Milyen körülmények közé érkeztek a Krisna-hívők Somogyvámosra, hogyan fogadta őket a lakosság, hogyan illeszkedett a helyi elképzelésekbe egy farmközösség terve?
Hanzel Lászlóval, Somogyvámos egykori polgármesterével az első pillanattól fogva jól megértettük egymást. Minden előítéletet félretéve fordult a Krisna-hívők felé. Határozott egyénisége bizalmat sugárzott. Teret adott a fiatal hívőknek, hogy valóra válthassák elképzeléseiket, álmaikat.
– Mikor találkozott először a Krisna-hívőkkel?
– Jó pár évvel ezelőtt, Budapesten láttam először krisnásokat. Utána egy könyvet áruló fiatalemberrel találkoztam itt, Somogyvámoson, akivel el is beszélgettünk. Az igazat megvallva, nem talált valami jó hangulatban, mert akkoriban váltunk el közigazgatásilag Somogyvártól. Mindezt megelőzte az, hogy én már a németekkel és az olaszokkal is tárgyaltam új munkahelyek teremtése érdekében. Szerettem volna, ha Somogyvámos önálló lenne. Egy farmrendszert képzeltem el 1991-ben, amit nem sikerült megvalósítani. Ekkor eljött hozzám két fiatalember azzal, hogy van-e lehetőség Somogyvámos határában egy kulturális központ és biofarm kialakítására. Tetszett az elképzelésük. Erre én azt mondtam, hogy ha ez mindkettőnk számára egy jó házasság lesz, miért ne állnék a dolog mellé? Nekem az volt a feladatom, hogy ezt valahogyan elősegítsem. A kezdeményezéstől a falu fejlődését vártam. Én mindig is láttam fantáziát az idegenforgalomban, nem féltem a tömegtől.
– Hogyan fogadta a falu, amikor ideköltöztek a Krisna-hívők? Bizonyára nagy feltűnést keltettek eltérő kulturális szokásaikkal, megjelenésükkel, öltözködésükkel.
– Persze. De minden fokozatosan történt. Mindenkinek köszöntek, ami rögtön nagyon szimpatikus volt. Nem kötekedtek, nem házsárkodtak, ha elloptak tőlük valamit, nem rohantak rögtön a rendőrségre. Tehát ők is elszenvedtek sok mindent a kezdet kezdetén. Megvették azokat a házakat, amelyeket már le kellett volna bontani, ráköltöttek, rendbe tették őket. Nem romboltak a faluban, hanem újjáépítettek. Ez a falu lakosságában jó benyomást keltett, nyíltan nem lépett fel senki ellenük. Elfogadta őket a lakosság. A törvény pedig előírta, hogy ki kell rakni a polgármesteri hivatalban a völgy rendezési tervét, amit így a falusiak megnézhettek, és elmondhatták róla a véleményüket.
– Milyen változást hozott a falu életébe Krisna-völgy létrejötte? Somogyvámos nevét szinte már az egész országban ismerik.
– A tömeg mindig hatással van az emberekre. Somogyvámos ezelőtt zárt település volt. Most 150 személlyel mégiscsak megszaporodott a lélekszám. És nagyon jó reklám, hogy járják az egész országot. Ha idegenforgalmi pályázatot adok be, annak sokkal nagyobb a vonzereje, mint régen, mert mégiscsak elmondhatom, hogy húszezer ember látogat évente a faluba. Ennek azért súlya van. Ha például csak a boltot nézzük, azt is jobban fel kell tölteni, hisz ez most már nemcsak a somogyvámosiaké, hanem a vendégeké is. A falut rendben kell tartani, szépíteni, virágosítani kell.
– A falu közepén áll két templom: a katolikus és az evangélikus. Tudom, hogy Ön evangélikus. Milyen hatással volt a falu vallási életére a Krisna-hívők megjelenése? Hogyan fér meg egymással a három felekezet?
– Gyermekkoromban átéltem annak a hátrányát, hogy édesanyám katolikus volt, édesapám meg evangélikus. Akkor megfogadtam, hogy ha valamikor ehhez közöm lesz, mindent elkövetek majd annak érdekében, hogy a két felekezet között háború ne legyen. Tehát ha ma a két vallás megfér békében, miért ne férne el egy harmadik is? Krisna-völgynek érezhetően hatása van a falura. Nehéz volt azt megmagyarázni és elfogadtatni, hogy Krisna ugyanaz az Isten, mint amiben az itteni emberek hisznek. A világon Jézuson kívül nagyon sok tanítómester van, s ha a világ egészét nézem, akkor a Jézus-hívők nagyon kevesen vannak a többihez képest. Így aztán valahogyan megértették a falu lakói, hogy egy másik úton ezek is odamennek, és abban hisznek, amiben ők. A másik dolog pedig az, hogy amikor látták, hogy a krisnások hogyan élnek, azóta a katolikusok közül is a legtöbben szeretik, elismerik őket. Az evangélikusokkal ilyen probléma eleve nem merült fel, mert nagyon sok olyan rendezvény volt, ahol a püspöktől kezdve a lelkészekig mind kimentek a Krisna-völgybe. Mi együtt vagyunk, együtt élünk, nem ártunk egymásnak.
