Biztosan érzékeled, hogy valami nincs rendben a mellékelt képekkel: nem valódiak. Pedig mindről azt hitték – néha elég sokan – hogy valódiak. (Valódi van Gogh festmény, valódi táj, valódi lány…)
De nem, nem arról fogok írni, hogy egyre nagyobb a veszélye annak, hogy összekeverjük a mesterséges intelligenciát a valósággal. Annál sokkal mélyebb és súlyosabb problémáról van szó. Mert az csak tünet.
Sokszor nem látjuk, mert nem akarjuk látni, hogy mi miért történik. A mesterséges intelligencia esetében nevezetesen azt, hogy aki használja, csak az okozhat problémát, nem maga a mesterséges intelligencia. (A miértre válasz dióhéjban: pl. a Kasparovot legyőző Deep Blue nem volt tudatos a győzelemről.) De mi konkrétan a probléma akkor mégis a mesterséges intelligenciával? A bizonyos célok érdekében alkalmazott modern, neurális hálózatokon alapuló mesterséges intelligencia (továbbiakban: AI) modellt állít fel a megfigyelések halmazából a kiragadott tulajdonságok mentén, de nem tud mindent átfogni, nem tudja a viselkedésünket tökéletesen modellezni. Az AI nem tudja tökéletesen, vagy egyáltalán jól modellezni a valóságot. Még mi sem értjük pontosan, hogy miért lesz például egy alkoholista apa fiából alkoholista a családi minta és szülősebek okán, miközben egy másik, ugyanilyen alkoholista apa gyermeke absztinens antialkoholistává cseperedik – szintén az apja példája miatt. Hát akkor az AI hogyan tudná jól és teljeskörűen modellezni a valóságot?
Az AI akkor tud jól működni, ha minél sztenderdebb, modellezhető módon zajlik az élet, viselkedik az ember. Azonban mivel a valóság és a viselkedésünk komplexitása miatt nem tudják sztenderdizálni az AI eredményeit, a másik lehetőség felé fordulnak: az emberek viselkedésének sztenderdizálása, normakövetővé tétele felé. Ha az egyik út nem járható, a másik úton próbálkoznak, akik az AI-t alkalmazzák. Ezzel a választás szabadságát nyirbálják meg és veszik el tőled. Ne az AI miatt aggódj, hogy öntudatra ébred (nem fog), hanem azok miatt, akik alkalmazzák, és hogy milyen célból alkalmazzák. Főleg mert ez a sztenderdizálás már régen elindult. Minden hatalom legfőbb eszköze az elnyomás útján a sztenderdizálás. Hogy az ő szabályaikat kövessük, az általuk megadott keretek között. És ha a kereskedelemben, oktatásban stb. sztenderdizálást látsz, akkor jó eséllyel a maradék szabadságodat: a szabad választás, vagyis szabad vétó jogát akarják tőled elvenni. “Ádámot figyeld, ne az atomot.” – Ne az AI miatt aggódj, hanem amiatt, aki alkalmazza.
De ahhoz, hogy ne tudjanak bevonni olyan könnyen ebbe a játékba, egyéni szinten kell megértenünk, hogy mi történik, és a saját életünkbe kell változást hozni. (Azt az ősöreg bölcsességet, hogy magadat kell megváltoztatni, nem a világot, mindenki ismeri. Nincs mit rajta magyarázni.) És mert a probléma mélyebb, minthogy pusztán másokra foghassuk, hogy vannak az “ők”, és vagyunk “mi”. De mi is a probléma valódi oka, és hol keresendő? A Yoga sūtrában, az élet tiszta szemléletéhez segítő ősi írásban Patañjali ezt mondja: Az egoizmus az, amikor összekeverjük a látót (dṛk śakti) a látás képességével (darśana śakti) (Sādhana pada 6. sūtra) De ízlelgessük ezt egy kicsit. Mert itt van a problémák alapvető oka…
Összekeverjük a látót a látással, a látás eszközével. A szemünkről, a látás eszközéről azt hisszük, hogy mi vagyunk. A testről azt hisszük, hogy az vagyunk mi. Magunkat hisszük a cselekvőnek, miközben az anyagi (vagy magasabb régiókban az isteni) energia működik, cselekszik. De hogyan is jelentkezik ez a tévedés a mindennapi életben, és milyen problémákat okoz? Pl. ha valami rossz történik velünk, azt hisszük hogy a környezet az oka. Ha valaki pedig rossz dolgot követ el, néha azt mondjuk, hogy a rendszer a hibás, amibe belesodródott, a rendszer tette ilyenné. Azonban a darśana śakti, vagyis az anyag és annak minden rendszere, tehát az intelligencia és az elme is aszerint működik, amilyen vágy van mögötte. Mindig valaki vágya hozta létre és tartja fenn pl. a rossz rendszert. A készítőjének és az elfogadójának a vágya is. Nem tudjuk a látó tévedését a látás (az eszköz) hibájává tenni. Nem hibáztathatjuk az eszközt. Klasszikus példa: nem a kés a hibás, ha valaki erőszakra használja, hiszen azt lehet a kenyér szeletelésére is használni.
