételosztó tevékenységünk mellett a fenntarthatósági és környezetvédelmi tevékenységünkről is ismernek bennünket, a somogyvámosi Krisna-völgyben ugyanis közel 300 hektáron folytatunk fenntartható gazdálkodást. Az elmúlt évtizedek klímavédelem szempontjából egyik legfontosabb tudományos megállapítása volt, hogy a húsfogyasztás a leginkább környezetszennyező emberi szokás. Az üvegházhatású klímagázok képződésének 51%-áért felelős a húsipar, termőföld és ivóvíz igénye pedig szintén rettentő magas. Mi, Krisna-hívők éppen ezért etikai, morális és környezetvédelmi okokból is húsmentes, vegetáriánus ételek felszolgálásával segítjük a rászoruló lakosságot, amely így az egészségnek is kedvez és egyben a Földet is megkíméli.
Tudtad? Egy kilogramm marhahús előállításához átlagosan 15 ezer liter vízre van szükség, nem vöröshúsok esetén ez az érték valamivel kevesebb. Az előállítás során 36,4 kg szén-dioxidnak megfelelő felmelegedési potenciállal rendelkező üvegházhatású gázok szabadulnak fel. Az Ételt az Életért így, 34 éves munkája alatt közel 13,5 milliárd liter vizet spórolt meg, és több mint 37 millió kg üvegházhatású gáztól kímélte meg a Földet. Az Ételt az Életért tagjai számára nem mindegy, milyen étellel kínálják a vendégeiket: a húsmentesség mellett fontosnak tartják azt is, hogy egészséges, tápláló és minőségi ételeket készítsenek!
Ételt az Életért programunk, amelyet a ’70-es években Indiában indult útjára, világszerte több mint 60 országban működik és 8 milliárd tál étel felszolgálásánál tart. Hazánkban 34 esztendő alatt 9 millió tál ételt osztottunk szét. Az élelmiszermentésnek köszönhetően pedig még 4000 tonna tartós élelmet is visszaforgattunk és juttattunk el a családokhoz ahelyett, hogy mindez a szemétben kötött volna ki!
Indiában április 22. az év szerencsenapjának számít, amelyet Akṣaya trītīyānak neveznek, a szimbóluma pedig egy bőségszaru, egy olyan rézedény, amelyből sohasem fogy ki az étel. A hagyomány úgy tartja, hogy egy ilyen napon szeretettel megvendégelni embertársainkat a legkiválóbb jócselekedet, amely mind az adó, mind a fogadó fél számára különleges áldásokat hoz.
Ételosztó munkánkat adományokkal és a jelenleg esedékes 1%-os felajánlásokkal is lehet segíteni, melyet ezúton is hálásan köszönünk.
A Krisna Egyház technikai száma: 0389
Az Ételt az Életért Alapítvány adószáma: 18095575-1-41