– A falu és Krisna-völgy kapcsolata folyamatosan fejlődik. Miben tud segíteni egymásnak a falu és a völgy?
– Abban tudunk segíteni egymásnak, hogy a turizmus fejlesztését együtt koordináljuk. Tudjuk, hogy mi a mi feladatunk, és mi a krisnások feladata. Én mindig azt mondom a képviselőtestületnek is, hogy „gyerekek, azért kell ezt jól csinálni, mert furcsa lenne, ha a vendégek egy elhanyagolt, rendezetlen területről lépnének be a csillogásba meg a gyönyörűségbe”. Mi támogatjuk azt a létesítményt, az a létesítmény pedig támogatja a falut – erre kell inspirálnom mindkettőt. A kapcsolat akkor jó, ha közösen megtaláljuk, mi a vendég igénye. Az idegenforgalom úgy lesz teljes, ha mindenki a saját szája íze szerint megtalálja azt, ami neki kell.
– Visszagondolva a kezdetekre, hogy értékeli az elmúlt évek eredményeit? Az elvárásainak megfelelően alakultak a dolgok? Gondolta volna, hogy ennyi minden megvalósul majd a tervekből?
– Én mindig az a típusú ember voltam, aki itt bent megmartam azt, aki arra rászolgált, de kint, a külvilágban kardot rántottam, ha ugyanazt az illetőt bántották. Kifelé megvédtem, bent pedig megmondtam a valóságot. Mi azért össze voltunk kötve, és ha történetesen Somogyvámoson a krisnásokat szidták vagy elmarasztalták, az az önkormányzatot is érintette. Most is azt mondom, mindenféle szépítés nélkül: nem reméltem, hogy ez így valóra válik, még akkor sem, ha magamban azt mondtam: mit veszíthetek? Hála a jó Istennek, volt bátorságom ahhoz, hogy kiálljak a kezdeményezés mellett. Számtalan rendezvényen részt vettem, sok furcsa ételt megkóstoltam, ami kezdetben szokatlan volt, de fokozatosan mindennel megbarátkoztam. A belsõ életüktől távol tartottam magam, nem keveredtem bele, nem adtam tanácsokat ezzel kapcsolatban. Kizárólag abba szóltam bele, ami rám tartozott. Jó kapcsolatot és összhangot tudtam az itt lévő emberekkel tartani. Ha jól mentek a dolgok, akkor a szívem mélyén örültem, s abba a gondolatba kapaszkodtam bele, hogy ha most az öregjeink feltápászkodnának, nem mondhatnák, hogy rosszul sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel.
– Mi az, amit mindebből Ön személyesen a legnagyobbra értékel, a legfontosabbnak tart?
– Százötven hektár földön, amelyen én korábban csak búzát, kukoricát, legelőt, elhanyagolt területet meg giz-gazt láttam, most egy másfajta élet bontakozik ki. Ez a tíz év megváltoztatta annak a területnek az arculatát. Látom az épületeket, látom a fejlődést, az iskolát, a kultúrközpontot, a lendületet, ami nemcsak az itt lévő emberek életét szolgálja, hanem az ide jövő idegenforgalomnak is nyújt valamit. Az, hogy a falu egy része ilyen módon megváltozott, csodálatos. Én ezt a mesében sem tudtam volna elképzelni. Kis mesevárost látok ezen a semmit sem érő területen – mert számunkra ez a terület korábban nem sokat ért –, ahol felépült valami, amire azt mondhatjuk, hogy ez Somogyvámoson van. Ez egy nagyszerű dolog. Nekünk itt a faluban van körutunk, sétányunk, játszóterünk. Van művésztelep, van egy fazekasműhely. Mi erre büszkék vagyunk, a falunak ez tagadhatatlanul egy elismert része, amit most már nem lehet belőle kioperálni.
Laci bácsi szép emlékét egy táblán őrizzük Krisna-völgy templomában, őszinte hálánk jeléül.