A fő probléma tehát, hogy nem látjuk, mert nem akarjuk látni, hogy mi miért történik. Nem ez a test vagyunk, hanem örök lélek. Minden más önazonosítás hamis énképet szül, mert nem a valóságot modellezni. Így születik az asmita, a hamis önazonosítás. Mi nem tudunk meghalni, halhatatlanok vagyunk. A lélek halhatatlan, boldogsággal és tudással teli. A halál igazából a hamis önazonosításunk halála pusztán, csak azt érinti a test halála. Ugyanebbe a hibába esünk, amikor azt gondoljuk, hogy egy olyan eszköz, mint az AI, önmagában rossz. Csak azáltal válik rosszá, ha rosszul alkalmazzuk. Ha tisztátalan, önös vágyak, hatalmi és egyéb játszmák mentén alkalmazzuk azt. Ez a hamis önazonosítás egy virtuális valóságot hoz létre. Ez maga a mátrix, melyet Isten hoz létre a hamis vágyaink miatt. Egy virtuális valóság, ami nem a teljes valóság, hanem inkább csak olyan, mint egy álom. A dṛk śakti, a látó az örök lélek úgy szemléli ezt a világot, mint egy alvó, aki látja saját magát az álmában cselekedni – miközben a valóságban nem cselekszik.
Tehát most egy álmot látunk. Pontosabban egy virtuális valóságot, mely a valóságot magában hordozza, tehát sokkal élőbb és intenzívebb a kapcsolat a valóság és a virtuális valóság között, mint amilyen a mátrix és a valóság között vagy egy táj és a tájról készült kép között. Az anyagi létnek nevezett keserédes virtuális valóságban már megindulhat az ébredésünk, és láthatjuk, átélhetjük a valóságot is, amit hordoz és tükröz. Ezért nemcsak puszta illúzió, puszta álom a létünk, hanem annál sokkal több és valóságosabb. Ennek a virtuális valóságnak minden rendszer, intelligencia (még az AI is), minden anyagi forma a része, tehát nem azonos a látóval, viszont – pont, mint ahogyan az álmodó álmában is történik – ez a virtuális valóság minden formájával, rendszerével és intelligenciájával, változatosságával és szépségével együtt a valóságot mintázza. Vagyis az álmodó látónak van formája, van intelligenciája és egy változatossággal, kapcsolatokkal teli valóságban él, mikor teljesen felébred. Azonban a “felébredett” valóság egységes, nem pedig széttöredezett tapasztalatot eredményez, mint az álom.
Ha valóban szabadok akarunk lenni, le kell csatlakoznunk a hamis önazonosítás által létrehozott virtuális létről és a valóságra csatlakozni. Ez természetesen hosszú és nem kevés önismeretetet, küzdelmet igényel. A valóságra figyelemmel, önátadással és tudatossággal tudunk ráébredni. Az önátadás a női oldalunk életre keltése, ami Isten, a transzcendens forráshoz, a férfi oldalhoz történő kapcsolódás felé vezet. A folyamat első lépése, hogy kívülről próbáljuk látni magunkat és ami történik. De ebben rejlik a problémáink megoldásának a kiindulópontja is. Ebben rejlik a kiindulópont a traumáink, szülősebeink, belső problémáink megoldása terén is. Végső soron erre az elvre építenek pl. az olyan sikeres pszichológiai módszerek is, mint a Sedona módszer. Ha megtanulod elengedni a hamis önazonosítást és folyományait, akkor elindul a valódi ébredés, és eljön a valódi szabadság, amit semmilyen intelligenciával (még mesterségessel sem) tudnak leigázni. Amikor a valóság “igájában” van a tudatod, akkor nincs uralmuk feletted…
Acyutānanda Dāsa